2024. december 22., vasárnap
II. MULTISPORT-EB, MÜNCHEN – ATLÉTIKA

Világos Adrianáé volt az utolsó szó!

Fantasztikus ezüstöt szerzett a kishegyesi lány – Magyar éremeső a kajakpályán

Nemcsak dobóerejét és tehetségét, de lelkierejét és acélidegzetét is bizonyította Világos Adriana a müncheni atlétikai Európa-bajnokságon. A 18 éves kishegyesi gerelyhajító a szám szombat esti fináléjában a harmadik széria 59,64 méteres kísérletével biztosította be helyét a 8 között, egyben a további három lehetőséget. Az ötödik sorozatra fordulva ez a távolság a negyedik helyre volt elég, az élen az egyéni csúcsot dobó, néhány hét múlva 20 éves, albán származású görög Elina Tzengko állt. Adriana ekkor először jutott 60 méter fölé (60,32), egyetlen centivel megelőzve a 41 éves cseh Barbora Špotákovát, az ezüstöt ebben a pillanatban a magyarországi Szilágyi Réka (60,57) érezhette a magáénak, ám az utolsó kör fergeteges izgalmakat tartogatott. Špotáková ugyanis 60,68-cal Szilágyi és Világos elé került, amire Szilágyi gyenge befejező dobással válaszolt, így már csak a kishegyesi lány szólhatott bele az ezüst és bronz sorsába. Adriana pedig utolsó próbálkozásába minden erejét beletette, és fergeteges dobással 62,01 méterig és az ezüstéremig repítette a gerelyt.

A veterán Špotáková (balról) csak a dobogó harmadik fokára fért oda a fiatal titánok mögött (Fotó: Beta/AP)

A veterán Špotáková (balról) csak a dobogó harmadik fokára fért oda a fiatal titánok mögött (Fotó: Beta/AP)

Érmesek, nők, 1500 méter: Laura Muir (brit) 4:01,08, Ciara Mageean (ír) 4:02,56, Sofia Ennaoui (lengyel) 4:03:59 perc. Hármasugrás: Marina Bek-Romancsuk (ukrán) 15,02, Kristiina Mäkelä (finn) 14,64, Hanna Minenko (izraeli) 14,45 méter. 400 méter gát: Femke Bol (holland) 52,67, Viktorija Tkacsuk (ukrán) 54,30, Anna Rizsikova (ukrán) 54,86 mp. 200 méter: Mujinga Kambundji (svájci) 22,32, Dina Asher-Smith (brit) 22,43, Ida Karstoft (dán) 22,72 mp. 20 kilométeres gyaloglás: Antigoni Ntriszmpioti (görög) 1:29:03, Katarzyna Zdziebło (lengyel) 1:29:20, Saskia Feige (német) 1:29:25 óra. 800 méter: Keely Hodgkinson (brit) 1:59,04, Rénelle Lamote (francia) 1:59,49, Anna Wielgosz (lengyel) 1:59,87 perc. Gerelyhajítás: Elina Tzengko (görög) 65,81, Világos Adriana (szerbiai) 62,01, Barbora Špotáková (cseh) 60,68 méter. 4x400 méteres váltó: Hollandia 3:20,87, Lengyelország 30:21,68, Nagy-Britannia és Észak-Írország 3:21,74 perc. 3000 méter akadály: Luiza Gega (albán) 9:11,31, Lea Meyer (német) 9:15,35, Elizabeth Bird (brit) 9:23,18 perc. Férfiak, diszkoszvetés: Mykolas Alekna (litván) 69,78, Kristjan Čeh (szlovén) 68,28, Lawrence Okoye (brit) 67,14 méter. 3000 méter akadály: Topi Raitanen (finn) 8:21,80, Ahmed Abdelwahed (olasz) 8:22,35, Osama Zoghlami (olasz) 8:23,44 perc. 200 méter: Zharnel Hughes (brit) 20,07, Nethaneel Mitchell-Blake (brit) 20,17, Filippo Tortu (olasz) 20,27 mp. 400 méter gát: Karsten Warholm (norvég) 47,12, Wilfried Happio (francia) 48,56, Yasmani Copello (török) 48,78 mp. 20 kilométeres gyaloglás: Álvaro Martín (spanyol) 1:19:11, Perseus Karlström (svéd) 1:19:23, Dieo García Carrera (spanyol) 1:19:45 óra. Rúdugrás: Armand Duplantis (svéd) 6,06, Bo Kanda Lita Baehre (német) 5,85, Pål Haugen Lillefosse (norvég) 5,75 méter. 4x400 méteres váltó: Nagy-Britannia és Észak-Írország 2:59,35, Belgium 2:59,49, Franciaország 2:59,64 perc.

