Azt gondolom, hogy a hivatása iránt elkötelezett tanár szükségszerűen elkeseredett, amikor úgy érzi, egy rosszul működő rendszer szolgája. Számomra a legnagyobb fájdalom leginkább az, hogy tudom, ha jól működne, sokkal jobb világban élhetnénk. Mivel ért már vád, hogy pesszimista vagyok, hogy túlságosan negatívan beszélek az oktatási rendszerünkről, ezért megpróbálom most azt a témát, amely jelenleg nyomja a lelkem, más nézőpontból, pozitívan megjeleníteni.
Az internetnek köszönhetően látom, hogy vannak jó tanárok, olyanok, akiknek a munkája eleven, értelmes, kreatív, hasznos. Vannak különféle online csoportok szaktanároknak, mindenféle tantárgyból, én is tagja vagyok magyartanárcsoportnak. Vannak ingyenes webináriumok is, amelyeken azt mutatják meg egymásnak a különböző tantárgyakat tanító tanárok, hogy milyen módszerekkel dolgoznak, és melyikkel milyen tapasztalataik vannak. Az ezekben a csoportokban való részvételt senki nem jutalmazza, valószínűleg senki nem is tudja, hogy az adott tanár részt vesz ilyeneken. Nem kap érte semmi elismerést, ráadásul a szabadidejéből áldoz rá sok-sok órát azért, hogy jobb tanár legyen, jobb órákat tartson.
Mit értek azon, hogy vannak tanárok, akiknek a munkája eleven, értelmes, kreatív, hasznos? Minden tantárgynak van tanterve, amelyet követni kell. Ezt lehet úgy, hogy az ember, mint egy gép, minden osztálynak minden évben ugyanúgy leadja az anyagot, elmondja például, hogyan történt a német egyesítés. Nyilván ezen nincs mit variálni, a történelem az történelem (és a kémia kémia stb.), a tényeket elmondja az ember, a diákok leírják, megtanulják, visszamondják. Vagy lehet úgy is, hogy feladatot ad a diákoknak. Járjanak utána, milyen előzményei voltak, milyen döntést hozott a király, milyet a kancellár, milyen következményekkel jártak a döntések! A diákok beszélgessenek, vitatkozzanak! Mi lett volna a helyes szerintük? Ők mit csináltak volna? Saját gyakorlatomon keresztül könnyebb elmagyarázni. Ibsen Nórája kapcsán nemcsak az analitikus drámáról vagy a drámai viszonyváltásról van szó órán, hanem miután meghallgatunk egy-egy rövid gondolatmenetet Popper Pétertől a házasság és párkapcsolat jelenkori problémáiról, ugyanolyan komolyan elbeszélgetünk ezekről a valós témákról, mint ahogyan átvesszük Nóra és a férje konkrét problémáját. Vagy például Csehov Sirálya kapcsán bemutatom Susan Forward Mérgező szülők című könyvét, és beszélgetünk arról, hogyan mérgezhetik a szülők a gyerekeiket a nevelésükkel, és ezt nemcsak abból a szempontból, hogy esetleg az ő viszonyuk milyen a szüleikkel, hanem abból is, hogy egyszer majd talán ők is szülők lesznek, és akár ők maguk vagy a partnerük is válhat mérgező szülővé.
A fent említett fájdalmam amiatt erősödik az idő múlásával, hogy tudom, hogy minden gyerek minimum tíz (!) évet tölt az iskolában, és hogy ha minden tanár úgy tanítana, hogy a tananyagot a valós, élethez kapcsolódó dolgok megértésére, megoldására használná, akkor talán könnyebb lenne az életünk. Ha a történelem nemcsak a dátumoknak, csatáknak, királyok nevének memorizálásáról szólna, hanem arra szolgálna, hogy a társadalmi, politikai mozgásokat, törvényszerűségeket ismertesse, értesse meg a diákokkal, talán felelősebb polgárokat engednénk ki az iskolából. Ha a képzőművészet- és zeneoktatás nemcsak arról szólna, hogy ismerjék fel az adott zeneszerzőt és festőt a művei alapján, hanem esztétikai nevelést is adna, akkor talán az emberek otthona, városa esztétikusabb hely lenne, és zenei ízlése kifinomultabb. A saját tantárgyamban igyekszem tartani magam ehhez a mércéhez, és azt látom, hogy van sok olyan tanár, aki ugyanígy képes ezt a legkülönfélébb tantárgyak tanítása során megtenni. Olyan sok tanári továbbképzés van, amin kötelezően részt kell vennünk, és ahol az igazán megszerzett hasznos tudás nagyon csekély. Azt gondolom, hogy szükség lenne olyan képzést is szervezni, ahol minden tantárgyból azok a gyakorló szaktanárok adják át a tapasztalataikat, akik ilyen elvek alapján tanítanak, és közösen gondolkodnának a résztvevők arról, hogy a saját tantárgyukban hogyan lehet a tananyag beépítésével elsősorban valódi, használható tudást adni.
