A magyarországi The Moon and the Nightspirit zenekar a saját magyaros motívumokra és a komolyzenére is épít. Nagy kedvencük Bartók Béla és Kodály Zoltán. A legújabb, Metanoia címet viselő albumuk lemezbemutató körútja utolsó állomásaként érkezett a „banda” a tartományi székvárosba a tavasszal, és ez nagyszerű alkalmat adott arra, hogy elbeszélgessünk a duó tagjaival, Tóth Ágnessel és Szabó Mihállyal a zenekarról, történelemről, filozófiáról és magáról a pagan folk műfajról.
Mutassátok be a zenekart! Hogyan kezdődött a közös munka?
– A zenekarunk 2003-ban alakult. Stúdiókörülmények között mi ketten alkotjuk a zenekart, tulajdonképpen egy duóról van szó; én gitározok, basszusozok és dobolok, míg Ági hegedűn, hárfán, zongorán, fúvósokon, dobon játszik, valamint más érdekes hangszeren, például dorombon. Koncerteken két fővel kiegészülünk. Cseh Gergely basszusgitáron, míg Végh Gábor dobokon játszik – ők nem kisegítő zenészek, hanem állandó zenészeink, mindig velük játszunk. Régi ismerősök, a korábbi zenekarunkban, az Evensongban együtt zenéltünk. 2005-ben jelent meg az első albumunk egy portugál lemezkiadónál, az Equilibriumnál. Ott három lemezünk jelent meg. Utána a német Prophecyvel kötöttünk egy újabb szerződést, ahol a két legutóbbi albumunk megjelent. Idén a legújabb, Metanoia címmel.
Említettétek, hogy korábban más zenekarban játszottatok. Hogyan alakult ki a mostani formáció?
– A duó előtt mindketten egy rockzenekarban játszottunk, azután úgy gondoltuk, hogy ketten csinálunk valami nyugisabb zenét, valami akusztikusat. Nagy kedvencünk Loreena McKennitt és a Dead Can Dance, és úgy gondoltuk, kipróbáljuk magunkat ebben a műfajban is. A The Moon and the Nightspirit tulajdonképpen egy mellékprojektként indult, de azután annyira belejöttünk, annyira megtetszett, hogy a mai napig nem hagytuk abba. Ami a stílusunkat illeti, nehéz meghatározni, általában a pagan folk kategóriába sorolnak bennünket. Mi ezt a pagan dolgot inkább természetközelinek vesszük, mostanában pedig rituális tündérzeneként próbáljuk jellemezni. Azt mindig hangsúlyozzuk, hogy a magyar népzenei hagyományokat felhasználva születnek meg a számaink. De természetesen nem a mi feladatunk, hogy meghatározzuk. Elindultunk, és most itt tartunk.
Említetted a tündéreket. Tehát a fantasy is szerepet játszik a zenétekben…
– Nagyon szeretjük a fantasyket, és már az elejétől kezdve úgy gondoltuk, hogy egy másik világba szeretnénk elrepíteni a hallgatókat és magunkat is. Olyan zenét szerettünk volna, amely egy kicsit más világot, kicsit a fantasyt is képviseli. Természetesen nem konkrétan valami mű alapján készítjük a zenét, de mindenképpen hatással volt ránk.
A fantasyk mellett a filozófiát is meg kell említeni. Ki hatott rátok e téren?
– A zenénk spirituális jellege már a kezdetektől megfigyelhető. Nagy kedvencünk Hamvas Béla és az ő filozófiája, azt hiszem, hogy ő a legnagyobb inspirációnk – más filozófusokkal egyetemben. Tulajdonképpen minden számunkban nagy szerep jut az aranykori állapot megidézésének és egyfajta spirituális éberségnek. Mivel mi ezzel foglalkozunk, szeretünk ilyen könyveket olvasni, úgy gondoltuk, jó lenne, ha ezt megzenésítenénk.
Tehát az aranykor ma is elérhető például a zene által?
– Épp Hamvas Béla egy idézete az albumba is bekerült: az aranykor nem egy történeti időszak, hanem egy állapot, tehát bárki bármikor elérheti, és mi ebben próbálunk segíteni másoknak, valamint magunknak is a zenénkkel. A mai rohanó világban talán szükség lehet erre.
Ebből a szempontból milyenek a visszajelzések? A közönség nyitott az aranykorra?
– Meglepő módon igen – vagy talán éppen nem meglepő, mert ez valószínűleg mindenkiben benne van. Úgy érezzük, hogy a hallgatóink nyitottak erre, és van arra igény, hogy valami mást adjunk.
Már a dalaitok címei is igen inspirálóak. Hogyan adtok címet, mondjuk egy instrumentális szerzemény esetében?
– Amikor elkezdünk egy újabb számot, akkor általában a kezdetekkor megbeszéljük, hogy mi a koncepció. A számok címe elég hamar kialakul, a szöveg nélküli számoknál kimondottan. A cím határozza meg a tematikát, az inspirál bennünket, tehát egymásra hatnak, a szöveg a zenére és ugyanúgy fordítva is.
Az idén jelent meg a Metanoia című nagylemezetek. Mit gondoltok, mennyiben más ez, mint az előző albumaitok? Hol tartotok most az első lemezhez viszonyítva?
– Az első album minden zenekarnál szárnypróbálgatás, útkeresés. A mi első albumunk a Loreena McKennitt-féle kelta hagyományokat őrző lemez volt. Ezután találtunk rá a saját magyaros motívumokra, a Metanoiába pedig már bevettük a komolyzenét is. Nagy kedvencünk Bartók Béla és Kodály Zoltán; az ő útjukon járva próbáltunk a zenénkbe beilleszteni szerkezeteket, megoldásokat, hangulatokat. Most úgy érezzük, hogy a legutóbbi albumunk kicsit komolyabbra sikerült, mint az előzőek.
Rengeteg külföldi fellépésetek van. Merre jártatok, milyenek a tapasztalataitok?
– Most jártunk Bulgáriában. Ott másodjára játszottunk, és mindkét alkalommal nagyon jó visszajelzéseket kaptunk, de Franciaországban, Hollandiában is sokat játszunk, és nagyon jó a közönség. Németországban van ennek kialakult fesztiválrendszere, ott ez az akusztikusabb, folkosabb irányzat jóval erősebb, mint máshol, ott igen könnyű játszani, mert nyitottak erre. Ez az irányzat eleve ott alakult ki, és fesztiválok épülnek fel belőle. Magyarországra nem jellemzőek a hasonló stílusú zenekarok, itthon korábban szinte csak metálfesztiválokon vagy metálzenekarokkal játszottunk. Mostanában már nem, mert a külföldi ismerős, hasonló zenekarokat elhívjuk, és velük együtt lépünk fel.
