Dejan Savić, a szerb vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya az utóbbi három évben minden világversenyről aranyéremmel tért haza. Vitathatatlanul nagy szerepe volt a sikerek elérésében, ennek ellenére az elért eredményeket nem személyes sikerként, inkább a csapat tagjaként éli meg.
Dejan Savić ötévesen kezdett vízilabdázni, 13 évesen debütált a Partizan felnőttcsapatában, három ország – Jugoszlávia, Szerbia és Montenegró, majd Szerbia – színeit összesen 444 mérkőzésen képviselte, ezzel ő az abszolút csúcstartó. 405 gólt szerzett a válogatott sapkájában. Aktív pályafutása során számos országos bajnoki címet nyert, többszörös Európa-bajnok, 2005-ben világbajnok lett. Hosszú utat járt be, a hazai klubcsapatokon kívül játszott Spanyolországban, Olaszországban, Oroszországban is. Az olimpia viszont hiányzott. Eddig!
Savić az elmúlt időszakban megnyert mindent, amit egy vízilabdaedző megnyerhet, zsinórban nyolc trófeát szerzett a válogatottal. A 2015-ös kazanyi vb után, 2016 januárjában válogatottja megvédte Európa-bajnoki címét, majd megnyerte a világligát, később a riói olimpián is taroltak. A szerb válogatottat a Nemzetközi Újságíró-szövetség legjobb válogatottnak járó díjára jelölték, a szakvezetőt a tavalyi év után a FINA idén is az év legjobb edzőjének választotta meg, mégsem bízta el magát, ugyanaz a földön járó, szerény, egyszerű lélek, aki játékosként is volt. A válogatott egykori alappillére, a jelenlegi nemzeti együttes biztos kezű vezetője.
A riói olimpia elején sokan temették a csapatot, a szereplés nem az elvárásoknak megfelelően indult, a játék döcögött, alig jutott túl a csoportkörön a csapat. A negyeddöntő volt a vízválasztó, ahol kiderült, a formaidőzítés tökéletesen sikerült, az együttes innen megállíthatatlannak bizonyult. Savić remekül felépítette a csapatot. Mert fiatalítani, 19 éves játékosokat gond nélkül a mély vízbe dobott, akik mind meghálálták a bizalmat, nem okoztak csalódást. Az elődöntőben és a döntőben már könnyedén nyert a csapat, kétség sem fért hozzá, ki lesz az olimpiai bajnok. Savić örült, mégsem ugrott csapatával a vízbe, ahogy azelőtt sem tette soha. A számos trófea mellett is kikezdte a sajtó, mert szokásai eltérnek az átlagostól.
„Készültem rá Rióban, de tényleg! Viszont időközben rájöttem, miért is tenném, hisz mindenki ezzel a kérdéssel jött, és egy idő után rendkívül idegesítővé vált. Zavar, hogy olykor-olykor nem az igazán fontos dolgok kerülnek előtérbe, nem a játék és az adott verseny, nem a játékosok, hanem ilyen, számomra teljesen lényegtelen dolgok. Ezért nem ugrottam, pedig mindenki arra számított. Már korábban eldöntöttem, hogy kicsit megnehezítem az újságírók dolgát!”
Csak maga a szövetségi kapitány tudhatja igazán, min ment keresztül, amióta 2012-ben kinevezték erre a tisztségre. Az állandó nyomás, az eredménykényszer, a generációváltás mind-mind megviselték a hazai vízilabdát, amellett, hogy a klubok helyzete jelenleg is kilátástalan.
„Sok mindent el kellett viselnünk, a legtöbbet talán nekem. A nyomást, a problémákat, a negativitást, amivel a 2013-as barcelonai vb hetedik helye után szembesültünk. Az nagy pofon volt a számunkra, felébresztett bennünket. A játékosoknak talán valamivel könnyebb volt, mindenki visszament a saját egyesületéhez, ráadásul külföldre, nem látták, mi is folyik itt. Hiába próbálják fényezni, a szerbiai póló jelenlegi helyzete sokkoló és kritikus.”
Tisztában van vele, hogy az eredményesség javarészt az ő munkájától függ, amit nem könnyű azzal a tudattal végezni, hogy mindenki aranyérmet vár tőlük minden egyes versenyen. Rióban fokozottan nehéz dolguk volt:
„Rióig sem mentálisan, sem fizikailag nem voltunk felkészültek az első hely megszerzéséhez. Ez a generáció 2009-ben, a római világbajnokságon megmutatta, semmitől sem fél, és hatalmas potenciál rejlik benne. Londonra még nem ért össze a csapat, kellett egy hetedik hely Barcelonában, hogy mindenki fejében helyre kerüljenek a dolgok. Akkor váltunk ilyen dominánssá.”
A szerb válogatott szárnyal, minden világversenyről győztesként térnek haza, közben a hazai klubok a csőd szélén állnak, még a legnagyobbak fennmaradását is állandó kétség övezi.
„A szakmai bizottságnak mielőbbi lépéseket kell tennie, az elkövetkező évben elengedhetetlenül fontos megoldást találni a helyzetre. A legnagyobb probléma természetesen az egyesületek rendkívül rossz anyagi helyzete, az elhanyagolt és elavult infrastruktúra, az anyagi források rossz elosztása, ami miatt a szakma elégedetlen, és ami miatt egyre több fiatal játékosunk külföldre igazol” – világított rá a szerbiai vízilabda legégetőbb problémáira.
