Szilágyi Csaba óbecsei mellúszó a debreceni magyar országos bajnokság alkalmával bebizonyította, ha akarja, továbbra is komolyan kell vele számolni. Mind 50-en, mind 100-on igazolta, hogy a térségben jelenleg sincs nála jobb, a 28 éves fiatalember a hódmezővásárhelyi Senior Úszó- és Vízilabdaklub színeiben két arany- és egy bronzérmet nyert Magyarország válogatóversenyén. S nem is akárhogy! A rövidebb távon saját maga tavalyi rekordját, míg 100-on Gyurta Dániel 2012-es rekordját adta át a múltnak.
A magyar országos bajnokságot megelőzően versenyeztél Belgrádban és Zágrábban is, a formád folyamatosan javult, lehetett rá számítani, hogy Debrecenben is jó időket úszol majd.
– Már a belgrádi versenyen úszott 1:00,92 is elég jó idő volt, főleg, hogy a felkészülés közepén tartottunk akkor még, folyamatos volt a terhelés, keményen edzettünk. Az 50 akkor ugyan még lassú volt, 28 másodperc kereken, de a következő héten Zágrábban már a rövidebb táv is nagyjából összejött. Minden úgy alakult, ahogy terveztük, 100-on is sikerült javítani, 1:00,50 körüli időt úsztam. Nyilván ezek a versenyek mind a felkészülést szolgálták, a formát gyakorlatilag a magyar ob-ra időzítettük, erre készültünk leginkább. Vártam a jó eredményt, számítottam rá, mindenképp percen belül szerettem volna úszni, elsődleges célom az volt, hogy a tavalyi debreceni viadalhoz hasonlóan ezúttal is jól teljesítsek. Az már csak hab a tortán, hogy az akkori 59,74-et is felül tudtam múlni, igazából engem is meglepett az eredmény, arra nem számítottam, hogy 59,50 alatt tudok úszni, de ez a sport szépsége.
28 évesen egyéni és országos csúcsokat úszni nem kis dolog, sőt! Hihetetlen energiák szabadultak fel benned 100-on a célba érkezést követően.
– Be kell vallanom, hogy a reakciók nem kimondottan csak az eredménynek szóltak, az elmúlt időszakban kisebb-nagyobb gondokkal küzdöttem, nem csak a pályafutásomat illetően. Időnként nehéz a problémákat a medencén kívül hagyni, számomra az utóbbi hetekben ez volt a legnehezebb. Kizárni, ott hagyni a szárazon a zavaró tényezőket minden edzés és verseny alkalmával. Így volt ez a futamok alatt is, hideg fejjel odaállni a rajtkőre nem egyszerű dolog még ennyi év után sem. Az eredményt látva olyan érzelmek is felszabadultak bennem, ami egy sima futam vagy egy egyszerű első hely alkalmával általában nem.
A karriered során voltak kimagasló eredményeid, de hullámvölgyeid is, viszont mindig sikerül visszatérned és újítanod. Hogy tudod ennyi idő után is megőrizni a motiváltságod?
– Nehezen. Az edzőm is, és a családom is tudja, hogy az utóbbi időben, főleg a glasgow-i Európa-bajnokság óta problémáim vannak a motivációval és a hozzáállásommal leginkább az edzések tekintetében. Viszont a versenyzés az, ami éltet és ösztönöz. Valószínűleg a karrierem is amiatt tart még mindig, mert az eredményeim javulnak függetlenül az éveimtől. Az edzéseken hatalmas segítség számomra, hogy jó csapatban vagyok, merem állítani, hogy az újvidéki Vojvodina az ország legjobb egyesülete, remek úszókkal tudok együtt készülni. Az edzőmmel kiváló a viszonyom, valaha együtt versenyeztünk, korban közelebb áll hozzám, mint a korosabb szakemberek, így hasonló a gondolkodásmenetünk, jobban megérti, mi zajlik bennem. Ez az, ami segít átlendülni a holtpontokon. Mindezek mellett természetesen a családomra is kulcsszerep hárul, mindig segítenek, mellettem állnak, alakuljon bárhogy is a pályafutásom.
