Mit keres egy fiatal zenész, előadó? Jó esetben önmagát, ami talán a legnehezebb azon az úton, amelynek végén megtalálhatják saját hangjukat, zenéjüket. Óvatosan kell haladni ezen az úton, mert rengeteg veszélyt rejt magában. Ott van például a lehetőség, hogy mások által eljátszott témákat vegyünk elő. Mindenki így kezdi. Nincs is ezzel baj. De meg kell érezni a pillanatot, amikor tovább lehet és kell is lépni. Van, aki nem akar, vagy éppen nem tud továbblépni. Ezzel sincs baj, a lényeg a felismerés! Egy másik lehetőség, hogy meglovagoljuk az aktuális trendeket. Ekkor az történik, hogy ugyanolyan zenét akarunk játszani, mint amilyet mások játszanak. Ez általában könnyed és szórakoztató zenét jelent, ami szintén rendben van. Mindig is voltak olyan zenészek, akik elsődleges feladatuknak a szórakoztatást tartották. Megint csak felhívnám a figyelmet a felismerésre. Annak a felismerésére, hogy mi a szórakoztató, és mi a magasművészi színvonalat képviselő zene közötti különbség. Erről már szóltunk annak idején, kiemelve az egyéni ízlés fontosságát. Aztán előadhatjuk a népdalokat éppen úgy, ahogyan fel lettek gyűjtve. Erre mondják, hogy hagyományőrző stílusban játszanak. Ebben az esetben nincs más dolguk ezeknek a fiatal zenészeknek, mint hogy kutakodjanak, keressenek. Manapság pedig igen könnyű dolguk van, több olyan oldal is elérhető a világhálón, ahol kedvükre válogathatnak.
Nem volt ez mindig így. A mai fiatal zenész számára igen furcsának tűnhet a régi módszer. Jómagamnak bácskai zenészpalánta koromban sajnos nem adatott meg, hogy eljussak Erdélybe. Manapság igyekszem ezt pótolni, kisebb-nagyobb sikerrel. Szóval, mivel nem jutottunk direkt módon gyűjtött anyaghoz, nem maradt más hátra, mint hogy igyekeztünk minél több lemezt (bakelit) vagy kazettát beszerezni. Még ma is látom magam, ahogy egyik magnetofonról másolom át az anyagot a másikra, mikrofon segítségével. A minőséggel igen keveset foglalkoztunk, és elsősorban eredeti gyűjtések kiadásait kerestük. Másrészt pedig a minden évben megrendezett Táncháztalálkozó anyagát. Így jutottunk hozzá azokhoz a népdalokhoz, amelyeket aztán mi is megtanultunk, és felvettünk a műsorunkba. Mondanom sem kell, milyen öröm volt, amikor rábukkantunk egy-egy gyöngyszemre.
Aztán ott van még egy lehetséges út. Talán ez a legveszélyesebb mind közül. A népdalt véve alapul sokan igyekeznek valamilyen feldolgozással előrukkolni. Akadnak kiváló módon elkészített feldolgozások, ahol nem kihasználják ezeket az énekeket, hanem inkább igyekeznek valami olyat hozzáadni – persze anélkül, hogy a dal sérülne –, ami magasabb művészi szintre emeli ezeket a sorsénekeket. Ezek közül a lehetőségek közül bármelyiket is választja ma egy fiatal, kezdő zenész, egy dologra nagyon oda kell figyelnie: mindenképpen hitelesnek kell lennie. Ha ez elmarad, minden munka kárba vész. Ennek ellenére azért minden zenészt arra biztatnék, hogy bátran vállalja elképzeléseit, és ne szegje kedvét, ha esetleg itt-ott valami nem úgy sikerül, ahogy azt elképzelte. Az állandó munka és keresés hozhatja csak meg a megérdemelt gyümölcsét.
Még egy fontos dologról kell említést tennünk. A hallgatókról, a közönségről. Történetesen arról, hogy milyen varázsa van az élő zenének a hallgatóra és magára a zenészre is. Ebben az esetben nem a népzenére és a jazz-zenére mint a két utolsó élő zenei műfajra gondolok. Amikor élő zenéről beszélek, arra gondolok, hogy valódi hangszereken játszanak hús-vér zenészek. A közönség pedig ott ül velük szemben, és együtt lélegzik a zenével.
Történt egyszer, hogy kiállításmegnyitón kellett muzsikálnom. Volt pár régi ismerős is a közönség soraiban. A műsor után örömmel osztották meg velem gondolataikat, és a legfontosabb ezek közt annak a felismerése volt, hogy milyen jó volt élőben hallgatni valakit. Gondoljunk csak bele, hogy a mai időkben, a hosszú bezártság után, milyen fontos és hatásos lehet, ha élő zenét hallgatunk. Meg persze, ha erről beszélünk is. Ha megosztjuk gondolatainkat egymással. Egy pillanatig sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ebben a folyamatban milyen hatalmas erővel bír az építő jellegű visszajelzés, akár a közönség, akár szakavatott kritikusaink felől. Bicskei Zoltán írja a könyvében: „…ismét van mai élő zene vidékünkön! Furcsamód azonban hamar elül ez a kiáltás, hiányzik a tartós figyelem és a megerősítő észlelés visszhangja.” Ebben a pár sorban benne van a világunk összes nyűge, gondja. Ideje lenne odafigyelnünk egymásra. Teret és lehetőséget adni egymásnak. Meghallgatni egymást.
Erre a hétre Bartók Béla Tizenöt magyar parasztdalának a feldolgozását szeretném meghallgatásra ajánlani. A feldolgozásokat a Modern Art Orchestra kiváló zenészei készítették. Egy egész lemeznyi anyagról van szó.
Ha van idejük, úgy hallgassák végig a lemez! Ha nincs, akkor csak a következőket gépeljék be a keresőbe:
MAO – 15 Hungarian Peasant Songs – Four old Tunes (02)
Még az is lehet, hogy kedvet kapnak a teljes anyag meghallgatására!
