A Wemsical Serbia Ifjúsági és Kulturális Egyesület Modern Folking projektjének utolsó zenés összeröffenéseként a magyarkanizsai csendet robbantották ki búvóhelyéről a Tisza-parton a KurtaUtca tagjai a közelmúltban egy forró, nyáresti koncerttel. A központban síri csend honolt, ami egy szombat este esetében talán nem a legmenőbb dolog, de Magyarkanizsán ez tapasztalható. Aztán ha a kávézók teraszai üresen tátonganak, nyáron a Tisza-parton kell keresni a hangokat és az éltető erőt, a lüktető pezsgést, amely erőt és kedvet ad a folytatáshoz. Van valami keserédes bája annak, amikor biciklivel kell feltekerni a sötétben, magas sarkúban és lenge ruhában a töltésre, majd onnan leereszkedni, közben röhögni a saját kínunkon. Azon, hogy talán ez az utolsó és majdnem az első nyáresti koncert is a kisvárosban, meg hogy megint valaki elmenni készül, akivel minden pillanatot ki kell élvezni, de ugye az emlékek idővel megszépülnek, a hiány megfakul, és edződünk közben belülről, a lelkünkben. Nagy, pufogtatott közhelyeket immár megértve és magunkévá téve megpróbálunk felülemelkedni a szombat esti munka miatti zsörtölődésen és rosszkedven, a késésen meg minden apró, egyszer majd lényegtelenné váló bosszúságon. Aztán a fények, a félhomály, a meleg színek és a régi időket meg a fiatalságunkat idéző majdnem tömeg elfeledteti a városbéli kihaltságot, és Vígi Laci, a Wemsical elnöke kerül mikrofonvégre, aki elmondja, hogy a projekt zárórésze ez a koncert.
– A tizenkettedik Fonó Klubot szerveztük meg, a szabadkai KurtaUtca nevű zenekarra esett a választásunk, hogy Magyarkanizsán fellépjenek. Tettük ezt azért, mert a Modern Folking projektben a hagyományos népzenét művelő formációkat és eseményeket szerintem elég szerteágazóan és mélyen kipipáltuk és teljesítettük. A projekt egyik fő célkitűzéséül jelölte ki, hogy olyan produkciókat és olyan feltörekvő fiatal formációkat is elhozzunk, amelyek némileg más szemszögből, más köntösben foglalkoznak a népzenével, a hagyományoknak a feldolgozásával. A KurtaUtca felvonultatja a citerát, a gitárt, a hegedűt, itt gyakorlatilag világzenei salátáról beszélünk. Ugyanúgy táplálkoznak a szerb népzenéből, a vajdaságiból, a magyarból, és megtalálható náluk némi latin-amerikai vonulat is. A tizenkét állomásos projekt mellett két műhelymunkánk is volt, amelyek nem nyílt koncertek voltak, hanem például Oromhegyesre jött Micsik Béla citeraművész és -készítő, a másik műhelymunkán Bakos Árpádék foglalkoztak a gyerekekkel. A célkitűzéseink megvalósultak. Foglalkoztunk azzal is, hogy korunkban hogyan él a népzene az ifjúság és a népzenét játszók körében. Még adósak vagyunk egy olyan összegző, tanulmányszerű írással, amely a vajdasági helyzetről szól, hogy mennyire népszerű a népzenével való foglalkozás, és el lehet-e érni egy olyan célcsoportot, amely még nem ismeri azt – mondta az est házigazdájának is nevezhető Vígi, aki után a KurtaUtca tagjai vették birtokukba több mint egy órán át a Balkán teraszt, és tették azt latin-amerikai, balkáni, magyar terasszá. A magukat alternatív folkbandaként jellemző együttes tagjai közül a legbájosabb beszélt nekünk, mégpedig Torok Orsi – az egyetlen lány a bandában, aki énekel, citerázik, és alapító tagja az együttesnek, amely 2018 óta van a köztudatban.
– Roncsák Marcell gitáron játszik, és énekel, László Árpád a hegedűsünk, aki szintén énekel is, Garai Gergely a cajonosunk, én pedig citerán játszom, és énekelek is. Magunkat nagyjából alternatív népzenei világba szoktuk belepakolni, jelentsen ez bármit is, megfűszerezve egy kis metálos és rockos hangulattal, persze csak finoman. Inkább a pörgősebb részeit mutattuk meg a muzsikánknak Magyarkanizsán. Saját számokat hoztunk, illetve egy-két olyan dal is van a repertoárunkon, ami feldolgozás. A közelmúltban egy új lemezünk is készült, egy kislemezünk. A Lakatlan című anyagot önerőből jelentettük meg, és azon néhány számunkat már sikerült is bemutatni. Ez még tavaly volt, viszont idén sajnos még csak ez az első koncertezésünk a helyzet miatt, úgyhogy nagyon örültünk, hogy a dalokról is lefújhattuk a port. Házibuliból, összezenélésből indult ki a néhányunk zenélése pusztán poénból, aztán pedig komolyabbra is fűztük. Már az elejétől kezdve saját számokat is játszottunk, a dalszerző és a muzsikaíró Roncsák Marci, az ő fejéből kipattanó dallamokat és szövegeket hangszeresítjük meg. Rengeteg új számunk is született, Magyarkanizsán pedig olyan dalokat is játszottunk, amik nem elérhetőek el még a neten sem, ahol egyébként megtalálhatóak vagyunk megannyi dallal, szóval aki kíváncsi ránk, költözzön a közelünkbe, költözzön az utcánkba, nem fogjuk rossz néven venni – mondta a mosolygós, bájos énekes-citerás, akinek aztán mély értelmű hangok szöktek ki a torkából.
– Volt szerencsénk többféle, kisebb, sőt nagyobb közönség előtt is játszani. Az első nagyobb fellépésünk a Malomfesztiválon volt, ami számunkra ugródeszkát jelentett. Olyan közönséggel is találkoztunk, akik egy klubhelyiségben szótlanul végigülték a koncertet, ami szintén nem azt jelentette, hogy ne tetszett volna nekik. Talán Vajdaságban kicsit nyitottabban fogadnak minket, a közönség jobban veszi a poénokat, jobban átjön a hangulat, de mindenhol meghallgató fülekre talált a zenénk – mondta Orsi Magyarkanizsán, ahol hosszú idő után végre koncertet hallhattak a jelenlevők, akik maradandó élménnyel távozhattak a Tisza-partról.
A KurtaUtca repertoárja valóban egyedi, mind hangzásában, mind szövegvilágában, mert dalaik legtöbbje nemcsak elringat, hanem gondolkodásra késztet, de az biztos, hogy érzelmet vált ki. Mindenkiben másmilyet. És mi a lényeg, ha nem éppen ez?