A hódmezővásárhelyi váltóval szereztél egy bronzérmet is Debrecenben. Mennyiben befolyásolja a karriered, hogy Magyarországon is versenyezhetsz?
– Nagyjából két évvel ezelőtt sikerült megállapodnunk a HSÚVC-vel, miszerint Újvidéken edzek az év folyamán, viszont a két magyar bajnokságon indulok az ő színeikben. Számomra minden egyes magyar ob újabb motivációt jelent, hogy ott is bizonyíthatok mint vajdasági magyar. Az első ottani versenyemen szerettem volna magyar bajnok lenni, a tavalyi debreceni viadalon már a magyar országos csúcs volt a cél, ami 50 mellen össze is jött. Idén viszont nem gondoltam, s nem is volt célom megdönteni Gyurta Dani rekordját, ez csak a ráadás. Szerettem volna helytállni, egy nehéz periódus után azzal a tudattal lezárni ezt a szakaszt, hogy újra sikerült.
Az egyik számban sem volt kérdéses, hogy nyersz-e, nagyjából a lábadnál tempózott a mezőny, egyedül magaddal kellett versenyezned. Mennyire nehéz ez ilyenkor, volt rajtad valamiféle teher?
– Nem volt rajtam teher, főleg ami a helyezést illeti, viszont, ahogy említettem is, önmagammal szemben voltak elvárásaim. Időnként ez a teher nehezebb bárminél, sokkal nehezebb megküzdeni saját magammal, mint az ellenfelekkel. 100-on az volt az elvárás, hogy perc alá kerüljek, mert az év elején nem tűnt úgy, hogy sikerülhet. A döntőben tudatosult bennem igazán, hogy milyen kirobbanó formában is vagyok, azt követően már magabiztosabb voltam az 50-et illetően, bátrabban ki mertem jelenteni, hogy cél a 27 másodperc alatti idő.
A magyar ob előtt azt lehetett olvasni, még nem döntötted el, utazol-e a nyári világbajnokságra.
– A riói olimpia óta tartom magam ahhoz, hogy rövidebb távlati célokat állítok fel, nem gondolkodom túl hosszú ciklusokban, és az edzéseimet is ehhez alakítjuk. Eddig úgy tűnik, ez a módszer beválik. A legutóbbi tervem újévtől a magyar bajnokságig tartott, erre az időszakra alakítottunk ki edzéstervet és versenyprogramot, maximum néhány hónapra tervezünk, és ez ezután is így lesz. Igaz, a jelenlegi programot kicsit kitoltuk, a hétvégén versenyeztem Belgrádban, és fennáll a lehetősége, hogy bevállalok még egy Banja Luka-i versenyt is április közepén, de ez még mindig az előző ciklushoz tartozik. A következő időszakra vonatkozó edzéstervet még nem beszéltük meg, a célokat nem tűztük ki, ez még hátravan, és igen képlékeny.
Idén eddig egyedül Adam Peaty úszott nálad jobb időt.
– Nem érdekelnek különösebben a világranglisták, nem követem őket, főleg nem az idény elején, hiszen a válogatóversenyek java még hátravan. Most kezdődött az olasz válogató, kezdődik hamarosan a francia, de a brit sem volt még, úgyhogy ezek a ranglisták nem sokat mutatnak. Nem mondom, hogy nem reálisak, de még nagyon az év elején járunk. Tisztában vagyok persze az eredményeim súlyával, a 26,83 olyan idő, ami tavaly Eb-érmet ért volna, viszont maga a ranglista nem érdekel.
Harmadik szerbiai versenyzőként szereztél olimpiai kvótát. Változtat ez bármin is a további terveidet illetően?
– Valamilyen szinten igen. Az ob előtt elég szkeptikus voltam az olimpiával kapcsolatban, 59,94 a jelenlegi A szint, ha akörül úsztam volna, épp csak befértem volna, akkor továbbra sem változott volna az álláspontom, így azonban bizakodóbb vagyok a folytatás és Tokió tekintetében is. Viszont messze van még, meg kell várni, milyen időket úszok a nyáron, hogy mennek majd az edzések, így nem bocsátkoznék komolyabb előrejelzésbe.
