Rendkívül megerőltető, minden idők talán legnehezebb versenye vár a január 2. és 14. között megrendezésre kerülő Dakar-rali versenyzőire. A megmérettetés ezúttal 12 szakaszból áll majd, amelyek során az indulóknak 8800 kilométert kell teljesíteniük, ebből 4000 kilométer lesz a gyorsasági szakasz. Az útvonal először érinti Paraguayt, a mezőny Asunciónból rajtol, átvág Bolívián, befutója szokás szerint az argentínai Buenos Airesben lesz.
Majdnem hat napon keresztül extrém magassági körülmények között fognak versenyezni a résztvevők, a verseny Dél-Amerikába költöztetése óta még soha nem járt ennyire északon a mezőny. Bolíviában öt szakaszon keresztül 3500 méteres lesz az átlagmagasság, ráadásul a pihenőnapra is a világ legmagasabban fekvő fővárosában, a 3600 méteren lévő La Pazban kerül majd sor.
A szabadkai Saghmeister Gábor jubileumra készül, immár tizedik alkalommal vág neki a verseny teljesítésének, vele beszélgettünk.
• Az idén is a tavalyi csapattal indul. Jó az együttműködés?
– Igen, nagyon jó az együttműködés, jól tudunk együtt dolgozni. Én most tizedik alkalommal indulok a Dakaron, a csapattársam Gyenes Emánuel, akivel tavaly alapítottuk ezt a csapatot, ha jól tudom, hetedszer vág neki.
• Zökkenőmentes volt a felkészülés?
– Többnyire igen, ugyanakkor néhány sérüléssel meggyűlt a bajom. Ahogy a 2016-os Dakarról hazaérkeztem, a jobb kézfejem sérült volt, azt meg kellett műteni, öt csavart raktak bele, úgyhogy május-júniusig tartott a felépülés, de ezt követően rendben volt minden.
• Most már tapasztalt versenyzőnek számít, az eddigiekből okulva, lesz esetleg, amit másként csinál majd?
– Nem tudom, ez nagyon jó kérdés! Nagyon sok szerencse kell, hogy az ember végül célba érjen a Dakaron. Ha a szerencse velem tart, akkor gondolom, hogy még mindig van annyi erőm meg tudásom ahhoz, hogy célba tudjam hozni a motort. A motorom az 2011-es évjáratú, háromszor nagyjavított, úgyhogy akármi megtörténhet a verseny folyamán, de én nagyon remélem, hogy minden rendben lesz!
• Nyilván átnézte már az útvonalat. Milyen Dakarra számít?
– Nagyon kemény Dakarra számítok, szerintem a pályafutásom egyik legkeményebb versenye lesz, de megszoktuk mi dakarosok ezeket a kínokat, tudjuk, mivel jár. Nagyon remélem, hogy jó hangulatom lesz hozzá, és még élvezni is fogom!
• Az eddigi sérülések, folytonos igénybevétel mennyire hátráltatják?
– Valamilyen szinten biztos hátráltatnak, de nem szoktam erre gondolni, mert nagyon komoly összpontosítást kell tanúsítani ott a pályán, és erre nincs időm. Egyszerűen nem tudok ezzel foglalkozni. Hét csavar van a bal vállamban, öt a jobb kezemben, ez ott egyáltalán nem foglalkoztat, más dolgokra figyelek oda. Fontosabb, hogy van-e nálam elég folyadék, vagy étel, van-e elég üzemanyagom, milyenek a gumik, elég jól felöltöztem-e, a ruházatom tökéletes-e arra a napra, tehát egészen más köt le ilyenkor.
• Mi a célkitűzés, elvárás az idei versenyen?
– Szerintem, aki célba ér a Dakaron, az már valamilyen szinten győzött, de jó lenne bekerülni a top tízbe a privát csapatok közül. Az eddigi legjobb helyezésem az a tizenegyedik hely, de voltam tizenkettedik és tizennegyedik is. Ha minden úgy működik, ahogy kell, és a top tízbe esetleg be tudnék jutni, akkor teljesen elégedett leszek.
• Ez a tizedik Dakarja. Lesz folytatás?
– Persze! Ha innen hazajövök, és minden rendben lesz, akkor miért ne? Nem akarok én még leszállni a motorról! Nem érzem még magam kiöregedettnek ebben a témában, csak érzem azt, hogy oda kell figyelnem a sérülésekre. Ha magán a Dakaron nem is, de a motocross pályafutásom alatt azért sokat hátráltattak, ahogy múlik az idő, a felépülés egyre tovább tart, lassabban regenerálódik a szervezet.
• Arra esetleg nem gondolt, hogy autóra cserélje a kétkerekűt?
– Gondoltam, csak pillanatnyilag még nincs meg az anyagi háttere az egésznek, meg nincs olyan szervezett csapatom, aki ezt tudná vinni. Egyedül ezt nagyon nehéz csinálni, ehhez nagyon komoly háttér kell, amire mi még nem vagyunk felkészülve.
