Surján Szabina bácsföldvári származású asztaliteniszező, az újvidéki Novi Sad játékosa immár második éve. Szabina saját elmondása szerint hatéves kora óta üti a labdát, első edzésére bárányhimlősen ment el, amiről edzőként tevékenykedő édesapja, Csaba sem tudta lebeszélni. A fiatal játékos, aki a kezdetek óta szinte minden napot a pingponggal tölt, áprilisban tölti be mindössze 18. életévét, de már most az ország legjobb női versenyzőjeként tartják számon, ahogy azt decemberi Top 12-győzelme is alátámasztja. A Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség januári junior-világranglistája aztán azt is bizonyította, hogy Szabina már a világ legszűkebb élmezőnyéhez is csatlakozott, hiszen ebben a rangsorban a harmadik helyet foglalja el, Európában pedig ugyanezen lista alapján ő az első számú junior.
Egyértelműen életed legnagyobb sikerének nevezhető ez a helyezés. Mik voltak az első benyomásaid, gondolataid, amikor megtudtad?
– Amíg csak mondták, el sem akartam hinni. Aztán amikor a saját szememmel láttam a listát, nagyon nehéz volt felfognom. Valójában még most sem hiszem el… Csak két kínai van előttem. De ezután is ugyanúgy kell edzenem, mint eddig, nem lehet minden teljesítmény nélkül megmaradni ezen a helyen. Persze a hírnév számít, és sokkal több önbizalmam lett, amióta megtudtam. A versenyeken is lehet hatása, a gyengébbek „elengedhetik” a kezüket ellenem, de az erősebbek már tarthatnak tőlem. Érdekes, de félek az elvileg gyengébbek ellen játszani, nehogy veszítsek abból, amit már megszereztem.
Kiemelkedő nemzetközi produkcióval alapoztad meg ezt a helyezést.
– Az év első felében – májusig – is születtek jó eredményeim, de ez nem volt olyan sikeres időszak, mint a szezon második fele. Márciusban Olaszországban Pro Tour-tornát nyertünk párosban Izabela Lupulescuval. Csehországban másodikak lettünk, egyéniben kikaptam a később győzedelmeskedő japántól a negyeddöntőben. A portugáliai Guimarãesben a junior-Európa-bajnokságon két bronzot szereztem, csapatban és párosban. Varasdban szintén Pro Tour-versenyen megnyertük a párosok tornáját, Belgrádban három aranyat nyertem – egyéni, páros és csapat –, Szlovéniából egy csapatbronzzal jöttem haza, és Szombathelyen megnyertem az egyéni tornát. A döntőben egy hongkongi lányt vertem, az elődöntőben egy kínai-tajpejit. Ezt a meccset 1:3-ról fordítottam meg. Ugyanitt párosban is győztünk egy kínai lánnyal.
Ótos András felvétele
Részt vettem az olaszországi junior-világbajnokságon. A főtáblán megvertem egy hongkongi lányt, majd a következő fordulóban kikaptam egy orosz, védekező felfogású játékostól. Csapatban a negyeddöntőig jutottunk, itt Kínától kaptunk ki. Ellenük nagyon nehéz játszani, sokkal gyengébbek vagyunk, és speciális, kínai gumis borítás van az ütőjükön, ami jobban húz a miénknél. Ők napi 8–10 órát edzenek, és tudomáson szerint iskolába sem nagyon járnak. Sajnáljuk, hogy nem szereztünk érmet, de nem volt szerencsénk a sorsolással, hiszen Dél-Koreát vagy Romániát is kaphattuk volna. Összességében azért elégedett vagyok a vb-szereplésemmel. Egyértelműen a tavalyi évem eddig a legjobb az eddigiek közül.
Egyre több tapasztalatod van a nemzetközi élmezőnyről, hiszen már te is oda tartozol. Hogy néz ki jelenleg Európa és a világ asztalitenisz-térképe?
– Európában a németek, a franciák és a románok magasodnak ki jelenleg, ezek az országok sokat is fektetnek bele. A világon természetesen Kína és Japán, pontosabban az ázsiai országok állnak az élen.
Második éve játszol a Novi Sadnak. Milyen a hangulat a csapatban, hogy érzed magad Újvidéken?
– Nagyon szeretem a csapattársaimat, Makszuti Anettát, Truzsinszki Viktóriát és az idén hozzánk csatlakozó Tijana Jokićot. A mindennapi edzéseket Branko Đukić vezeti, a főedző pedig Slobodan Stojanov, aki ritkábban tart tréningeket.
Anyagilag sajnos nem a legfényesebb a helyzet, de a csapat fedezi a lakásunkat, az étkezést, és a meccsekre kapunk prémiumokat. Az eredményeim miatt kapom a tartományi ösztöndíjat is. Egy külföldi győzelem már tekintélyesebb összeget jelent, bár a versenyek költségét magunknak kell fizetni. Az is igaz, hogy nekem egy ideje az olimpiai bizottság fedezi ezt.
Az ETTU-kupán, vagyis a legrangosabb európai csapatversenyben a legjobb 32 közé jutottatok a Novi Saddal, a spanyol Girbaut kaptátok a sorsoláson. Az első, spanyolországi meccsen nem játszottál a junior-vb-n való szereplés miatt, de Újvidéken már asztalhoz álltál.
