Világos Adriana, a Zenta Atlétikaklub színeiben versenyző kishegyesi gerelyhajító magasan felfelé ívelő karrierje néhány évvel ezelőtt kezdődött, mikor testnevelő tanára kíséretében egy iskolai vortexdobó versenyen vett részt. A jelenlévők csak ámultak kimagasló eredményein, szakedzők javaslatára a vortexet hamar a gerely követte, az első próbálkozások pedig világcsúcsokká nőtték ki magukat.
Világos Adriana (Herédi Krisztián felvétele)
Adriana idén betöltötte 15. életévét, így az 500 grammos gerellyel elért eredményeit ezentúl a Nemzetközi Atlétikaszövetség (IAAF) is jegyzi. A közelmúltban Mitrovicán 61,81 méterre repítette a sportszert, amivel vezeti a szervezet U18-as világranglistáját. A kishegyesi tehetség jelenleg öt korosztályos – nem hivatalos – világcsúcsot tart: 400 grammos gerellyel övé a legjobb eredmény a 13 (60,05) és a 14 (64,42) évesek között, míg 500-as gerellyel három korosztályban – 13 (55,76), 14 (59,69) és 15 (61,81) – tudhatja magáénak a világrekordot.
Változott valamiben az eddigi edzésmunkád?
– Az előzőekhez képest annyiban, hogy most már inkább a gerelyre összpontosítunk, a kézilabda háttérbe szorul. Ez idáig kiegészítették egymást, sőt az atlétika talán másodlagos is volt, amikor jutott rá idő, akkor dobáltunk, de most már a gerelyhajítás került előtérbe. A kézilabdaedzéseken a fizikai részét elvégezzük a felkészülésnek, viszont sokkal nagyobb figyelmet és több időt szánunk a helyes technika elsajátítására és gyakorlására. Leginkább erre fektetjük a hangsúlyt.
Már korábban berobbantál a köztudatba, nagyobb egyesületek nem kerestek meg?
– Kaptam már néhány ajánlatot. Érdeklődött a Vojvodina és a Partizan is, elsősorban hazai egyesületek, de megkeresett bennünket egy orosz edző is, aki nagyon intenzív nyomást gyakorolt ránk. Hetekig folyamatosan hívott bennünket, de ettől inkább besokalltunk, mintsem tetszett volna a hozzáállása.
Eddig párhuzamosan atletizáltál és kézilabdáztál is. Melyik áll hozzád közelebb, inkább csapatjátékosként vagy egyéni versenyzőként érzed jól magad?
– Mindkét sportágat nagyon szeretem, igyekszem mindig a maximumot nyújtani, függetlenül attól, hogy melyikről van épp szó. A kézilabdának és a gerelyhajításnak is megvan a maga előnye és hátránya, egyelőre egyiket sem érzem ilyen szempontból könnyebbnek vagy nehezebbnek.
Mindkét fronton édesanyád az edződ. Nem nehéz elvonatkoztatni ettől a pályán?
– Nem, számomra inkább könnyebbé teszi a dolgokat, mert eléggé zárkózott vagyok idegenekkel szemben. Vele könnyebb nyíltan beszélni akár a problémákról, akár a pozitívumokról. Szívesen elmondom neki edzésen is, milyen kételyeim vannak, mi nehezebb és mi könnyebb számomra, esetleg mi az, ami nem megy. Ez a viszony inkább erősíti a kapcsolatunkat.
Engedékenyebb vagy inkább szigorúbb veled a társaidhoz képest?
– Nem érzem, hogy kivételezne velem, úgy kezel, mint a többieket. Azt sem, hogy esetleg plusznyomást helyezne rám.
Lassan választás elé kényszerülsz a kézilabdát és az atlétikát illetően, főleg, ha egyiket profi szinten szeretnéd művelni.
– Már korábban, tavaly meg kellett hoznom ezt a rendkívül nehéz döntést, hiszen a korosztályos kézilabda-válogatott is számított rám, több edzőtáborba is hívtak. Rá kellett jönnünk azonban, hogy magasabb szinten a kettő együtt már nem működik. Mindkét sportágat nagyon szeretem, de a kézilabdával nem szeretnék profi szinten foglalkozni, inkább csak hobbiként, szórakozásként tekintek rá.
Az eredményeidet ettől az évtől már az IAAF is jegyzi. Egy ilyen fiatal versenyző számára mit jelentenek ezek a rekordok?
– Nagyon örülök neki, hogy versenyről versenyre javulni tudok, és hogy végre a nemzetközi mezőnyben is számon tartanak. Ettől függetlenül mindig a lehető legjobbra törekszem, igyekszem a maximumot nyújtani, nem is a világcsúcsok, hanem inkább magam miatt. Lépésről lépésre haladok, mindig kitűzök egy kisebb célt, és azt igyekszem elérni, mindig egy kicsivel jobbat dobni. Egyelőre jó úton haladok.
