Négy nap Nagyváradon

2.

Romániai beszámolóm előző részében már említettem, hogy a nagyváradi várat alig néhány évvel ezelőtt újították föl, igencsak tetszetősen. A tervezők első furcsa ötletével lakhelyünkön találkoztam. Minden patyolattiszta, a berendezés lakályos, az ágyak elviselhetően kényelmetlenek, a fürdőszoba tágas, elegáns, a zuhanyzókabin ajtaja jól zár. A polcokra készített törülközők garmadája fölött hajszárító is van. Viszont csatlakozóaljzat egy szál sincs. A tükör fölött sem, legalább a villanyborotvának. Ez, mondjuk, számomra nem jelentett gondot, nem borotválkozom. A szobában a tévé és két éjjeli lámpa rendben bekötve. Végül az előszobában találtam egy csatlakozót, vélhetően a porszívónak, mert a padló fölé öt centiméterre szerelték, kissé csámpásan. Ha hajat szerettem volna szárítani, le kellett volna hevernem a padlóra, ami nem volt ínyemre, inkább a természetre bíztam a szárítást.

Az épület emeleti részén kiállítótermek sorakoznak. Meglepetten tapasztaltuk, hogy a kiállított alkotásokat nem a falakon helyezték el, hanem álló pannókon meg festőállványokon. Kérdésünkre a fotófesztivál szervezője azt a magyarázatot adta, hogy a fölújítás idején sem a fotósok, sem a képzőművészek nem tudták, voltaképpen mit is szerettek volna, így nem kerültek a falakra a tárlatállításhoz szükséges eszközök. A termekhez viszont a felújítás kivitelezője adta ötéves szavatosság lejártáig nem szabad hozzányúlni, addig úgy kell föltalálniuk magukat, ahogy sikerül. Az meg csak hab a tortán, hogy ha az egyik kiállításra az egyik bejáraton jutottunk föl, nem biztos, hogy ugyanott távozhattunk is, de a következőre leginkább másik útvonalon jutottunk el, pedig zömmel mindegyik ugyanott volt.

 Néptánc kifulladásig

A VI. Európai Fotográfiai Fesztivál hivatalos programja a Bihar megyében élő nemzetiségek folklórbemutatójával kezdődött. A szervezők fotóműhelynek szánták, hadd fényképezzenek a jelenlévők. Délelőtt tíztől délután kettőig egymást váltották az amfiteátrumként kialakított szabadtéri színpadon a román, a magyar, a német, a szlovák, a cigány tánccsoportok különböző korosztályai, a zsidók egy későbbi alkalommal léptek föl. Tekintettel arra, hogy a művészfotó gyakorlatához és a népzenéhez sem értek, figyeltem az előadókat, és sok átfedést érzékeltem. A románok folyamatos fölajzottsággal énekeltek és roptak, a magyarok szinte akrobatikus koreográfiát mutattak be, a szlovákok úgyszintén, szilaj energiával, előadásukban jelen volt a női-férfi identitás táncbeli megjelenítése, egy percig sem volt unalmas. A lányok üvegtánca és a fiúk fokostánca szinte összegezte a bihari magyarok, románok és szlovákok hagyományainak egymásba itatódását. A németek hozták a saját formájukat, a hagyományos kalap- és pofozkodós táncuk mellett szórakoztató perceket is szereztek a közönségnek. A cigányok voltak legkevesebben és a legrövidebbek, de műsoruk után újráztak a fotósok, és közülük nem egy beállt táncolni a pódiumra.

 Tárlatról tárlatra

Ebéd után kezdődtek a fotókiállítások. Apropó, ebéd. Étkezni egy Retro nevű helyre jártunk, amiben a söntés fölött kiállított néhány régi rádiókészülék volt a retró mindössze. Ízletesen főztek, és nem spóroltak a savanyú káposztával. Ebédhez, vacsorához savanyú káposztát adtak salátaként, ami egyik nap szerencsésen találkozott a korhelylevessel, aminek köztudottan savanyú káposzta az alapja, másik napon pedig a töltött káposztával.

Négy órakor már a Vármúzeum B szárnyának első emeletén tolongtunk. Elsőként a nagybányai (Románia) Vasile Dorolţi egyéni kiállítását tekintettük meg, majd következett a nagyváradi Ovi D. Pop (EFIAP – a Nemzetközi Fotószövetség kiváló művésze). Egy órára rá a debreceni Süli István (AFIAP – a FIAP művésze) szociografikus, népművészeti és néprajzi témákat megjelenítő alkotásait tekinthettük meg, immár egy másik épületszárnyban, a földszinten. Csak azért mondom, mert utána ismét emeletre kellett másznunk, ezúttal a C szárnyban. Megérte, a Bécsben tanuló nagyváradi Borbély Johanna Eszter rendkívül tehetséges. Titulust ugyan még nem szerzett magának, de hírnevet a jelen lévő fotósok körében mindenképpen.

Tíz órát voltunk talpon, szó szerint, álltunk, lépcsőztünk, a rengeteg fotográfia összekeveredett emlékezetünkben. Gondoltuk, ezt nem lehet felülmúlni. Kiderült, lehet.

(Folytatjuk)