Ha valami nekünk nem tetszik, az nem törvényszerűen helytelen vagy rossz. Így van ez a nyelvünkben is. A címben említett két szó – a „megbecsül” és a „fele” – csupán amiatt került egymás mellé, mert számomra némely jelentésben nem szimpatikus a használatuk. Olykor zavaró. Hallgathatnék is róluk, de mivel a rossz (esetünkben nekem nem tetsző) példa ragadós, érdemes őket szóba hozni. Szűkebb pátriánkban ugyanis elvétve fordul elő – de már hallottam! – olyasféle használatban, amire az alábbiakban rávilágítok. Mindkettőre elsősorban a magyarországi médiumok – a rádió és a televízió biztosan – szolgáltatnak bőségesen példát.
Amikor azt hallom valakiről, hogy megbecsülte a házát, természetesen arra gondolok, hogy rendezte, nem hanyagolta el, törődött vele, óvta, hogy jó állapotban megőrizze; és legkevésbé sem az jut eszembe, hogy hozzávetőlegesen megállapította az épület értékét vagy a területét. Márpedig ez utóbbi jelentésben is szinte következetesen alkalmazzák az említett médiumokban. S nem is nagyon ágálhatunk ellene – bár csendesen most azt teszem –, hiszen az értelmező szótárban rálelhetünk a szó ilyen tartalmára is. Igaz, a három értelmezés közül csak a harmadik helyen szerepel, ami talán utal arra, hogy ez a jelentés sem elvetendő, mégsem biztos, hogy a legszerencsésebb választás. Annál kevésbé, mert a felbecsül (fölbecsül) szó esetében viszont azt olvashatjuk, hogy felbecsüli valaminek pénzben kifejezhető értékét vagy mennyiségét, illetve felbecsüli valaminek a szerepét, jelentőségét, felméri a fontosságát, hozzávetőlegesen megállapít.
A kommunikációban – szóban és írásban – talán a legfontosabb követelmény a megért(et)és, ezért egyértelműnek kell lennie közlésünknek, hogy érthetőek is legyünk. Ezt pedig esetünkben a fölbecsül szolgálja a megbecsül helyett.
Hogy eljuthassunk a másik „inkriminált” szavunkhoz, érdemes tisztáznunk a felé szó jelentését. Talán mondanunk sem kell, hogy ez a szó névutóként és határozószó utótagjaként is leggyakrabban irányt jelez: kelet felé, Zenta felé; illetve kifelé, hátrafelé; stb. Hogy teljesebb legyen a kép, megjegyezzük, hogy idő jelölésére is szolgál, pl. estefelé, miként számnévi alapszóhoz kapcsolva fölosztást jelöl, pl. négyfelé.
Ugyanakkor a fél szavunk két egyenlő részre osztott egésznek egyik részét jelenti, és ebből ered a fele főnév/melléknév. S a nyelvészek szerint tájnyelvi jellegű ugyan, de nem hiba az, ha a felé szavunk szinonimájaként használjuk. Így lesz pl. Bécs fele, visszafele vagy délfele – de ez sokak fülét bántja. Joggal, mert gyakran legalább egy pillanatra elbizonytalanítja a hallgatót a szöveg, ha például azt hallja, hogy Belgrád fele. Mert meg kell várnia a mondat többi részét, hogy kiderüljön, mit is jelent a vitatott szó: irányt jelöl-e, vagy a főváros megfelezéséről szól.
Gyanítható, hogy a használata a magyarországi (elektronikus) média nyomán terjed, mert (ottani) gyakorisága miatt nehezen hihető, hogy a beszélők tömegesen otthonról „hozták magukkal” a szónak ilyesféle alkalmazását, vagyis nem a tájnyelv részeként tanulták meg, hanem utólag. Talán azért, mert azt hiszik, ez a helyes, ha már oly sokszor hallják. Persze jó is, szép is lehet a tájnyelv, ez esetben viszont – amikor inkább az érthetőség kárára, mintsem hasznára válik – elfogadhatóbbnak tűnik a köznyelvi változat. Mert biztosan meghökkennénk, ha ilyen mondatot hallanánk: A társaság fele hazafele indult, a másik fele a falu fele.
