A horvát válogatott 8:6-ra legyőzte Magyarországot a budapesti világbajnokság férfivízilabda-tornájának döntőjében, így Ivica Tucak gárdája a 2007 után ismét vb-t nyert.
Az ünneplő horvátok
Horvát szempontból nagyon jól indult a mérkőzés, a később a döntő legértékesebb játékosának választott Sandro Sukno vezérletével 4:0-ra ellépett az elődöntőben a szerbeket verő sakktáblás gárda, ezt követően azonban sokáig nem találtak be Nagy Viktor hálójába. A horvátok gólképtelenségét kihasználva a magyarok elkezdtek felzárkózni, a nagyszünetben ugyan csak 4:2-t mutatott az eredményjelző, a harmadik negyed eleje is az ő jegyükben telt: Nagy védett, Mezei Dániel kiállítást harcolt ki, Erdélyi Balázs pedig kíméletlen volt. Ekkor a magyar védelem is jól muzsikált, sikerült egymás után két hátrányt kivédekezni, majd egy előnyt gólra váltani: Decker Ádám emberét szórták ki, Manhercz Krisztián pedig egalizált. Úgy tűnt, az egyenlítés a horvátokat is felébresztette, Garcia labdája kis szerencsével ugyan, de bepattant. A magyarok közel jártak, de fordítani nem tudtak, ráadásul a horvátok balkezese hamar duplázott. Látszott, fordult a kocka, a vendéglátó került hullámvölgybe. A negyedik játékrészben folytatódott a kiélezett csata, amelyből a horvátok jöttek ki jobban, öt perccel a vége előtt háromgólos vezetésüknek örülhettek. A találkozó eldőlni látszott, még úgy is, hogy Vámos kétszer betalált. Sukno azonban megállíthatatlan volt ezen a meccsen (is), csapatkapitányhoz méltó módon vitte hátán a gárdát, újabb találatával pedig eldöntötte a mérkőzést. Magyarország így a 2014-es Európa-bajnokságot követően ismét kikapott a hazai rendezésű világverseny döntőjében, akkor a szerbek, most pedig a horvátok akadályozták meg a hazai örömünnepet.
Märcz Tamás magyar szövetségi kapitány ugyan szomorú az elveszített döntő miatt, de hangsúlyozta, nagy utat tett meg a válogatott, és ő büszke a csapatára: „Végig azon voltam, hogy valahogy visszahozzuk a meccset, aztán amikor lefújták, a csalódottság lett úrrá rajtam, a kamera előtt el is érzékenyültem, mert annyira szerettem volna ezt a győzelmet, és a fiúk is így voltak ezzel. Mindazonáltal fantasztikus emlék lesz a budapesti világbajnokság. Mindig bennem marad, hogy lehetett volna arany, mert nagyon közel voltunk hozzá, de annak tükrében kell nézni a második helyezést, hogy óriási utat tettünk meg. Tudom, hogy voltak támogatóink és voltak hitetlenek is. Én bíztam magamban, bíztam azokban a játékosokban, akikkel dolgoztam, és hittem abban, hogy nincs legyőzhetetlen csapat. Ezt is tanulni kell még, hogy hogyan kezdtünk el és tartunk kézben egy meccset. Mi is adtunk abból jeleket, hogy kézben tudunk tartani egy meccset, de egy döntőt még kevesebb hibával kell zárni, még jobb helyzetkihasználással. Egy olyan csapattól kaptunk ki, amely legyőzte az olimpiai bajnokot, legyőzte az olaszokat, a horvát válogatottnak kimagasló tornája volt. Azt mondtam a játékosoknak, nem az számít, hogy kinek van jobb csapata, hanem az, hogy ki tud jobban elkezdeni egy döntőt. Mégsem kell szomorúnak lennünk, nagy menetelésen vagyunk túl, hajtott a csapat, szívvel-lélekkel küzdött. Büszke vagyok rájuk, és szerintem büszke lehet rájuk az egész ország.”
A horvát szövetségi kapitányt nem kímélték a játékosai, a stáb meg, úgy tűnik, nem készült eléggé, vízbe dobását követően Ivica Tucak vizesen, először alsónadrágban, majd kölcsönruhában állt a média képviselői elé: „Köszönetet szeretnék mondani a játékosaimnak, akik nemcsak ma, de a torna során mindvégig rendkívüli teljesítményt nyújtottak. Örülök és büszke vagyok, hogy én lehetek ennek a csapatnak a szövetségi kapitánya. Nagyon nehéz mérkőzés volt, de bebizonyítottuk, hogy méltók vagyunk az aranyra. Voltak hullámhegyeink és -völgyeink, de lelkileg nem tudtak megtörni bennünket. Ez jellemzett bennünket mindvégig, és ennek a stabilitásnak köszönhetjük, hogy nyertünk. A fizikai felkészültségünkkel nem is lehetett gond, a játékosok minden tőlük telhetőt megtettek az edzőtáborok során, kevés olyan csapattal találkoztunk, amely fizikálisan fel tudta venni velünk a versenyt. A legfontosabb mégis az, hogy nagyon akartuk ezt a győzelmet, és ezt senki sem tudta felülmúlni.”