– Persze úgy mentünk a meccsbe, hogy nyerni akarunk, de nem igazán volt esélyünk, nagyon nehéz dolgunk volt (mindkét meccsen 0:3 – a szerző megj.). Az ellenfélnél játszik az 53 éves, többszörös világbajnok, olimpiai érmes Ni Kszialian, akinek szemcsés ütője van, vagyis a megpörgetett ütésemet úgy adja vissza, hogy még nekem kell külön figyelnem a labda pörgésére. Legtöbbször a védekező játékosok használnak ilyen ütőt, de Ni támadó felfogású, nagyon kellemetlen ellenfél. Az egyetlen meccsemet vele játszottam, sima, 3:0-s vereséget szenvedtem, bár nem volt olyan hatalmas a különbség közöttünk pontokban. Jól árulkodik a Girbau erejéről, hogy a nyolcaddöntőben oda-vissza 3:0-val vertek egy erős román csapatot, szerintem esélyük van a végső győzelemre.
Hogy néz ki egy átlagos napod?
– A Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium sport szakára járok, harmadik osztályba, köztes váltásban. Reggel 8-tól 10-ig van edzésem, utána iskolába megyek, majd következik az esti edzés. Az iskola össze van hangolva az edzés- és versenyprogrammal, a tanárok maximálisan elnézőek, ha az asztalitenisz miatt nem tudok órákra járni. Az első félévben például összesen másfél hónapot jártam, mert szeptemberben a szlovéniai vb-edzőtábor és a nemzetközi tornák miatt egyáltalán nem mentem be. Heti kétszer erőnléti edzésünk van. Esténként néha jut időm másra az asztalitenisz mellett, vagy tanulok.
A szezont tekintve, szeptemberben kezdődik a liga, és júliusig tart. A felnőtteknek csak májusig vannak meccseik, de én még nyáron is aktív vagyok, hiszen a junior-Eb július közepén van. Ezután tíz nap szünetet tartok, és rögtön újra kezdődnek az edzések. Karácsonyra három nap szünetünk van, szilveszterkor, elsején és másodikán pihenhetünk… Nehéz életmód, de megszoktam már.
Persze hiányzik néha a társaság, a földvári barátaim, a bulik.
Az egyik fő esélyes voltál a Top 12-n, és meg is nyerted, életedben először. Hogy látod a hazai mezőnyt?
– Nem gondoltam volna, hogy összejön a győzelem, de bennem maradt a jó korábbi forma. Nagy önbizalommal játszottam, és már a nyolcadik forduló után tudtam, hogy nyerni fogok, hiszen 8:0-val álltam. Végül csak egy meccset veszítettem Andrea Todorović ellen, és 10:1-gyel zártam. Nagyjából hat-nyolc játékos van az országunkban ezen a szinten, a többiek még nem tartanak itt. A Szuperligában szinte biztosan ugyanaz lesz a döntő, mint tavaly, vagyis az Obilić (Törökkanizsa – a szerző megj.) ellen fogunk játszani. Náluk mindenkire oda kell figyelni, Izabela Lupulescura, Dragana Vignjevićre, Recskó Emmára és Aleksandra Radonjićra is. Tavaly is velük döntőztünk, de kikaptunk 2:1-re. Ötórás meccseket játszottunk. Tetszett a párharc, mert ilyen hosszú meccseket még sosem játszottam korábban, de fájt, hogy elveszítettük.
Balkezes vagy. Mit jelent ez az asztalnál?
– Gyerekkorom óta ezzel a kezemmel játszom, az apukám és a testvérem is balos. Elég ritkák az ilyen játékosok, és általában kellemetlen ellenfelek a jobbosoknak, mivel nem esik a kezükre az én pörgetésem. Érdekes, nekem viszont az nem felel meg, ha egy másik balos ellen játszom, mert megszoktam a jobbkezes ellenfeleket. Balos ellen nagyobb az esély, hogy kikapok.
Néhány éve komoly térdsérüléssel küzdöttél. Mekkora kiesést jelentett?
– 2014-ben éreztem először a problémát, de utána gyorsan javult a helyzet. Akkor még Uzdinban voltam. Aztán 2015 decemberében egy reggel felkeltem, és annyira fájt a jobb lábam, hogy nem tudtam ráállni. Az apám rögtön értem jött, és hazamentünk. Újvidékre jártunk orvosokhoz, rengeteg pénzt dobtunk ki a semmiért, különféle terápiákra. Azóta sem tudja senki, mi volt a baj. Egyszerű nyújtási gyakorlatokat végeztem, és felépültem. 2016 februárjában kezdhettem újra rendesen edzeni. Elég nagy kiesés volt, két hónap kihagyás után sokáig tartott, míg visszatértem a versenyezésbe, a meccsek hangulatába. Az önbizalmam is hiányzott az elején, de lassan visszatértem a ritmusba. Néha még most is megfájdul a régi helyen, de már korántsem olyan erőteljesen. Viszont azóta nem szabad guggolnom, vagy hirtelen, erőteljesen ráhelyeznem a testsúlyom arra a térdemre.
Hogy néz ki az idei versenynaptárad, mik a legfontosabb terveid?
– Készülök a nyáron Buenos Airesben rendezendő Ifjúsági Olimpiai Játékokra (Youth Olympic Games – a szerző). Februárban tartják az európai selejtezőt Csehországban, ketten juthatunk tovább a kontinensről. Tavaly is szerepeltem a kvalifikációs tornán, de akkor nem jött össze a kijutás. Hosszabb távon nagyon szeretném, ha ott lennék a 2020-as tokiói olimpián. A romániai junior-Eb-n egyéniben érmet akarok szerezni. Az U21-es Eb-re is utazunk, amely Fehéroroszországban, Minszkben lesz. Májusban a felnőttcsapat-vb-re megyünk Svédországba, de itt nem nagyok az elvárásaink. A decemberi ausztráliai junior-világbajnokságra is ki szeretnék jutni.
