Dejan Savić, a szerb férfiválogatott korábbi szövetségi kapitánya szerződést bontott a Crvena zvezdával.
A klub rövid közleményében az áll, hogy a neves szakvezető közös megegyezéssel távozik a kispadról.
![A neves szakembernek nyilván más tervei vannak A neves szakembernek nyilván más tervei vannak](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/45770/image-thumb__45770__msz-article-nocrop/cms-image-000286206.jpg)
A neves szakembernek nyilván más tervei vannak
Savić három ízben vezette a belgrádi együttest, először 2011 és 2015 között, amikor is összesen hat trófeát nyert a csapattal – többek közt Bajnokok Ligáját is –, majd a 2017/2018-as idényben, legutóbb pedig tavaly februárban szerződtette a klub.
A csapat irányítását a jelenlegi segédedző, Aleksandar Filipović veszi át, akit korábban már vezetőedzőként is alkalmaztak a piros-fehérek.
Nyitókép: A neves szakembernek nyilván más tervei vannak