A múlt héten a nyolcadikos diákok tankönyveiről beszéltünk. Mit ad isten! Pár napra rá meg is érkezett az iskolából az üzenet és a lista a megrendelhető könyvekről. Gyorsan megjegyzem, ehhez semmi köze az írásnak, a dolgok szerencsés egybeesése csupán. Megkezdődött az augusztus és pillanatok alatt elkezdődik az új tanév. Most részletesen nem térnék ki a könyvek árára, de igencsak pislogtunk, amikor átnéztük a listát. A végösszeget csak megsaccolni tudom, mivel több tankönyv ára még nincs feltüntetve. Erről majd kicsit később. Nagyon sok családnak jelent komoly anyagi megterhelést a tankönyvek megvásárlása. Persze fizetni előre kell, ami nekem még mindig nagyon furcsa szokás.
Lehet, hogy túlbuzgó vagyok, de futottam egy kört a városban tankönyv ügyben. Megkérdeztem egy könyvesboltban, hogy milyen lehetőség van a magyar nyelvű tankönyvek beszerzésére. Semmi akadálya, világosítottak fel a boltban, azzal, hogy lehetőség szerint még a héten le kell adnom a rendelést. A teljes összeget pedig augusztus közepéig ki kell fizetnem! Búcsúzás előtt azonban még egy dologra felhívta a figyelmem az üzlet kedves és jól informált eladója: a magyar nyelvű tankönyvek egy részével az a helyzet, hogy néhányuk még fordítás alatt van, ezután kerülhetnek nyomtatásba. Idén sem lehet tudni biztosan, hogy mikor kaphatják kézhez összes könyvüket a gyerekek. Attól félek, megint csak novembert tapossuk majd, mire mind a fiókokba kerül! A nyolcadikosok címlistáján huszonhárom könyv szerepel, de szerencsére ez nem jelent ugyanannyi tantárgyat. Van viszont olyan tantárgy, amelyikhez három könyv is kell, van, amelyikhez „csak” kettő. De a huszonhárom könyvből kilenc még nem is került nyomdába, ezek között pedig bőven akad olyan tantárgy, aminek tanítását tankönyv nélkül nehezen tudom elképzelni.
Mit tehet a szülő ebben a kiszolgáltatott helyzetben? Sajnos nem tudom a választ. Sodródunk az árral, mint ahogy ezt tesszük már jó ideje. Ezen pedig az évi egyszeri iskolakezdő tanszercsomag sem segít. Egyre kevesebb magyar osztály nyílik Vajdaságban, legfőképpen a szórványban. Részben gazdasági-társadalmi okokból a szülők egy része szerb osztályba íratja gyerekét, mert aggódik a jövője miatt, bízván abban, hogy majd így könnyebben jutnak munkához itthon. Végezetül nem feledkezhetünk meg az elvándorlás kényszerű hatásáról és annak következményeiről sem. Talán ez a legfőbb oka, hogy napjainkban egyre kevesebb diák kezdi meg tanulmányait a szülőföldjén. Észre sem vesszük, és a szemünk láttára szűnnek meg a magyar tagozatok úgy, hogy már meg sem ütközünk rajta. Mintha már ez is természetes lenne a számunkra. Mivel pedig nincs elég diák, nincs szükség annyi pedagógusra sem, ezért egyre több a munkanélküli tanár. Aki pedig munka nélkül marad, igyekszik máshol boldogulni, nem feltétlenül itthon. Akarva-akaratlanul így leszünk részesei ennek az ördögi körnek.
Nagyon sajnálom, hogy ilyen borús hangulatúra sikerült ez a mai írás. Egyre azon töröm a fejem, hogy mivel tudnám átvezetni az írás fonalát kicsit derűsebb vizekre. Nem könnyű dolog, fogva tart. Azt hiszem, nem is erőltetem, maradjon ez a borús hangulat. Úgy, mint amikor fejünk felett gyülekezni látszanak a sötét felhők. Nem most kezdődött ez a borulás, tart már egy ideje, de rajtunk múlik, megengedjük-e azt, hogy tartósan ránk telepedjen. A sorsénekek gyógyító ereje is segíthet ilyenkor. Meghallgattam egy népdalt, és már oszlani látszik a nehéz felhő. Erőt kell merítenünk az út folytatására, és ebben tudnak segíteni ezek az énekek. Még úgy is, ha csak hallgatói vagyunk a daloknak.
Írjuk be a keresőbe: Sűrű sötét felhő vándorol a hegyeken
