A magyar férfi kézilabda-válogatott a minimális célkitűzést sem érte el a német–dán közös rendezésű világbajnokságon, a tizedik helyen végzett, a csillagok hihetetlenül szerencsés együttállására van a továbbiakban szükség, hogy a csapat olimpiai selejtezőt játszhasson. A gárda egyetlen európai válogatott ellen sem tudott pontot szerezni, kissé csalódást keltő a szereplése.
Mocsai Lajos volt szövetségi kapitány, a Testnevelési Egyetem rektora leginkább a magyar metodikában, s az eddig bevált módszerektől történő eltávolodásban látja a probléma forrását. Véleménye szerint a nyugat-európai és északi kézilabda iskola egy-egy elemét érdemes átvenni, ugyanakkor a már meglévő, hagyományos magyar irányvonalat kellene ezután is képviselni, és beépíteni a válogatott munkájába. A szakember hiszi, hogy ezzel is fel lehet venni a versenyt a skandinávokkal, vagy a németekkel. Egyelőre azonban úgy tűnik, az északi, és nyugat-európai csapatok fényévnyi távlatokra kerültek nemcsak a magyaroktól, de a térség más csapataitól is, hiszen az élmezőny több mint felét ezek a válogatottak adják. A dánok, norvégok és svédek mellé igyekeznek felzárkózni az izlandiak is, s nem lenne meglepő, ha fiatal gárdájuk az elkövetkező években már a „nagyokkal” is fel tudná venni a versenyt.
Nemcsak a magyaroknak, de minden válogatottnak meggyűlt a baja az északi stílussal, sem a németek, sem a franciák – igaz, generációváltás sújtja őket – nem tudtak érdemben hozzászólni a találkozók végkimeneteléhez, a skandinávok egyedül egymás ellen játszottak ki-ki mérkőzéseket, a dán fölény azonban itt is érezhető volt.
Vladan Matić a Norvégiától elszenvedett vereséget követően elsősorban a játékosok felépítésében, fizikai felkészültségében és adottságaiban látta a különbséget: „A norvégok nem kezdték olyan erősen a tornát, de egyre jobbak lettek. Olyanok, mint egy atlétaválogatott, futnak, hihetetlen, mennyi energia van bennük. A norvég védekezés olyan volt, mint egy fal, amit nem tudtunk áttörni. Nehezen kerültünk helyzetbe, és amikor odakerültünk, ziccert hibáztunk. Túl erősek voltak középen, nem tudtunk egy az egyben előnyt szerezni, így pedig nem lehetett lehúzni a szélsőknek a labdát. Ki kell mondani, sokkal jobbak voltak, míg mi teljesen elfogytunk. Nekünk nagyobb játékosaink vannak, ez a tempó nekik gyors volt”.
Ugyankkor mindez nemcsak a norvégokra, de a dánokra, sőt a svédekre is jellemző. Színes, ötletes támadásokat vezetnek, technikailag a többiek fölé emelkednek, végig szervezettek, nincs gyenge potjuk, a gyors lerohanásaikat csak kevesen tudják időben, és hatásosan lereagálni, emellett elképesztően védekeznek. Az egyéni képességeikről mindent elárul, hogy a vb álomcsapatába öt hely jutott északi játékosnak, az MVP pedig a dánok klasszisa, Mikkel Hansen lett. Hagyomány ide, vagy oda, a korábbi topcsapatoknak talán el kellene gondolkodniuk azon, hogy mégiscsak be kéne építenük a játékukba a skandináv stílus több elemét is, persze csak akkor, ha a továbbiakban bele kívánnak szólni a világversenyek eredményeinek alakulásába.
