Nagy ceremóniával fogadták Belgrádban a Fülöp-szigeteki–japán–indonéz rendezésű kosárlabda-világbajnokságról hazatért szerb csapatot, amely ezüstérmet szerzett a tornán.
Emlékeztetőül: a csapat több sztárjátékosának, például Nikola Jokić hiányában vett részt a seregszemlén, ennek ellenére egészen a döntőig menetelt, ahol nagy csatában, 83:77 arányban maradt alul Németországgal szemben.
![Kép: képernyőfelvétel Kép: képernyőfelvétel](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/187338/image-thumb__187338__msz-article-nocrop/cms-image-000320579.jpg)
Kép: képernyőfelvétel
A játékosokat a fővárosi Stari dvor épületében látták vendégül, ahol többek között Aleksandar Vučić köztársasági elnökkel találkoztak, majd kivonultak a balkonra, amely alatt már több ezernyi lelkes rajongó várta őket.
A játékosok mellett Svetislav Pešić szövetségi kapitány is felszólalt, aki köszönetet mondott az embereknek a kitartó szurkolásért és támogatásért.
A nagy ünneplésen a sportág hazai nagyjai mellett a minden idők legjobb teniszezőjeként bemutatott Novak Đoković is megjelent, aki vasárnap a US Openen pályafutása 24. Grand Slam-trófeáját szerezte meg, amit el is hozott magával.
Nyitókép: Kép: képernyőfelvétel