Nem lehetett könnyű dolga 2000-ben Zelić Aleksandarnak, aki az immár legendásnak mondható Janek Györgytől vette át a zentai úszóklub szakmai irányítását. Bár már a zsebében volt az úszószakedzői főiskolai diploma, azt a pazar hagyományt kellett neki valahogy továbbvinnie, hogy előtte szinte minden nemzedékből bajnokok kerültek ki Gyuri bácsi keze alól.
Aztán nem kellett sokat várni ahhoz, hogy csörögjön a telefonom: „Laták, gyere már le a klubba, van itt egy kiváló nemzedék, amely sorra hozza haza az érmeket az országos bajnokságokról, s van egy fiúcska, akit meg kell nézned.” A fiatal nemzedéket a 13 éves Boros Csilla vezette, aki akkor már országos bajnok volt, és a serdülőválogatott tagja, a kis duci fiúcskát pedig Szabó Szebasztiánnak hívták, akiről a parton semmit sem lehetett megállapítani, de amikor a vízre feküdt, tátva maradt az ember szája, mert csak úgy lebegett rajta, s úgy szelte a habokat, mintha nem is lenne ellenállása a víznek, izmai pedig nem éreznék a fáradtságot. Igen, arról a Szebiről van szó, aki immár magyar válogatottként a világ egyik legjobb rövid pályás pillangósa, mindez pedig 2006-ban történt, amikor Szabó 10 éves volt. Arra most itt nincs hely, hogy azt taglaljuk, Saša miként végzi a munkáját, elég csak az az adat, hogy az edzéseken tele van a medence gyerekekkel. Nos, Zelićet ezúttal nem az edzői munkája kapcsán kaptuk mikrofonvégre, hanem abból az alkalomból, hogy az új összetételű zentai önkormányzati vezetőségben ő lett a sportfelelős.
Adódik az első kérdés: milyen állapotban van a zentai sport?
– Van még hely a fejlődésre, mert sokkal több gyereket kellene bevonni a sportba, s bár vannak kimagasló eredményeink, e téren is lehetne előbbre lépni. Nehéz összehasonlítást végezni, mert tíz-húsz évvel ezelőtt szinte kétszer ennyien éltek Zentán, viszont feleannyi sportklub létezett, s azokban két-háromszor több gyerek edzett. Jelenleg közel harminc klub működik a sportszövetség keretén belül, feleannyi gyerekkel. Ettől függetlenül is úgy látom, kevés fiatal foglalkozik sporttal. A mi korunkban a harmincas osztályokból legalább húsz-huszonöt gyerek eljárt valamilyen tréningre, s itt említeném meg az iskolai tornatanárok fontos szerepét, és olyan projektumokat is tervezek, amelyekben egy 12 órás előadás-sorozatban a gyerekeknek és a szülőknek is elmagyarázzuk a sport, a testnevelés fontosságát. Csökkenteni kell az inaktív életmód káros hatásait, a gyerekeket fel kell kelteni a számítógép elől.
Húszéves edzői ténykedésed alatt nyilván te is „elfogyasztottál” egy-két sportfelelőst Zentán. Elődöd, Danilo Popov ténykedése alaposan felkavarta az állóvizet, sokaknak nagyon nem tetszettek a döntései. Ezek közül melyeken változtatnál, és melyeken nem?
– Voltak azért jó döntések is, amelyeket muszáj volt meghozni. Szerintem az, hogy a városházáról kapott pénzt vissza kell igazolni – helyénvaló. Azzal sincs baj, hogy megpályáztatják a klubokat, ezen csak nüanszokat kell változtatni. Ha a klubok jól megírják a pályázatokat, nem lesz gond az edzők fizetésével. Vannak viszont olyan dolgok, amelyeken kozmetikázni kell, s ezt a sportszövetség megfelelő bizottságával együtt kell elvégezni a klubok javára, hogy minél több pénzhez juthassanak.
