A szerb paralimpiai csapat legeredményesebb versenyzője lett az óbecsei származású Borislava Perić-Ranković asztaliteniszező, aki Rióban egyéniben egy arany-, csapatban pedig egy ezüstérmet nyert. Az Újvidéken élő sportolónő az elmúlt napokban többször is megfordult szülővárosában, Óbecsén, hol a gyermekhét alkalmából találkozott a legkisebbekkel, hol az önkormányzat vezetői és a legfiatalabb sportolók fogadták a város büszkeségét a sportcsarnokban.
Borislava Perić-Ranković (fotó: Ótos András)
Minden alkalommal türelmesen és boldogan válaszolt a gyerekek kérdéseire, akiknek arra is volt lehetőségük, hogy a fotózás mellett néhány labdamenetet váltsanak a világ legjobb kerekesszékes asztaliteniszezőjével.
Borislava, vagy ahogy mindenki hívja őt: Beba óbecseinek tartja magát, itt született, itt járt általános és középiskolába, és itt került kerekesszékbe is – bevallása szerint saját figyelmetlensége okozta a bajt. Mindössze tíz hónapja dolgozott az egyik óbecsei asztalosműhelyben, amikor 1994-ben munkahelyi balesetet szenvedett. Ekkoriban ígéretes kosarasnak számított.
– A 15 hónapos felépülés után egyértelművé vált, hogy már soha többé nem fogok kosárra dobni. A sportpályára ugyan nem térhettem vissza, de a rehabilitáció után, 1995-ben ismét munkába álltam a régi munkahelyemen. Kezdetben irodai munkát végeztem, de nem szerettem, unalmasnak tartottam. Azt kértem, helyezzenek vissza az üzembe, csak így érezhettem azt, hogy valódi életet élek. Ugyanúgy teljesítettem, mint az ép munkatársaim, és sikerült bebizonyítanom azt, hogy a mozgássérültek is lehetnek hasznosak. Az a legfontosabb, hogy a sérült ember önmagában tegye helyre a dolgokat, és reálisan mérje fel azt, hogy mire képes – mondja Beba.
A fiatal lány a balesete után is aktív társasági életet élt, így nemsokára újra elkezdett kosarazni, később kipróbálta az íjászatot is, végül 2003-ban Zlatko Kesler paralimpikon hatására asztalitenisz-ütőt ragadott a kezébe. Innentől kezdve sikert sikerre halmozott, és rövid idő alatt Európa legjobb játékosa lett. A sportnak köszönhetően ismerte meg belgrádi férjét, vele telepedett le végül Újvidéken, és 38 éves korában, hét évvel ezelőtt ott szülte meg kislányát, Draganát.
Beba mind a pekingi, mind a londoni olimpián ezüstérmes lett, de tavaly decemberben Lisszabonban a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) már őt választotta meg a világ legjobb kerekesszékes asztaliteniszezőjévé. Beba elmondása szerint az idén Zlatko Kesler szövetségi kapitány és edző azon volt, hogy minél több olyan edzőtáborban vegyenek részt a női versenyzők, ahol erősebb, férfi ellenfelekkel gyakorolhatnak, és ez a kitartó munka Rióban meghozta gyümölcsét: Beba egyéniben aranyérmes lett, csapatban Nada Matićtyal pedig ezüstérmet szerzett. A két egyéni ezüstérem után megszerzett első hellyel Beba legnagyobb álma valósult meg.
– Egyszerűen összeálltak a részletek. Az erősebb kínaival játszott negyeddöntős mérkőzésem különösen emlékezetes volt, ott önmagamat is le kellett győznöm. Ez a győzelem vitt előre a vágyott célig, az aranyéremig. Az emberek most már megismernek bennünket, tudják, hogy mire vagyunk képesek, és rengeteg pozitív energiát kapunk tőlük, amire szükségünk is van a további versenyzéshez – mondja.
Egy kis pihenő után Bebára országos egyéni és csapatbajnokság vár, a válogatottal pedig jövőre a csapat-világbajnokságra készül (először tartják külön a csapat- és egyéni versenyt), és Európa-bajnokság is lesz.
Beba szerint a paralimpiai sportolók az államtól az olimpikonokkal szinte azonos bánásmódban részesülnek, de a paralimpikonok abban reménykednek, hogy mások is felismerik a bennük rejlő lehetőségeket.
– Örülnénk, ha lennének olyan komoly cégek, amelyek felvállalják a mi támogatásunkat is. Olyan kevés hiányzik ahhoz, hogy igazi sportolóknak érezhessük magunkat – ez a kevés egy, a szponzor nevével ellátott sportmez lenne – mondja Beba.
