16.
Ëgy szëm fijam, Máté!
Azé írok, hogy mëgtudd, mastanra ëgyedül marattál. Mán csak te marattál nekünk, me Ërzsi húgod férjhez mënt Hadikra, Varnyu Andrishoz, tudod, ahhoz a kálikhoz, kinek ajan nagygazda lëtt az apja. Mast vitték el innen, s ott lëssz a lakadalom, me nekünk ajan kicsi a portánk, s úgyse nem férne bé a násznép. S duplán marattál ëgyedül, me Andráska ëcséd ës mëgnősült, ő Fogadjistenre. Szamaras Kornyézom Jóska lëánnyát, Vérót vette el, kivel annak idejin a falu legénnyeit ëjesztgették, s aszonták, akkor lëtt dadogós a cimborád, Daradics Fercsi. Anyádval mü se mertünk még elmënni, mëglátogatni őköt. Mivel mastanra ëgyedül marattál nekünk, esztán így këll majd szóliccsunk, ëgy szëm fijunk…
Mostanság sokszor gondolunk rëjád. A ház bütüjit nincs ki mëgjaviccsa azóta ës. A kiskapu ës elromlott, ëccër csak a nagy széltől mëgadta magát, s kitörte a rossznyavaja. Azóta csak kifelé lehet rajta közlekëdni, béfelé mëg nem lehet, mikor hazaérünk, a keritésën szoktunk átallépni…
Itt Istensegiccsën mostanság valami úri módi van, a kitelepëdëtt nyëpóttyainak mindenki valamiféle levelekët fabrikál. Ez régëbben nem vót szokás, nem tudom, mi lehet az oka. Végtire ës, a szokás nagy úr: ezé írok mast én ës nekëd. Me míg itthon vótál, úgyse beszéltünk ëgymásval, lehet évekig, s én aszittem, nincs üdőd. S haraguttam ës rëjád nagyon, hogy a szüleidre nincs üdőd, csak te eszt nem tudhattad, me csak magamba. De sokáig én se tuttam, hogy te haragszol rëjám. Me te se montál sëmmit. De hát nem ës vót módunkba ezëkről dógokról értesülni, mivel hogy itthon nem beszéltünk ëgymásval…
Mast a szomszédoktól mëgtudakoltam, hogy rëám mëg vótál haragudva, s ezé nem szólottál hëzzám! Ezé minél előbb tisztázni kévánom magamot, s ezétt ës írnom këll, mennél elébb, annál jobb! Hogy elmongyam, igasztalan vótál velem! Me tudd mëg, aszt a kis pénzëdët, amijétt a bojér egész nyáron úgy dógoztatott, mint valami állatot, s amit az elmaradott lakadalmadra gyűtögettél: NEM ÉN VËTTEM KI AZ UJJASODBÓL! Anyád vót az! S rëá végig nem ës haraguttál. Való igaz, hogy én montam neki, hogy a zsebëdből asz pénzt vëgye ki, me úgyës rëjám fogsz majd gyanakodni, s tőlle mëg sohase kérdëznéd mëg, me anyád. De hát, nem én vótam!! Mast hogy tisztáztam magamot, aszt remélëm, hogy mast akkor, ëccër s mindënkorra tisztába tëttük ezt a dógot! S nincs többé harag.
Búcsuszó nélkül mëntél ki az Aldunára. Azé mondom csak, me az ablakon hajnaltájt hogy kimásztál, nyitva hattad. Fijam, mü tégëd rendre tanitottunk. Ha mán kimászol az ablakon, nem lëtt volna-ë észszërü, ha legalább béreteszëlëd? Me akkor kora reggel vihar ës vót, s elvert münköt az esső. Az ablakon mind béfojt a víz, s mindënëd elázott, egész nap terëgettünk, száritgattunk anyádval. S még a postacímëdët nem hagytad hátra, hogy hol keressünk… gondoltam, erre boritékra kéccër-háromszor ës fëlírom a nevedët, s hogy istensegiccsi vagy, s más szëméjleírást ës, mi erre boritékra rëáfér. S hogy ha asz ëggyik postás nem üsmerne, hát a másik s harmadik, lehet, okosabb, s hátha mëgüsmer. De a kufërtátra legfëlül a posta címit, még ide fëlírom, me itt újabban fabrikáltak ládikát a tëmplom elé, mibe belé lehet dobni levelkékët, s aszt a hadiki postára viszik. Ezé. Hogy a levél odáig ës eljusson…
S ha Isten segiccségivel mëgkapod e levelkémët, aszt jelënti, hogy akkor hál’ Istennek mëgérkëzëtt! De ha esetleg mégse kapnád mëg, akkor aszt kérëm tőlled, hogy légy szíves, és írd mëg édësapádnak. Vagyës nekëm. S akkor mëgpróbálom másképp elkűdeni, ësmént… Anyádnak mëg ne ës írj, me lehet, mëg se érdemëlné. Me ő vót ë tolvaj! S minek ës neki írnál, hiszën olvasni úgyse tud…
Na mëg, tartalékba, kéccër írom le a levelemët. Me ha elkűdöm mast, hogy utólag én ës tuggyam, hogy mit írtam. Eszëmbe jutott még, hogy te ne sëjess az olvasásval. Me tudom, mennyit gyötrődtél, mikor anyádval elolvastatni akartuk veled a fëlhívást, hogy ki akar kimënni innen Bukovinából, iratkozzon fël a lajstromra. S ahogy iparkottál, rosszul olvastad el a szövegët, s nem értëttük anyádval, ugyan mit akarnak ëgy olyan fëlhívásval, minek értelme nincs. S mit nem ës lehet normálba elolvasni, hëjába három évekig tanyitott a kántortanyittó. S mégës, ojan lassacskán tudsz olvasni. Me a ziskolába ës, pedig majd három esztendőkig járattunk hëzza, a ravasz tanyitója, alig tanyitott mëg valamicskét. Más gyermekëkët bëzzëg gyorsabban tanyitotta! Në a jegyző fija ës úri világba él, s vót még nëhány gyermëcske, kik felcsëpërëdvén oljan okosfélék lëttek. S arra bëzëg kantáros vót, tégëd mëg szándékossan elhanyagolt: me sose tuttál semmit, mikor mü otthon kikérdëztünk. Mëglehet, kár vót asz iskola. De ravasz ës vót a Kántortanyittó, me én mëg szëgény anyád három esztendőkig hëjába kűdözgettük a sok disznyókőccségëkët, mikor levágtuk a kocát. Ezétt mast én rëjaérősen írok, s így nekëd se lëssz nehezségëd az elolvasásval. Akkor mast nyugottan dőlhetsz hátra, s ha nincs üdőd ëgyből kiolvasni, hát aszt mondom, mára, hónapra, hónaputánra ës jut belőlle. Ahogy mondik itt Bukovinába, a munka az mindég mëgvár. Me aszt nem lopják el sënki elől. S ha mégës ellopnák, csak a bajikot gyűtik mëg vele… Még csak annyit, hogy ëdësanyád sokszor sírdogál, hogy itthon mëjen dógos legén vótál.
Mast zárom soraimot, me kitőtt a papiros. Pénzt nem igérëk, me nekünk nincs!
Szerető ëdësapád, Kúrkó Bódi, s anyád
Kelt Ígéret havába, Máj. 13-on, 1884-be, Istensegiccs, Szucsáva járás”
kálik: beteges, elmaradott
bütü: házvég
nyëpót: rokon v. hozzátartozó
bojér: moldvai, galíciai nagygazda
kufërta: levélboríték
kántortanyittó: kántortanító
kantáros vót: volt mersze, volt pofája
