Torontálvásárhely vásárairól ismert, de van, akinek az öt és fél ezer lakosú dél-bánsági település nevének hallatán a jegenyesor, s annak végén a 76 méter magas református templom tárul a lelki szemei elé. Ha a sportról van szó, akkor viszont egyértelműen első a teke, aztán jöhet a labdarúgás, a kézilabda, az asztalitenisz, a karate, a sakk meg a többi.
A Spartacus tekézői ugyanis olyan kimagasló eredményeket értek el, amilyenre nem volt példa az egykori Jugoszláviában sem. De talán a világon sincs még egy olyan falusi csapat, melynek tagjai ennyi arany-, ezüst- és bronzéremmel tértek volna haza a világ- és Európa-bajnokságokról, az országos és tartományi bajnokságokról. A férfitekecsapat 1936-ban, a női 1978-ban alakult meg. Legismertebb versenyzőjük Szénási József, aki 1976-ban világbajnok lett, de Mohácsi Gyula, B. Nagy Benjámin, Opelc János, Tepsa Dániel, Busija Szuporov Olivera, Szekeres Erzsébet, Martinek Julianna, Becsei Teréz, Rankov Olgica és a többiek is évtizedek óta a teke élvonalában voltak. Nem véletlen, hogy a tekesport történetét is itt, Torontálvásárhelyen írták meg, amelynek szerzője Horti György. Az sem véletlen, hogy az egyesületnek 1989 óta négysávos, automata műanyag pályája van.
Torontálvásárhelyen azonban nem (csak) a múltból élnek. Az idei eredményeik megerősítették, hogy beért a tekézők harmadik korosztálya is. A Spartacus hölgyei és a férficsapat is egy fokozattal feljebb került: a lányok bejutottak a legjobbak társaságába, a Szuperligába, a férfiak pedig – miután ötpontos előnnyel megnyerték az I. Vajdasági Liga bajnokságát – a következő idényben az I. Szerbiai Liga vajdasági csoportjában versenyezhetnek.
Bárány Mihálynak, a női csapat edzőjének (aki egyben a serdülőkkel is foglalkozik) az értékelése szerint az elmúlt idényben a csapat kiválóan teljesített, külön kiemelkedett Csengeri Renáta és Katona Mónika. Az együttes többi tagja pedig Ferenci Julianna, Stojanović Zsuzsanna, Halász Anna, Ferenci Hajnalka, Mák Natália, Sára Krisztina, Srdanov Tijana, Hubacsek Krisztina, Zsivu Erzsébet és Tokai Zita. A legjobbak közé jutás azonban gondokkal is jár. A Szuperligában ugyanis már csak panelalapú pályán lehet mérkőzéseseket tartani – a torontálvásárhelyi viszont nem ilyen. Egyelőre nem is tudják, hogy melyik pályán fogják majd játszani a hazai mérkőzéseiket.
A férficsapat csak egy fokozattal marad le a legjobbak társaságától. Edzőjük (aki egyben játékos is) Balogh Attila, aki szerint Csengeri Árpád, Mohácsi Gyula, Komáromi Mihály, Soós Tamás, ifj. Mohácsi Gyula, Mohácsi István, Ballangó András, Urkom István, Nagy Mihály, Miljković Miloš, Szekeres József és Soós Tibor helytáll majd a felsőbb fokozatban is. Ők a szeptember derekán kezdődő idényt még lejátszhatják a jelenlegi pályán, de jövőre már nekik is korszerűbb kell. Becslések szerint a torontálvásárhelyi tekepálya korszerűsítéséhez 70-80 ezer euró szükséges. Nyilvánvaló, hogy a helyi közösség és a község mellett ehhez szükség lesz a tartomány és a sportminisztérium támogatására is.
Az utánpótlást úgy biztosítják, hogy minden két-három évben egy új generációt próbálnak összekovácsolni. Az a tapasztalat, hogy ezekben az időközökben legalább 4-5 új fiatal kötelezi el magát a teke mellett. Mint hallottuk, őszre is lesz tagtoborzás. A legnagyobb anyagi kiadást pedig nem a csapat-, hanem az egyéni versenyeken való részvétel költségei képezik. Nem is csoda, hogy mindig nagy létszámban vesznek részt, hiszen különböző korosztályokban több mint 150 tekézőjük van. Az is néha gond, hogy a magánvállalatokban dolgozó versenyzők egyre nehezebben kapnak szabadnapot. Pedig, mint Mohácsi Gyula mondja, a tekéző nem születik máról holnapra, ez a sport nagy kitartást, lelkesedést és sok lemondást igényel. A torontálvásárhelyi egyesületet pedig elsősorban a sport iránti szeretet élteti. Azt mondják, hogy a teke tiszta fizika, a rotáció elvén működik, azt kell elérni a 120 dobásnál, hogy „együtt dolgozzon a bábu és a golyó”. Ehhez kell hozzáadni a szeretet. Ez a torontálvásárhelyi tekézők sikerének a titka.
