2024. július 30., kedd
KÉZILABDA

Mire kijózanodott, már nem volt válogatott

Milić beivott, Perić kitette a válogatottból

Strahinja Milić nem tudta hol a határ az ünneplésben, s ennek az lett az eredménye, hogy kikerült a szerb férfikézilabda-válogatottból. A 26 éves kapus a 2016-os Európa-bajnokság selejtezőjének első fordulója után, amelyben Szerbia 25:21-re nyert Montenegró ellen, túlzásba vitte az alkoholfogyasztást. Amikor válogatottbeli társaival visszatért a nemzeti csapat főhadiszállására, még sikerült neki mintát adni a rájuk váró antidopping felügyelőknek, azonban az igazolást, hogy a mintavétel megtörtént, már nem bírta megvárni: azonnal elaludt a helyszínen.

Dejan Perić, a szerb kézilabda-válogatott megbízott szövetségi kapitánya másnap reggel közölte a csapatagokkal, hogy Milić már nem tagja a válogatottnak.

„A válogatott minden és mindenki felett áll, megfelelő viselkedést igényel és magas szintű tudatosságot és fegyelmet. Bárkiről lett volna szó, ugyanezt a döntést hoztam volna meg. Milićet kitettük a válogatottból, mivel nem tartotta tiszteletben a nemzeti együttes viselkedési kódexét” – mondta Perić, aki a belgrádi tájékoztatási eszközök szerint a mérkőzés után két óráig adott kimenőt a játékosoknak. A megbízott szövetségi kapitány szerint „nem fontos, hogy hány óráig volt kimenőjük. Milić megszegte a szabályokat, s ezt senkinek nem fogom megengedni”.

Szerbia vasárnap Izrael ellen idegenben játssza második mérkőzését a 2016-os Eb-selejtezőjében.

Milić: Már korábban eldöntöttem, hogy elhagyom a csapatot

Strahinja Milić szerint ő már korábban eldöntötte, hogy a Montenegró elleni mérkőzés után elhagyja a válogatottat, s nem lesz ott az Izrael elleni keretben.

„Hajnali kettőig kaptunk engedélyt a kimenőre és arra, hogy pár pohárral megigyunk. Azért ittam, mert már korábban meghoztam a döntést, mely szerint nem leszek válogatott. Visszamentem a szállodába, hogy összeszedjem a cuccaimat, de ott volt az Antidopping Felügyelőség, s maradnom kellett még egy kicsit. Reggel Perić közölte velem, hogy már nem vagyok a keret tagja. Ha már ennyire tartja magát a fegyelemhez, akkor azok miért nem lettek megbüntetve, akik velem voltak? Mindjárt a Montenegró elleni meccs után pakolnom kellett volna, s azonnal közölni, hogy nem kívánok a nemzeti csapatban szerepelni. Természetesen megvan ennek is az ok, de erről nem nyilatkoznék” – mondta Milić.