Zentán sokszor csak azt veszik figyelembe, mennyi csörgőpénzt kapnak az egyesületek, azt viszont hajlamosak elfeledni, milyen hatalmas összegű rezsit fizet ki az önkormányzat a kluboknak. Az az érzés, hogy ezen a téren jócskán lehetne észszerűsíteni a dolgokat.
– Én csak most csöppentem bele a „városházás részbe”, de természetesen vannak elképzeléseim ezzel kapcsolatban. Készíteni kell egy hosszabb távú tervet, végigjárni a klubokat, kinek milyen segítség kell ahhoz, hogy jobb körülmények között folyhassanak az edzések. A tapasztalat viszont az, hogy a klubokban nem szeretik a változásokat, még ha hosszú távon azok pozitív változásokat is hoznak. Nem titok, hogy egyes klubokban például hihetetlenül magasak a fűtésszámlák, s ezeket észszerű módon csökkenteni kellene, mert az így megmaradó pénz akár a sportkluboknak is mehetne versenyeztetésre.
Az egyik legnagyobb gondnak az utánpótlás megcsappanását nevezted meg, de nem titok, hogy egyesek a taglétszám virtuális duzzasztásával akarják magukat a községi ranglétrán feljebb látni. Ellátogatsz-e majd a klubokba, felméred-e a valós helyzetet?
– Természetesen. Ezt nem ellenőrző látogatásoknak kell majd felfogni, hanem le szeretnék ülni majd az elnökökkel és edzőkkel, és segíteni, amiben tudok. A sportszövetség bizottsági tagja voltam, s megmosolyogtam néha, egyesek mennyi gyereket – nyolcvan–százat! – tüntettek fel tagnak, aztán a következő ülésen meg sírás volt, hogy nincs elég utánpótlás.
Szomszédunk, Magyarkanizsa deklarálta, hogy sportturizmus terén szeretne fejlődni, ennek érdekében több konkrét lépést is tett. Az ottaniak viszont irigykedve tekintenek a zentai sportcsarnokra. Lehetne-e Zentán is olyan sportstratégiát összeállítani, hogy a gyönyörű létesítmény még jobban ki legyen használva?
– Ezzel kapcsolatban konkrét tervem van, amelyet három-négy éves időszakra szeretnék összeállítani, s amelynek célja pont az lenne, hogy évről évre fejlesszük Zentán a sportturizmust. Az első része marketing lenne, jobban jelen kell lenni a médiában, s mert modern időket élünk, például az Instagramon is. Véleményem szerint ez sokat lendítene a dolgon, mert az embereknek tudniuk kell, az adott időben épp mi történik városunkban a sport terén. Nyáron, a szünidő alatt a sportcsarnok szinte teljesen üres, ezt ki kellene használni, például úgy, hogy Magyarországon a taós pénzek egy részét a kluboknak külföldön kell elkölteniük, Zentán pedig kiváló feltételek vannak az edzőtáborokra, hiszen a sportcsarnok mellett itt vannak a medencék, a stadion, a teke- és a teniszpálya, a töltés, nem mellesleg ez gyalog mindössze öt percre van a város szívétől. Ha sikerülne elhozni egy-két csapatot Zentára, azok biztosan a jó hírét vinnék a lehetőségeinknek, és azonkívül, hogy ők is visszajönnének, másokat is idecsalogatnának. Tudjuk például, hogy a legnagyobb kézilabdaklubok Magyarkanizsára viszik edzőtáboroztatni a gyerekeiket, és ha már a Pick Szeged segédezője a zentai Marko Krivokapić, miért ne próbálnánk meg őket ide is elcsalogatni? Ebből pénzt lehetne csinálni, abból újabb pályázatot meghirdetni. Vannak tehát ötleteim, remélem, összejön.
