2024. szeptember 30., hétfő

Sport

A Szegi Lajos selejtezni fog

Október első hétvégéjén befejeződtek a csatározások a ligákban. Az utolsó forduló után nem változott sehol sem a sorrend, az élen álló csapatok megőrizték vezető helyüket, így bajnoki címet, valamint feljutást ünnepelhet a Cservenka, a Verbász és a bajsai Szegi Lajos.

Kezdődik a playoff

Milánóban ma este (20.45) az Olaszország–Spanyolország mérkőzéssel elrajtol a Nemzetek Ligájának négycsapatos rájátszása, amelyen eldől, ki lesz Portugália után a nemrég elindított sorozat második bajnoka.

Fókuszban a tizenévesek

Az Indian Wells-i női tornán nem rajtol a ranglista nemrég még első három helyezettje, Barty, Szabalenka és Oszaka – a japán időközben a 12. helyre csúszott –, és persze a Williams nővérek sem, viszont a verseny így is érdekesnek és színvonalasnak ígérkezik, elsősorban a fiatal erők miatt.

Az új amerikai rekorder

Nagy sztori az amerikai Jordan Burroghs esete: London olimpiai bajnoka, a 74 kg-ban négyszeres világbajnok idén az amerikai ötkarikás selejtezőn kikapott a 79 kg-ból az olimpiai 74-be lefogyasztott Kyle Dake-től, először nem jutott ki az olimpiára, s megszakadt a 9 évig tartó otthoni uralkodása. A négygyermekes édesapa (két nappal a vb előtt lett ismét apuka!

Az első „döntő” a Zvezdáé

Bár az Euroliga péntek esti szezonrajtján a Crvena zvezda vereséget szenvedett a Fenerbahçe otthonában (61:57), a belgrádi piros-fehérek a hazai ABA-ligában már jobban muzsikáltak, és a második forduló csúcsrangadóján hétfő este 71:63 arányban felülmúlták már-már hagyományos finálébeli ellenfelüket, a podgoricai Budućnostot. A derbimeccs első félideje meglehetősen egyoldalúan, a második felvonása viszont rapszodikusan zajlott.