Kamaszi Ferenc hozzájárulása nélkül az utóbbi 30-40 év újvidéki atlétikája elképzelhetetlen lenne. Itteni viszonylatokban mérve sokat jelent a munkája mind a népszerűsítés és tömegesítés, mind pedig a színvonal terén. A barcelonai Európa-bajnokság után így Kamaszi a megfelelő ember, aki értékelést adhat.
• A szerbiai atlétika szempontjából Barcelona haladást jelent-e?
– Látok haladást, az új hullám, a nemrég még ifik és az alig felnőttek között, akik közül csak Mila Andric gátfutónő nem volt ott, a többiek pedig valamennyien döntősök voltak. Nagyon szépen kezdődött az Eb, első nap döntők, második nap döntők, harmadik nap döntők… Ha hozzáadjuk a középkorosztályt, például Asmir Kolašinacot, látok távlatot. Nem várok például a jövőben nagyon sokat Dragana Tomaševićtól, ez az ő eredménye és helye, ami állandósult. Itt-ott egy döntő, de érmeket majd Dudaštól, Jelačától és Španovictól várok. Šarčević is középgeneráció, de ő egyben újonc is volt az Eb-n. Neki kedvező körülményt jelentett, hogy a tíztusát mindig is ápoló klubja odaállt a fiatal Dudaš mögé, aki pedig őt is magával vonta. Az is kedvező volt, hogy B programjában bobos lett, ott volt a téli olimpián, és így a két sporttal profivá fejlődött. Viszont elérkezettnek látom az időt, hogy egyesek kimondják, elég volt.
• Név szerint?
– Olivera Jevtić. Minek csinálja az egészet, ha 33 évesen nem leli benne örömét? Barcelonában úgy is nézett ki. Nagy kínlódás az egész, csak azért, mert felelősséget érez ki tudja ki mindenki iránt, közben világos, hogy már túl van a zeniten. Az tulajdonképpen négy éve Göteborgban volt az ezüstéremmel, két évvel az olimpiai 6. hely után. Kérdésem, hogy saját maga iránt felelős-e egy ilyen pozitív személy, ha ennyire nyomorgatja magát.
• Dudaš sérülése?
– Megütötte a sarkát, semmi komoly az egész, már el is múlt. Tapasztalatlanság okozta, az időjárási viszonyok, hisz nem találta fel magát az ellenszélben, ami viszont Šarčevićnak nem okozott gondot, mert ő a rúdugrásban sokkal jártasabb.
•Júliusban az ifik a vb-n bizonyítottak.
– Áll, hogy bizonyítottak. Eredményességük még egy korábbi idő része, amikor itt még volt rendszer az ifik nevelésében. A szövetség most a felnőttek felé fordult, a fordulat alapja pedig a volt ifik abból a rendszerből. Mi lesz belőlük, tekintettel a versenyszámaikra, nem tudom. Božidar Antunović súlylökő eredménye vitathatatlanul jó, őt odacsatolnám a fent említett reményteljes csoporthoz, viszont a közép- és hosszútávok esetében szkeptikus vagyok. A nevelésük ugyanis inkább országos csapatbajnokságokhoz, utcai és mezei futóversenyekhez mért, ahol fellépésenként megkereshetnek néhány száz eurót. Igazi nagy eredményre azonban nem lesznek képesek. Igen, bejutnak a döntőbe, azután ott utolsók, eleve nincs semmi esélyük a legjobbakkal. Az a futóiskola, amely őket kitermelte, csak ifikorra jó, túl korán térnek rá egyes edzési módszerekre, amelyek az ifiknél eredményesek, de később nagy árat fizetnek érte.
• Egyesek szerint jellemző, hogy a szerb atléták az Európa-bajnokságon nem érték el egyéni legjobbjukat.
– Ez a túlnyomó többség esete az Eb-n. Az érmesek, azok vannak ott képességeik határán, nagyon sokan pedig elmaradnak attól. A legrosszabb a mieink esetében, hogy végig nagy nyomás nehezedik rájuk azzal, hogy szinte közvetlenül a nagy verseny előtt kell elérniük olyan eredményt, amely a nemzetközi versenyre vezet. Nekem 10-15 centi vagy 1-2 tized nem nagy lemaradás, ha egyáltalán lemaradás.
• Európa és a világ atlétikai viszonya?
– Európáé a többtusa, a dobások és az ugrások, a futás viszont nem. Ez azonban az utóbbi időben már lényegtelen. Ahol Európa hiányos, jönnek az afrikaiak, s egyre jobbak. Egyes országokban ez még a gyarmati időkben elkezdődött, most pedig mesterséges módon történik a feltöltés. Ez a kérdés a megélhetési migrációnak is a része.
• A múlt évi újvidéki ifjúsági Eb érmesei közül sokan már Barcelonában is bizonyítottak.
– Ami szerintem egészen természetes. Nálunk az a mese járja, hogy a nagyszerű ifik nem kötelezően lesznek eredményes felnőttek is. Igaz, de a világbajnokok java ifiben is az volt, és a szerb atlétika legjobbjai is szinte kivétel nélkül ifiként is sokra vitték.
• És a magyar atlétika?
– Nem lehet a szerbiaival összehasonlítani. Míg Szerbiában egy-két régi trófeával magyarázzák az atlétikát és dicsekszenek vele, Magyarország tucatszámra nyeri a trófeákat. Ott másként, jobban dolgoznak, elvégre valaha onnan érkezett hozzánk az atlétika, s ott a hagyomány és a rendszer is. Most csak három érmet nyertek, ami nem túl nagy dolog, de mindig nyernek, és erre helyezném a hangsúlyt. Érdekes az is, hogy azokra a számokra alapoznak, amelyek világviszonylatban nem a legtömegesebbek. A doppingbotrányok ugyan hanyatlást okoztak, de visszatértek. Még az is jellemző, sok fiatal megy az USA-ba tanulni, de hazajönnek. Nálunk például Kőrösi Attila már Balkán-bajnok volt amikor kiment, és amikor több távlat nyílt meg előtte, nem az atlétikát és a hazatérést választotta. Az ilyesmi valószínűleg a társadalmi viszonyokkal is magyarázható.
• Az újvidéki atlétikának milyen haszna van a tavalyi ifjúsági Európa-bajnokságból?
– Elsősorban a létesítmények és a megnövekedett érdeklődés. Újvidék az ob-ken egyre magasabb színvonalat képvisel az ifik, a serdülők és a pionírok mezőnyében, és a klubban a szervezés is szintnövekedéssel járt. Egy-két év múlva biztosan teljesebb lesz a kép. Sajnos, országos szinten ezt a szervezettséget nem kísérik.
