Egy közszereplő nyilatkozatában hangzott el egy érdekes tévedés, amelyre érdemes szánnunk néhány sort. A nyilatkozó ugyanis közölte, azzal vádolják, hogy felbujtatja a lakosságot. Föltűnhet, hogy a kijelentés sántít, no nem azért, mert kétségbe vonnánk az igazságtartalmát, hanem azért, mert felbujtat helyett felbujt való a mondatba, vagyis a szó a kelleténél több műveltető képzőt tartalmaz. Ez a tévedés nem egyedüli példa, és rövid vizsgálódás után kiderülhet, valójában egyszerű a magyarázata.
A magyar nyelvben kétféle bujt szót ismerünk. Az egyiknek a jelentése: növényi hajtást gyökereztet, vagyis a hajtást lehajlítva földdel betakarja, így egy darabig még a tő része marad, majd miután meggyökeresedik – ekkor már bujtványnak nevezik –, le lehet választani a tőről, és új növény jön létre. Leggyakrabban a szőlőtőkéket és a szederbokrokat szaporítják így. A bujt eredete szerint származékszó, amely vagy a bukik igével kapcsolatos, vagy a bújik igéből keletkezett -t műveltető képzővel. Származékai a bujtás, bujtat, bujtatás, bujtogat, bujtóág.
Minthogy a Piros ceruza nem kertész-, hanem nyelvészrovat, rá is térhetünk a másik, úgyszintén bujt alakú szóra, amelynek a jelentése: valaki vagy valami ellen ingerel valakit, bujtogat. Szövegkörnyezettől függően szinonimái lehetnek még a következők: biztat, hergel, lázít, uszít, nógat, loval, esetleg (viccesen) heccel. Megállapíthatjuk tehát, hogy ez illik a példánkba is, hiszen nem kertészkedésről, hanem a lakosok fölbiztatásáról van szó. Emellett nemcsak az embereket, hanem a tüzet is lehet bujtani, azaz szítani, éleszteni, hogy el ne aludjon. Az első bujttól eltérően ennek a szónak az eredete tisztázatlan. Azt tudjuk, hogy származékszó, de az alapszava önállóan már nem adatolható; valószínű, hogy összefügg a bolyong ige szócsaládjának tövével, és a végződésben itt is a -t műveltető képzőt fedezhetjük föl. Eredeti, ma már elhomályosult jelentése a mozgásra utalhatott. Ma leginkább az igekötős felbujt változat használatos, valamint a gyakorító képzőt tartalmazó bujtogat forma.
Fontos hangsúlyozni, hogy mind a növényszaporításra, mind a lázításra utaló bujt rövid u-val írandó. Mint ismeretes, van hosszú ú-s bújt is: a bújik ige múlt idejű alakja. Ezenkívül kiemelhetjük még, hogy a szavak különböző eredete arra mutat rá, nem többjelentésű szóval állunk szemben, hanem azonos alakú szavakkal (homonimákkal), amelyeknek a hangalakja megegyezik, de az eredetük és a jelentésük különböző. A homonim alapszavak származékai között is találkozunk homonimákkal: a bujtogat jelentése lehet ’bujtást végez’, vagyis növényt szaporít; és lehet ’lázít’ is. A felbujtás ugyancsak megtalálható mindkét szó származékai között: Bálint gazdától tudjuk, hogy a szeder szaporításának jellegzetes módja a felbujtás, amelynek során a szederinda csúcsát fejjel lefelé a földbe vezetik, a csúcshajtáson így gyökerek képződnek, és új növény jön létre. Alighanem ennél gyakoribb a ’fellázítás’ jelentésű felbujtás, amellyel nem a kertészkedés során találkozunk, hanem bűnügyekkel kapcsolatban, hiszen a jogi nyelvben a bűncselekményre való rábírást nevezik így.
Említettük, hogy a nyilatkozatban elhangzott tévedésnek egyszerű a magyarázata. Igaz, hogy a bujt ige végén megtalálható a -t műveltető képző, csakhogy ez a mai nyelvérzékünk számára már kevésbé fölismerhető, ezért érezhetjük szükségesnek, hogy hozzátoldjunk egy újabb műveltető képzőt (-at). A különbség aprónak tűnhet, azzal azonban már tisztában lehetünk, hogy a magyar nyelvben sok múlhat az apróságokon: a nem megfelelő helyre kitett vesszőn, egy hiányzó ékezeten, vagy épp egy fölösleges igeképzőn.