Magyar éremzápor a vízen

Felsorolni is nehéz a magyar dobogósokat a Oberschleißheim regatta- és kajak-kenupályán, a pénteki négy érem után folytatódott a nagyüzemi éremtermelés. Szombaton Kopasz Bálint 1000 méteres aranya született meg elsőként, nem sokkal később pedig Bragato Giada és Nagy Bianka 500-as kenupárosa szerzett ezüstöt, a nap zárásaként pedig az 5000 méteres kenuszámban Adolf Balázs harcolt ki egy ezüstöt.

Kopasz Bálint kezdte meg a hétvégi éremtermést a magyar csapatnak (Fotó: MTI)

Kopasz Bálint kezdte meg a hétvégi éremtermést a magyar csapatnak (Fotó: MTI)

Az Eb zárónapja aztán még egy lapáttal rátett a magyarok teljesítményére. Varga Katalin 200 méteren nagy csata után szerzett bronzot, a férfiaknál viszont ugyanezt a számot Kiss Péter már ellentmondást nem tűrő módon nyerte meg. Rögtön a következő finálé Pupp Noémi 1000 méteres diadalát hozta kajakban – a szerbiai színekben versenyző Bedőcs Krisztina 8. lett –, és keveset kellett várni az újabb aranyra, hiszen Bragato és Nagy párosa 200 méteren már nem talált legyőzőre. Ezután Kiss Blanka és Lucz Anna kenuban húzta be a sprintszámot, Rendessy Eszter 500 méteren egyes ezüstöt tett a kollekcióhoz. A fiúknak is maradt még nagy dobásuk a napra, hiszen Kopasz Bálint Nádas Bencével egy hajóban elhódította az 500-as kajakaranyt, végül pedig egy bronz került a magyar gyűjteménybe a Kiss Blanka, Lucz Anna, Csikós Zsóka, Gazsó Alida Dóra 500-as kajaknégyes révén.

Kiss Blanka és Lucz Anna párosa nem talált legyőzőre a 200 méteres sprintszámban (Fotó: MTI)

Kiss Blanka és Lucz Anna párosa nem talált legyőzőre a 200 méteres sprintszámban (Fotó: MTI)

Pidcock és Lecomte más ligában

Az aranyérem tekintetében nem hozott sok izgalmat a férfi hegyikerékpárosok cross-country versenye, ahol a kiváló országúti eredményekkel is rendelkező brit Thomas Pidcock mintegy féltávnál mindenkit lerázott magáról, majd kényelmesen ünnepelve ért célba. A nőknél ugyanezt a számot szintén nagy fölénnyel a francia Loana Lecomte nyerte.

Az asztalitenisz-csarnokban a női fináléba meglepetésre egyetlen honosított közel-keleti versenyző sem jutott be. Az arany drámai körülmények között az osztrák – negyeddöntőben Szőcs Bernadette-et kiütő – Sofia Polcanováé lett, akinek a 2:0-s vezetésénél a német Nina Mittelhamnak fel kellett adnia a meccset vállsérülés miatt. A férfiaknál a hazaiak egyik sztárja, Ovtcharov és Boll sem jutott döntőbe, az Európa-bajnok a német színekben versenyző Dang Qiu lett, aki a szlovén Darko Jorgićot múlta felül.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A veterán Špotáková (balról) csak a dobogó harmadik fokára fért oda a fiatal titánok mögött (Fotó: Beta/AP)