A Nove Subotičke novine hetilap, a szabadkai önkormányzat és a sportszövetség szervezésében 57. alkalommal került sor az év legsikeresebb szabadkai sportolóinak és csapatainak megválasztására. A városháza színültig megtelt dísztermében elsőként Vlado Tomić, a Nove Subotičke novine hetilap igazgatója, majd Sreten Damnjanović, a Szabadkai Sportszövetség igazgatóbizottságának elnöke, végül pedig Nemanja Simović, a városi tanács sporttal és ifjúsági ügyekkel megbízott tagja gratulált a sportolóknak a 2018-ban elért sikereikhez.
– Ahogy mondani szokták, édes gondot jelentett idén is a község legjobbjainak megválasztása. Nagyon sikeres sportévet zártunk. Szabadka mindig is a sport városa volt, és az is maradt. Nekünk, sportmunkásoknak feladatunk, hogy minél jobb feltételeket biztosítsunk, és akkor tehetséges versenyzőink is hozzák a tőlük várt eredményeket. A sportinfrastruktúra kiépítése tekintetében nagy dolgokat vittünk véghez 2018-ban, amit egy éve ugyanitt ígértünk, azt teljesítettük. Harminc év után a sétaerdei medence új ponyvát kapott, a városi stadionban negyven év elteltével új atlétikai pálya létesült, emellett a gyepszőnyeget is kicseréltük, és egyre több új sportpálya épül a városban. Szabadka 148 sportklubbal rendelkezik, a Spartacus Vasutas Sportegyesület a legnépesebb sportegyesület az országban – mondta többek között Simović, majd a jelenlévők kisfilmet tekinthettek meg a szabadkai sportolók sikereiről és a közelmúltban felújított sportlétesítményekről.
A tizennégy tagú bírálóbizottság, amelyet a korábbi években díjazott sportolók alkottak, a 2018-as év legjobb pionír versenyzőjének Danilo Dulićot, a Spartacus Úszóklub országos bajnok és csúcstartó versenyzőjét választotta meg. Az ifjúságiak mezőnyében Bognár Nóra, a Spartacus Hegymászóklub sportmászó-szakosztályának tagja bizonyult a legjobbnak.
– Nekem és a sportágnak is nagyon sokat jelent ez az elismerés. A sportmászás eddig nem volt túlságosan ismert, remélem, ez a díj hozzájárul ahhoz, hogy egyre többen megismerjék ezt a sportágat. Szerbiában a legjobb ifjúsági és felnőtt sportmászó vagyok, külföldön Balkán-bajnokságon és Európa-bajnokságon vettem részt, a Balkán-bajnokságon egy arany- és egy bronzérmet szereztem. Jövőre már az Eb-n is szép eredményeket szeretnék elérni, természetes sziklán pedig sokkal nagyobb rang kivívása és nehezebb út teljesítése a fő célkitűzés. Nem gondoltam volna, hogy én leszek a legjobb ifjúsági sportoló Szabadkán, és most nagyon boldog vagyok, hogy ezt elértem, mert mégiscsak Szabadka a sportok városa. A falmászás felkerült az olimpia műsorára, ami még inkább motiváló tényező. Tokió már túl közel van, hiszen az olimpiára való kijutáshoz a világ- és Európa-bajnokságokon sokkal jobb eredményeket kell elérnem, de a 2024-es olimpia már reális cél lehet – mondta Bognár Nóra.
2018 legjobb felnőtt sportolójává Davor Štefaneket, a Spartacus Birkózóklub világbajnoki ezüstérmes versenyzőjét választották meg.
– A világbajnoki ezüstérmemnek köszönhetően bizonyultam hetedik alkalommal Szabadka város legjobbjának valamelyik kategóriában. Saját városomban nem könnyű a legjobbnak lenni, mert rengeteg a kiváló sportoló, akiket nehéz legyőzni. Nagyon örülök az elismerésnek, és gratulálok a többi sportolónak – mondta Štefanek.
A sportegyesületek közül a bajnok és kupagyőztes, a Bajnokok Ligájában a legjobb harminckét közé jutott Spartacus Női Labdarúgóklub került ki győztesen, megelőzve a Spartacus ŽK Labdarúgóklubot és a Spartacus Férfi Röplabdaklubot. Külön elismerésben részesült a Spartacus Teniszklub ifjúsági csapata (aranyérem az országos bajnokságról), Saghmeister Gábor (tíz alkalommal befejezte a Dakar-ralit), Ognjen Meškov (Európa-bajnok parataekwondóban), Kiss Ferenc (50 éve tevékenykedik a Spartacus Súlyemelőklubban), Lazar Jaramazović (10 éve tevékenykedik az újjáalakult Spartacus Vívóklubban), Tomislav Zvekanović (65 éve aktív a Palicsi Evezősklubban), Rade Grabovac (45 éve tevékenykedik a birkózásban, 25 éve az Aleksandrovo Birkózóklubban), Fazekas József (45 éve labdarúgóedző különböző csapatoknál), a Spartacus Súlyemelőklub (fennállásának 70. évfordulója), az Okinava Karateklub (fennállásának 25. évfordulója), a Lokomotiva Labdarúgóklub (fennállásának 60. évfordulója) és az Udarnik Labdarúgóklub (fennállásának 70. évfordulója). Az év abszolút győzteseinek járó vándorserleget Davor Štefanek és a Spartacus Női Labdarúgóklub érdemelték ki.