A csókai származású Assis de Souza Erdélyi Szilvia profi asztaliteniszező, húsz éve él és játszik külföldön – Spanyolországban, Portugáliában és Franciaországban. Szilvia kétgyermekes családanya, jelenleg Spanyolországban lakik, és a francia Saint Pierraise klub színeiben az ottani első vonalban üti a labdát. A 38 éves játékos a Skócia elleni Eb-selejtezőn először ült a szerb női válogatott padján szövetségi kapitányként – az újdonsült szakvezetőt a spanyolországi Cartagenában értük utol, hogy kinevezéséről, a szerbiai viszonyokról és a válogatottról kérdezzük.
Két évtizede már, hogy életvitelszerűen külföldön élsz. Hogyan adódott a megbízatás, és miért vállaltad el? Mostantól gyakrabban kell majd hazajárnod, korábban mennyi időt töltöttél otthon?
– Még mindig aktívan játszom, igaz, kisebb-nagyobb kihagyásokkal. Idén újra visszatértem, miután kétéves lett a kisebbik lányom. Utoljára 2006-ban voltam szerb válogatott, és nagyon sokáig játszottam a francia második és a szuperligában. A húgom (Annamária – a szerző megj.) is sokáig a válogatott tagja volt, vagyis valamennyire mindig kapcsolatban voltam a szerb asztalitenisszel. A szövetségi kapitányi posztra Aleksandar Karakašević elnök kért fel, én pedig azonnal igent mondtam. Egyébként a nyári szünetekben szoktunk otthon lenni körülbelül két hónapot, a lányok nagyon szeretnek Csókán.
Miben állapodtatok meg Karakašević elnökkel?
– Egyelőre nem tisztáztuk a részleteket, nem szögeztük le például, hogy meddig dolgozom. Mindketten úgy gondoltuk, hogy először látnunk kell, hogyan alakul majd az együttműködés a gyakorlatban. Szóba került az is, hogy csak a világbajnokságra készítsem-e fel a lányokat, vagy a többi versenyre is, aztán végül úgy alakult, hogy hazautaztam a Skócia elleni Eb-selejtezőre, és a következő, Bulgária elleni meccsre is jönni fogok. Megpróbálok a lehető legaktívabban részt venni a lányok programjában.
Van már tapasztalatod a sok utazással, de a család és a profi játék mellett a szakvezetői poszt újabb felelősséget jelent. Hogyan látod, miként tudod majd összehangolni a kötelezettségeket?
– A francia csapatomnál csak négy meccsre írtam alá, úgyhogy azzal nem lesz sok problémám. A többi már a családon múlik, azon, hogy a férjemmel hogyan tudjuk megosztani a feladatokat. Emellett édesanyám is be fog segíteni, időnként kiutazik majd Franciaországba a gyerekekhez.
Karakašević elnök a tavalyi megválasztása után azt nyilatkozta, hogy a legjobbaknak kell játszaniuk a válogatottban. Ezt azt jelenti, hogy a húgod, Annamária és Fehér Gabriella is visszakerülhet a keretbe?
– Egyetértek az elnökkel. A húgom Portugáliában él, tavaly három – portugál, francia és spanyol – klubban játszott. Jelenleg terhes, de amint elkezdheti az edzéseket, beszélni fogunk vele a terveiről, bár az is igaz, hogy sosem mondta le önként a válogatottságot. Gabival is szeretnék beszélni, ő szintén Portugáliában él, és Spanyolországban is játszik. Azt hiszem, őt nem annyira érdekli a visszatérés a csapatba. Hosszabb távon persze mindenképp azt szeretném, hogy visszatérjenek, mivel őket tartom az első számú játékosoknak az országban, ugyanakkor azt is el kell fogadni, ha esetleg azt mondják, hogy nem vállalják. Szerintem azért elégelték meg a helyzetet, mert nem tetszettek nekik a körülmények, a döntésük valószínűleg attól is függ majd, hogy mit ajánl nekik a szövetség. Nem kell okvetlenül fizetésre gondolni, de jó lenne például, ha egy-egy repülőjegy kifizetése és hasonló költségek nem jelentenének gondot.
Hogyan látod, változott valami a szerbiai asztalitenisz-berkekben a két évtized óta, amióta külföldön élsz?
– A mi sportágunkban sajnos egyre kevesebb a játékos, a klubok folyamatosan arra panaszkodnak, hogy nincsenek gyerekek, akiket be tudnának csábítani a termekbe. Épp ezért nagyon kell vigyáznunk azokra, akik a serdülők és az ifik között jó eredményeket tudnak felmutatni, és mindent meg kell tennünk azért, hogy jó felnőtt versenyzők váljanak belőlük. Anyagi szempontból annyi fejlődés azért tapasztalható, hogy a legjobbak kapnak ösztöndíjakat, amiből a sportra, a saját fejlődésükre is tudnak fordítani valamennyit.
Surján Szabina játszott a skótok ellen, de több tehetséges fiatal játékos játszik még az országban, gondoljunk csak Izabela Lupulescura vagy Tijana Jokićra. Milyen mértékben tervezed bevonni őket a felnőttkeretbe?
– Jelenleg Andrea Todorović az első számú játékosunk, de a fiatalok gyorsan jönnek fel, és egyre jobbak, ezért a lehető legtöbb esélyt szeretném megadni nekik, hogy bizonyíthassanak, és hogy beleszokjanak a felnőttválogatottságba. Meg kell látniuk, milyen a korosztályukon kívül, idősebbek, tapasztaltabbak ellen játszani, ezenkívül meg kell szokniuk az ilyen meccsek nyomását is. A Skócia elleni csapatban hat játékos volt, ők számítanak jelenleg a tágabb keretnek, akik közül kikerülhetnek azok, akik egy-egy fontos világversenyen mérkőzést játszhatnak.
Van már elképzelésetek arra vonatkozóan a szövetségben, hogyan tudtok minél több időt együtt tölteni? Milyen a hangulat a csapatban?
– A skótok elleni meccs előtt másfél napunk volt, de a következő, bolgárok elleni selejtezőre biztosan lesz egy kicsit több időnk az összetartásra, a közös edzésekre. A világbajnokság előtt egyhetes edzőtábort tartunk a tervek szerint. Több okból nehéz ezeket megszervezni, hiszen a játékosok közül vannak ifik, aztán Izabela Lupulescu és Makszuti Anetta például két klubnak játszanak (a szerbiai csapataik mellett romániaiaknak – a szerző megj.), és mindenféle más elfoglaltságaik is akadnak. Hosszú táborokról semmiképp sem lehet szó, de mindent meg fogunk tenni, amire lehetőség nyílik. Todorovićot és Anettát korábbról ismerem, a többiek eredményeit pedig az interneten követtem. Nagyon jó a hangulat, és remélem, hogy ők is bizalommal lesznek felém, ahogyan én is megbízom bennük.
Milyen tervekkel vágsz neki a munkának, mik a céljaid rövid, illetve hosszabb távon?
– Mindenképp ki szeretnénk jutni az Európa-bajnokságra, a vb-n pedig a lehető legjobb eredményt kell elérnünk a második divízióban.
