2024. július 30., kedd

Spanyol és norvég győzelem

Tegnap Győrben és Debrecenben megkezdődött a kontinensviadal A spanyol–lengyel és a norvég–román mérkőzéssel tegnap megkezdődött a 11. női kézilabda-Európa-bajnokság.

A magyarok a megnyitó (és lapzártánk) után Oroszországgal találkoztak, s ehhez kapcsolódó hír, hogy Németh András magyar szövetségi kapitány leszűkítette 18 fős keretét, s a két irányító, Temes Bernadett és Tóth Gabriella maradt ki. „A 16-os keret meghatározásánál stratégiailag kellett döntést hozni, úgy gondoltam, hogy a magyar csapatnak jelen pillanatban szüksége van a három kapusra.

Heidi Løke gólra fordul (Fotó: MTI)

Heidi Løke gólra fordul (Fotó: MTI)

Irányítóposzton pedig van még variációs lehetőségünk, az erőnket itt jobban ki tudjuk használni. Temes és Tóth is velünk marad, készül tovább, bármikor bekerülhetnek, mert van cserelehetőségünk, de jelen pillanatban így döntöttünk. Csoportellenfeleink felkészülési mérkőzéseiről feldolgoztuk a videofelvételeket, hogy átlássuk az alapvető tudnivalókat. Több ilyen összeállítást is készítettünk a lányoknak, hogy megismerkedjenek az ellenfelekkel. Az oroszoktól például öt meccset elemeztünk, a lengyelektől és a spanyoloktól hármat-hármat, de ahhoz jön még a vasárnapi, egymás elleni meccsük. A lehetséges középdöntős ellenfelek közül a norvégokra és a dánokra is készültünk, a románokra kevesebbet, mert velük ugye játszottunk nemrég, azaz testközelből van tapasztalatunk” – nyilatkozta Németh. Az egyetlen megmaradt irányító, Szucsánszki Zita posztját Kovacsics Anikó és Triscsuk Krisztina segíti majd: „Megbeszéltük, hogy Anikóval visszük az irányítóra háruló feladatokat, bal szélen pedig Klivinyi is bevethető Erdősi mellett, úgyhogy tudjuk forgatni a csapatot. Görbicz kiválásával eleve nagyobb teher van rajtunk, de ezt el tudjuk osztani egymás között” – tekintett előre a Ferencváros karmestere, aki kedden a lengyel, csütörtökön pedig a spanyol válogatott ellen bizonyíthat majd.

Saša Bošković szerb szövetségi kapitány végre közzétette keretét, amelyben több olyan játékos szerepel, aki sérüléssel küszködött. Hogy mennyire épültek fel, azt már ma megtudjuk, mert az eszéki D csoportban mindjárt a legnehezebb ellenfél, Montenegró következik. A játékosok közül többen hangsúlyozták, alig várják a rajtot, hiszen jól felkészültek. Ez a szokásos balkáni optimizmus, a realitást pedig ma 20.15-től meglátjuk…

A szerb keret: Katarina Tomašević, Jovana Risović, Ana Kačarević, Jelena Nišavić, Sanja Rajović, Dragana Cvijić, Marija Lojpur, Katarina Krpež, Sanja Damnjanović, Jovana Stoiljković, Biljana Bandelier, Andrea Lekić, Kristina Liščević, Dijana Radojević, Jelena Popović, Jelena Živković, Anđela Janjušević, Katarina Stepanović.

Eredmények, A csoport: Spanyolország–Lengyelország 29:22 (16:13). B csoport:Norvégia–Románia 27:19 (16:7).

A mai program, C csoport (Varasd): Németország–Hollandia (18), Svédország–Horvátország (20.15). D csoport (Eszék): Franciaország–Szlovákia, Montenegró–Szerbia (20.15, RTS 2).