Bevallom, a Tour de France előtt nem tudtam volna olyan forgatókönyvet képzelni a Champs-Elysées-i befutóra, amely keretében a brit csapatóriás Sky ünnepel, s én őszinte örömmel nézem végig a vasárnapi száguldozást a legendás párizsi belvárosban. Nem azért, mert a Sky esetében a négyszeres győztes, címvédő Chris Froome sikerére lehetett számítani, én pedig nem őt favorizálom (igaz, a meglepetésember Geraint Thomasról, de akár Bernalról vagy Poelsról is, vagyis a fél csapatról elképzelhető volt a dobogós helyekért való versengés).
Geraint Thomas (Fotó: Beta/AP)
Nem is az utolsó pillanatokban tisztázott, Froome körüli doppinggyanú miatt szorítottam mindenkinek – rajtuk kívül. Mint a háromhetes ideje alatt kiderült, a szalbutamol megengedett mennyiségét elsősorban úszókon végzett tesztelésekkel határozták meg, vagyis az állóképességi sportolókra nézve – a kerékpárosok közülük is kiemelkednek akár 6-7 órás versenyeikkel – bántóan téves volt az eddigi szabályozás. A múltbéli büntetések elszenvedőit remélhetőleg rehabilitálják.
Azért szurkoltam mindenki másnak – leginkább a majdhogynem szomszéd, szlovén Rogličnak –, mert a Froome köré épített Sky az utóbbi évek során messze a legtöbbet tette azért, hogy a verseny egyfajta lélek nélküli, robotikus, monoton erődemonstrációvá váljon. A közelmúlt Tour-jain egyre lankadó lelkesedéssel vártam a korábban sziporkázó csatákat hozó hegyi szakaszokat. Megszokott képpé vált, ahogyan Froome előtt még 3-4, a maga jogán is csúcskategóriájú szupersegítő teker, irányítva a versenyt, míg riválisai már régen egyedül maradtak. Már-már nagyobb izgalommal töltött el, ki húzza be a szökevény-napokat, vagy hogyan birkóznak egymással a sprinterek. Froome 4 sárga trikójához fegyelmezett, az utolsó mozzanatokig előírt és végrehajtott tervek vezettek.
Ez a 2012 (Wiggins összetett sikere) óta tartó mechanizmus végre az eddiginél jóval emberibb arcát mutatta. Minden egyes nap drámát kísérhettünk figyelemmel – vajon a főnöke árnyékából kilépő versenyző képes lesz-e végig megőrizni erejét, vagy megroggyan a hatalmas, valószínűleg általa sem várt teher súlya alatt? Geraint Thomas nem roskadt össze a nyomástól, mint annyian előtte – csak az utolsó erőpróba, a szombati egyenkénti után pityeredett el, amikor biztossá vált, hogy őt köszönti sárgában a Diadalív. S amikor Froome őszinte örömmel gratulált neki, abban a pillanatban a négyszeres győztes is többé vált önmagánál…