Zentának óriási sporthagyománya van, s az immár 140 év alatt nemcsak hobbisportot űztek, hanem világhírű versenyzők nevelkedtek ki. A birkózók és az asztaliteniszezők viszik a prímet, manapság pedig világbajnokunk, világbajnoki érmesünk van Nemes Viktor és Nemes Máté személyében, Szabó Szebasztián óriási olimpiai reménység úszásban, a kajakklub válogatottakat ad. Nem lesz ennek vége, de mindig az a kérdés: amatőr vagy profi sport? Elődöd deklaráltan a tömegsport mellé állt, emiatt a legjobbjaink el is mentek Zentáról. E téren történhet-e valamilyen finomítás, hogy segítsük a legjobbjainkat?
– Állami szinten hoztak olyan döntést, hogy mindjobban favorizálni kell a rekreatív sportot. Véleményem szerint az egyik húzza magával a másikat: ha nincs nagy bázisod, abból nem lehet kivenni a legtehetségesebbeket, akikből néhány akár országos bajnok lesz, egy pedig nemzetközi szinten is kiugrik. Egyik nem megy a másik nélkül. Az úszóklub példájáról: ha sokan vannak, több edzőt lehet foglalkoztatni, több versenyre elutazni. Vannak, akik csak edzeni akarnak, de akadnak kiugró tehetségek is.
Zentán az utóbbi években az a divat, hogy egy klubból kettő lesz. Ilyenek voltak régebben a küzdősportok, a kosárlabda, az úszás, a sakk és a birkózás is. Ha már felére csökkent a város lakossága, véleményed szerint ez észszerű?
– Szerintem nem. Nagykikinda többszörösen nagyobb város, s az egyik sportágban párhuzamosan két klub dolgozott. Aztán az egyiknek az egyik nemzedék, a másiknak meg a másik hiányzott, a vége az lett, hogy a sportfelelős öt percet adott nekik: vagy egy erős klub lesz, vagy egy sem. Meg is egyeztek rögvest. Megpróbálunk majd leülni ezekkel a klubokkal, és meglátjuk, miben lehet segíteni.
A sportcsarnok számos sportágnak adott otthont, kiváló edzési lehetőséget, ebből a szempontból az úszók és a vízilabdázók vannak a legmostohább körülmények között, mert egy alkalmatlanná nyilvánított medencében meg egy picikében edzhetnek. Nem titok, hogy Zentán akadémia készül a vízi sportok számára, s az sem, hogy Vári Attila, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke Zentán járt tárgyalni. Mikorra várható valami, látva azt, hogy Magyarkanizsán már javában épül a birkózóakadémia?
– Nekem is csak annyi információm van, hogy Magyarországon is várják az ottani szakági akadémiát, s onnan indulhat tovább az egész. Zentának ez nagyon kellene, a vízilabda, az úszás, sőt a rekreáció terén is.
Zentán most van egy ígéretes, diplomás fiatal edzői gárda. Eleget fordítunk-e a szakemberképzésre, s velük meg tudod-e oldani a sport dolgát Zentán?
– Zenta kiváló hely egy fiatal szakedző számára, mert ami a sportot illeti, nevelővárosnak számítunk, s lehet foglalkozni a gyerekekkel, amennyit csak akarsz.
Az újonnan megválasztott politikusok irányában mindig nagyok az elvárások. Mandátumod lejártakor miért fogunk áldani vagy szidni?
– Szidni biztos szidni fognak. Vannak viszont terveim, hogy a zentai sport reálisabb szintre jusson. Ebben a klubok is segíthetnek, mert nem kell mindig az önkormányzatra várni, hanem fel lehet venni a a kapcsolatot, lehet telefonálni, segítséget kérni. Aztán négy év múlva majd visszanézzük, mi volt jó, és mi volt rossz. Néhány tervet már felvázoltam, de azon is lehetne gondolkodni, hogy például a magyarkanizsaihoz valamilyen módon hasonló úszó- és futómaratont rendezzünk, mert Zentán erre, egy ilyen egész napos, bemutatókkal egybekötött eseményre igenis van igény.
