2024. július 30., kedd
XI. NŐI KÉZILABDA-EB

A magyarok a tű fokán

A románok ezúttal sem bírták ki a hajrá jelentette nyomást – Könnyed montenegrói siker, svéd bravúr – Kérdőjelek Szerbia szereplése kapcsán

Debreceni horror néven is bevonulhat a köztudatba az I-es középdöntő magyar–román összecsapása, amely a rendező magyarok szempontjából jól kezdődött, de kis híján katasztrofálisan végződött: a végig kemény védekezéssel eltelt meccsen a magyarok 10:8-ra hozták az első játékrészt, de a másodikban ismét begörcsöltek, a 38. percben már 13:13 volt, s Cristina Neagu hetedik találatával már vezettek is, sőt egy emberelőnyös helyzetben már kettővel mentek.

A meccset a bátran cserélő Németh András szövetségi kapitány hozta vissza, aki leültette a kicsit indiszponált Tomori Zsuzsannát, s Tóth Gabriella, valamint Mészáros Rea beállítása nyerőnek bizonyult, mert az 57. percben ismét a magyarok kezében volt a vezetés (20:19), a pánikoló románok még emberelőnyből sem tudtak semmit tenni, így életben maradtak a magyar elődöntős remények: „Ma nem volt kiugró teljesítményünk, így kockánként kellett összerakni ezt a produkciót. A végére sikerült. Érzelmileg is megviselt a csata. Sajnos görcsösen kézilabdáztunk, kevés lendülettel, vállalkozó kedvvel. A védekezés és a kapusteljesítmény csodálatos volt, csak nem tudtunk úgy élni vele, hogy biztos meccset hozzunk. Mindazonáltal lehet, hogy ez így sokkal többet ér, és dob rajtunk egy nagyot. Iszonyú a bizonyítási vágy a lányokban a hazai közeg miatt, ez az akarat fantasztikus. Mészáros Rea és Tóth Gabi remekelt” – nyilatkozta a kapitány.

A román sajtó több bűnöst is megjelölt, többek között a játékvezetőket is, akiknek a ténykedése kapcsán Gheorghe Tadici szövetségi kapitány és Aurelia Bradeanu is kikelt: „Mit mondhatnék? Próbáltam felhívni a figyelmüket. Sokat kaptunk. Sajnos, nem nyerhettünk. Hogy őszinte legyek, azt éreztem, hogy a játékvezetés a hazaiakat segíti. Hogy a bírók jelentették-e a különbséget? Igen, ezt gondolom. A magyarokat nem büntették, minket viszont igen” – panaszkodott Bradeanu, akinek ez szíve joga, viszont tény, hogy az utóbbi években a románok valóságos fóbiában szenvednek a magyarok ellen, mert még akkor sem tudták legyőzni őket, amikor tárgyilagosan nézve erősebbek voltak. Most is volt esélyük, de legjobbjuk, Neagu teljesen elfáradt a végére, s a többiek a hajrában percekig nem voltak képesek betalálni. Ez van!

Mindenesetre, a magyarok szempontjából csak a munka fele van elvégezve, mert ma mindenképpen le kell győzni a dánokat ahhoz, hogy a torna budapesti zárórészén, vagyis a négyben legyenek a lányok. Az akarat biztosan megvan bennük, csak az a kérdés, az a bizonyos görcsösség felenged-e már végre…

A szerbek még pénteken befejezték a szereplésüket ezen a kontinensviadalon, miután egy kiváló első félidő és egy pocsék második harminc perc után kikaptak a szlovákoktól, s ezzel a 15. helyet foglalták el, ami a szerbiai (jugoszláv) női kézilabda eddigi legrosszabb helyezése az Eb-ken, ráadásul a lányok úgy indultak neki ennek a versenynek, hogy Eb-negyedikek voltak előtte, és világbajnoki döntőt játszottak! A miértekkel a holnapi számunkban foglalkozunk majd behatóbban, viszont az is érdekes, hogy Horvátországban tovább gyűrűzik a kiesés okozta botrány, így a lemondott szövetségi kapitány, Vladimir Canjuga – aki a németek elleni kudarc után minden felelősséget magára vállalt – immár más hangnemben nyilatkozott a sajtónak, s a lányokat tette felelőssé: szerinte pontosan tudni lehet, a pályán ki vesztette el a labdákat, s kiválasztottjai egyszerűen nem képesek többre. Canjuga szerint nem is ő választotta ki a csapatát(?), s mindezeket megelégelve Andrea Penezić, a csapat legjobbja elkeseredettségében lemondta a további válogatottságot: „Elegem van mindenből…” – nyilatkozta az átlövő, de azért gyanítani lehet, hogy döntése még nem végleges.

A tegnapi és tegnapelőtti mérkőzésekről: szombaton a norvégok és a spanyolok az Eb eddigi talán legszínvonalasabb találkozóját vívták meg egymással, s valóban csak egy-két jó védés, egy-egy kontra és végül a norvég iram döntött az északiak javára. Tegnap a montenegróiak nem sokat szenvedtek a németekkel, a svéd–francián viszont idegesen kezdtek a csapatok, mert az első öt percben háromszor annyi kapufát láthattunk, mint gólt. Végül a gallok nyugodtak meg előbb, 14:12-re megnyerték az első félidőt, ám a második játékrészben a skandinávok mesterien használták ki a rendezetlen francia visszazárásokat, s megfordították a mérkőzést. Ezzel csoportelsők lettek, s a montenegróiakkal szerdán nyilván az elődöntőért folyhat majd a csata. Elszomorító egyébként, hogy tegnap a zágrábi sportcsarnokban nem volt talán még 300 néző sem, pedig a szervezők ingyenes belépővel „kedveskedtek” a szurkolóknak azután, hogy a horvátok kiestek…

Eredmények, 3. forduló, C csoport: Horvátország–Hollandia 31:27. A végső sorrend: 1. Svédország 5, 2. Hollandia 3, 3. Németország 2, 4. Horvátország 2 pont. D csoport: Szerbia–Szlovákia 21:23. A végső sorrend: 1. Franciaország 6, 2. Montenegró 4, 3. Szlovákia 2, 4. Szerbia 0 pont. Középdöntő, 1. forduló, I-es csoport: Lengyelország–Dánia 19:28, Spanyolország–Norvégia 26:29, Magyarország–Románia 20:19. A pillanatnyi sorrend: Norvégia 6, Magyarország 4 (75:69), Spanyolország 4 (82:77), Dánia 3, Románia 1, Lengyelország 0 pont. II-es csoport: Németország–Montenegró 20:27, Svédország–Franciaország 29:26, Hollandia–Szlovákia – lapzárta után.

A mai műsor, I-es csoport, 2. forduló: Spanyolország–Románia (16, Sport1), Lengyelország–Norvégia (18.15, Sport1), Magyarország–Dánia (20.30, m1).