2024. szeptember 13., péntek

Sport

Túl óvatos volt a Mercedes

Földrajzi sajátosságai miatt a 2200 méter tengerszint feletti magasságon fekvő mexikóvárosi pálya rendre átformálja kissé az az évi Formula–1-es erőviszonyokat. Idén úgy tűnt, a körülmények a Mercedesnek kedveznek, a csapat azonban végül újfent elesett szezonbeli első győzelmének megszerzésétől.

Éremeső Bukarestben

A román fővárosban vasárnap fejeződött be az U15-ös és U17-es korcsoportnak kiírt Balkán-bajnokság, amelyen Szerbia összesen 17 érmet nyert, köztük zentaiak és magyarkanizsaiak is, meg többen a Vajdasági Birkózóakadémia tagjai. Külön öröm, hogy a pionírok mezőnyében is dobogóra állhattak a fiataljaink, köztük a kanizsai Újhelyi Balázs (48 kg) is, aki bronzot nyert, a legfényesebb medállal pedig Ivana Gajić térhetett haza, aki az 50 kg-ban győzött, valamint Stevan Kojić, aki a 85 kg-os súlycsoportban diadalmaskodott.

Triplaeső Clevelandben

Az NBA keleti főcsoportjának eddigi kellemes meglepetése a Cleveland, amely szoros torontói vereség után sorozatban öt diadalt számlál az elitligában. A Cavaliersnél szemmel láthatóan kezd összeérni a néhány éve épített mag, amelyben javarészt tehetséges fiatalokat „kevertek” össze néhány rutinosabb, megbízható játékossal.
A bécsi torna döntősei: Dennis Shapovalov és Danyiil Medvegyev (Fotó: Beta/AP)

Egy ágon futnak a jelöltek

A hétvégi eredmények után Danyiil Medvegyev – Alcaraz, Nadal, Cicipasz, Ruud és Đoković mellé – hatodikként csatlakozott az évzáró mestertorna mezőnyéhez, vagyis a tegnap indult 1000-es rangú páriz...

Újabb pofon Kloppnak

Újabb mélypontra jutott a Premier League-ben a kerete alapján a tabella tetejére várt Liverpool, Jürgen Klopp csapata ugyanis immár a hazai Anfield Roadon is elszenvedte első vereségét, ami után tovább távolodott a legjobbaktól. A vereség ráadásul azért is fájdalmas volt, mert az óriásverő az a Leeds lett, amely ezt megelőzően a kiesőzónában tartózkodott… Rodrigo már a 4.