Szerbia elégedett a bronzzal
A harmadik helyért folytatott mérkőzés során Szerbia ismét megmutatta, ha jó formában játszik, képtelenség legyőzni. Dejan Savić együttese ellentmondás nem tűrve, 11:8-ra verte Görögországot, és megszerezte a bronzérmet.
A szerbek két perc alatt három gólt lőttek a találkozó elején, amely így hamar el is dőlt. Az elődöntőben nyújtott halovány teljesítménynek nyoma sem volt, a görögök nem tudták felvenni a szerbek ritmusát, ugyan meg tudták őket közelíteni, az irányítás azonban végig Filipovićék kezében volt. Egy pillanatig nem volt kérdéses, ki nyeri a találkozót.
Az előzményeket figyelembe véve, a fiúk nem lehetnek csalódottak, amit többen hangsúlyoztak is a találkozót követően. Érmet szerezni egy világbajnokságon mindenképp megsüvegelendő teljesítmény, függetlenül attól, milyen színűre is sikeredik. Persze, a látottak alapján marad az emberben némi hiányérzet, hiszen a csapat az elődöntőt kivéve végig parádésan játszott, többre volt hivatott. Nagyságukat bizonyítja, hogy a bronzmeccsre fel tudtak állni, szinte tökéletes játékkal rukkoltak elő.
– Magát a mérkőzést nem nagyon kommentálnám, ami fontos, az elődöntőben elszenvedett vereséget követően sikerült felállnunk, bizonyítottuk, hogy mentálisan és fizikálisan is erősek vagyunk. Gratulálni szeretnék mindenkinek, hihetetlenül nagy dolgot hajtottunk végre, örülök és büszke vagyok, hogy tagja lehetek ennek a csapatnak. Megyünk tovább, érmet szerezni a vb-n nem kis dolog, biztos vagyok benne, hogy lesz még alkalmunk döntőben szerepelni, hiszünk magunkban – mondta a meccset követően Milan Aleksić.
NŐI VÍZILABDA
Címvédés a lányoknál
A női vízilabdatornán nagy meglepetés végül nem történt, a döntőben az Egyesült Államok ismét bizonyította, jelenleg egyeduralkodó a szakágban, az Adam Krikorian vezette együttes 13:6-ra győzött Spanyolország ellen. A bronzérem sorsáról az Oroszország–Kanada mérkőzés döntött, ahol az oroszok egy remek második negyednek köszönhetően végül 11:9-re nyertek.
A magyar csapat az ötödik helyért folytatott párharc során 10:8 arányban jobbnak bizonyult az olimpiai ezüstérmes olaszoknál, így győzelemmel zárta a viadalt.
Bíró Attila vegyes érzésekkel értékelte az olaszok legyőzését, amely önmagában jó, az ötödik hely viszont csalódás: „Picivel jobb a szám íze, mint pár nappal ezelőtt. Ugyanakkor azt a Kanada elleni meccset nehéz elfelejteni. Az utána következő két mérkőzés megmutatta, milyen tartalék, milyen lehetőség és milyen tartás van a lányokban. Ezt viszont nem könnyű átélni, a vízben és a stábnak sem a parton. Az elmúlt napokban úgy éreztem magam, mintha átpasszíroztak volna egy nagy lukú húsdarálón, mert iszonyatosan nehéz volt feldolgozni. Ezért is vagyok büszke a csapatra, mert tette a dolgát, és ha már az ötödik hely megszerzésére adódott lehetőség, akkor azt érték el a lányok. Ugyanakkor csalódás az ötödik hely. Ezzel a játékkal az amerikaiakat talán nem, de mindenki mást meg tudunk verni. Egyébként úgy gondolom, őket is meg tudtuk volna szorítani. Ezek szerint azonban ez a csapat még nem érett arra, hogy egy világversenyen sorozatban hat-hét meccsen veretlen tudjon maradni. De az amerikaiakon kívül a többiek sem. Ha megnézzük az elmúlt három világversenyt, rajtuk kívül senki sem tudott vereség nélkül eljutni erre a szintre – sajnos mi sem.”
