A magyar válogatott fontos két pontot szerzett Montenegró ellen a női Európa-bajnokság középdöntőjének nyitófordulójában. Mindkét együttes a maximális két ponttal, csoportelsőként jutott be a kontinenstorna második szakaszába, így valódi rangadóra lehetett számítani. A magyarok eleinte engedtek a montenegrói nyomásnak, a rivális a hetedik percre 6:2-es előnyt kézilabdázott össze. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány időkérése nyomán rendezte sorait a társházigazda – a kapuban Szemerey Zsófi elkapta a fonalat, elöl Kuczora Csenge vállalta a gólgyáros szerepét. A montenegróiak ezalatt komoly hullámvölgybe kerültek, a vendéglátó ezt kihasználva a 24. percben a mérkőzés során először átvette a vezetést. A felzárkózás óriási lendületet adott a csapatnak, az ellenfél viszont képtelen volt újra elkapni a ritmust, így a félidő 16:11-es magyar vezetéssel zárult. A második félidő ugyan montenegrói gólokkal indult, ez azonban már nem rettentette meg a lányokat, simán lehozták a meccset, és végül hattal nyertek.
„Azt a játékot, amit ők játszanak, nekünk nem szabad: elaltattak, és a lassú lefolyású támadásaikat ritmusváltással fejezték be. Hiába beszéltünk erről előzetesen, egy ideig sehogy nem működött ez, nem tudtuk felvenni a saját ritmusunkat védekezésben” – utalt értékelésében a mérkőzés elejére Golovin mester.
Hozzátette, az első félidő közepén aktívabbá vált a csapata, ami jelentős változást hozott, és a győzelem is ennek a ritmusváltásnak az eredménye. „Nekik az a tempó, amit mi diktáltunk, pont nem volt jó, ennek köszönhetően követtek el olyan sok hibát a végjátékban, ezeket néha kihasználtuk, néha nem” – mondta a kapitány. A magyar válogatott péntek este a lengyelek ellen folytatta a szereplést.
A bécsi csoportban csütörtök este rögtön rangadót is rendeztek, a címvédő és olimpiai bajnok norvégok három góllal legyőzték Dániát.
Eredmények, középdöntő, 1. forduló, I. csoport (Debrecen): Franciaország–Románia 30:25, Svédország–Lengyelország 33:25, Magyarország–Montenegró 26:20. Az állás: Franciaország 4 (65:47), Magyarország 4 (58:45), Svédország 2 (58:57), Montenegró 2 (47:51), Románia 0 (50:57), Lengyelország 0 (47:68) pont. II. csoport (Bécs): Hollandia–Szlovénia 26:22, Németország–Svájc 36:27, Norvégia–Dánia 27:24. Az állás: Hollandia 4 (55:44), Norvégia 4 (60:50), Dánia 2 (59:57), Németország 2 (58:56), Szlovénia 0 (48:59), Svájc 0 (57:71) pont.
FÉRFI BL
NEGYEDIK SZEGEDI VERESÉG
A Szeged házigazdaként szenvedte el negyedik vereségét a férfi Bajnokok Ligájában, a dán Aalborg két góllal bizonyult jobbnak a Tisza-partiaknál. A vendéglátó alaposan bekezdett, 4:1-gyel nyitotta a meccset, majd Mikler Roland bravúrjainak köszönhetően tartotta is többgólos előnyét.
A Szeged lendületét a dán kapuscsere törte meg, a vendégek másfél perc alatt felzárkóztak. A magyar alakulat kilábalt ugyan az átmeneti bizonytalanságból, ám a félidő végére támadásban és védekezésben egyaránt visszaesett, így minimális vezetés (17:16) mellett fordult rá a folytatásra. A szünet után felváltva vezettek a csapatok, a végjátékhoz közeledve a Szeged egyre kevésbé bírta az iramot, öt-, majd hat és fél perces gólcsendet produkáltak, így a dánok egy ötös szériával lezárhatták a párharcot.
„Hazai pályán minden meccset meg tudnánk nyerni, de sokkal élesebbnek kellene lennünk, ez hiányzott ma” – mondta a mérkőzést követő sajtótájékoztatón Michael Apelgren vezetőedző. Hozzátette, nem lehetnek elégedettek, jól teljesítettek az elmúlt időszakban, a felsőházban „telelhetnek”, és még van esélyük a továbbjutásra.
A BL-ben hosszabb szünet következik, a sorozat február közepén folytatódik.
Eredmények, 10. forduló, A csoport: Dinamo (B)–PSG 33:40, Füchse–Sporting 33:32. Az állás: Veszprém 18, PSG 14, Sporting 13, Füchse 12, Dinamo (B) 10, Peliszter 6, Wisła Płock 4, Fredericia 3 pont. B csoport: Szeged–Aalborg 30:32, Barcelona–Zagreb 38:30. Az állás: Barcelona 17, Nantes és Aalborg 13, Szeged 12, Kielce 8, Magdeburg 7, Kolstad 6, Zagreb 4 pont.
Nyitókép: Fontos két pontot zsebelt be a Golovin-együttes (Fotó: MTI)