Gombár Krisztinával legutóbb októberben, friss világbajnoki címe apropójából beszélgettünk. Az újvidéki karatés lány végzős az Április 7. Egészségügyi Középiskolában, de a tanulás mellett jut ideje az élsportra – és az újabb aranyak begyűjtésére is.
Két hónapja beszélgettünk legutóbb, amikor friss világbajnokként tértél haza Egerből. Változott azóta az életed, sikerült megemészteni az élményt?
– Nem sok minden változott. Már harmadszor jártam világbajnokságon, és sohasem tértem haza üres kézzel, de az, hogy idén a felnőttek között nyertem, természetesen teljesen más szintű siker. A klubban megtapsoltak, az iskolában értesítés ment körbe az osztálytermeken, hogy világbajnok lettem – mindenhol megtapsoltak. Néha azzal viccelődnek a barátaim, hogy tanárnő, ugyan, egy világbajnoknak nem lehet négyest adni… De az élet megy tovább, folytatom a munkát, mert mindig lehet jobban teljesíteni. Egerben láthattam, milyen a mezőny, jövőre talán még nehezebb lesz a dolgom, és több ellenfelem is lesz. Moldovában rendezik a 2018-as tornát, és szeretnék jól teljesíteni, ha már áldozok az útra. Ráadásul ősztől egyetemista leszek, és jól kell gazdálkodnom majd az időmmel. Jelenleg szünetünk van, január közepén kezdődnek az edzések.
Ahogy látom, azóta sem maradtál tétlen…
– Hódságon volt az első versenyem világbajnokként, sikerült nyernem a formagyakorlatban. Ezután Jagodinán szerepeltem, itt három érmet szereztem – egyéniben és csapatban aranyat, az idősebb felnőttek (21+ – a szerző megj.) között egyéniben bronzot. Novemberben Nagybecskereken volt fellépésünk, ott ismét megnyertük a kata teamet, és a kategóriámban egy ezüst jött össze. Az idősebb felnőtteknél ismét a bronzot szereztem meg. Legutóbb Temerinben versenyeztem, ahol két csapatgyakorlatban is aranyérmet nyertünk, a kategóriámban egyéniben arany-, az idősebb felnőtteknél pedig ezüstérmes lettem. Az egyszerű tornákon kívül november elején Óbecsén rendezték a Vajdaság-kupát, amelyet megnyertem a korosztályomban, az idősebbek mezőnyében harmadik lettem. December 2-án tartották meg Belgrádban a szerbiai kupát, amelyre a Vajdaság-kupán lehetett selejtezni. A csapatarany itt is összejött, de a kategóriámban ezüstöt szereztem, elkövettem egy kisebb hibát. Ez a helyezés azért nagyon fontos, mert selejteztem vele a jövő tavasszal rendezendő lengyelországi Európa-kupára.
Ezek szerint már most teli a 2018-as versenynaptár?
– Február végén a mi klubunk rendezi az év első versenyét. Erre új, a többi egyesület által egyáltalán nem használt formagyakorlatokkal készülünk, amivel meg akarjuk lepni a mezőnyt. Bizonyítani akarunk, hiszen sok jó edzőnk és egyre több jó versenyzőnk van, még a legfiatalabb korosztályokban is. A kisebb versenyeken kívül, amelyek egész évben zajlanak, az április–májusi Európa-kupa és az őszi világbajnokság a kiemelt esemény. Ez utóbbira tavasszal rendezik a vajdasági és a szerbiai szintű selejtezőket.
Év vége felé mindenkiben, így a sportolókban is felmerül az igény egyfajta összegzésre. Miben látod a legnagyobb fejlődésedet az elmúlt szezonban?
– Átléptem egy határt. Tavaly ilyenkor levizsgáztam kék övre, és azt követően a 2017-es szezonban már más hozzáállással tekintettem a karatéra, az edzésekre. El kellett határoznom, hogy rendszeresen dolgozom, és mindent beleadok, mert ha nem csinálom rendesen, elbukok. Utóbbi esetben nem lett volna értelme versenyekre járnom, mert semmit sem érhettem volna el. Időnként fekete övesekkel szemben lépek a szőnyegre, nehéz kihívások várnak rám. Hatalmas a különbség egy fiatal kék öves és egy tapasztalt fekete öves versenyző között. Meg akartam felelni ezeknek a kihívásoknak. Mindez persze kemény munkát és rengeteg lemondást igényel, például az elmúlt beszélgetésünk óta néhány alkalommal tudtam csak szórakozni a barátaimmal. Viszont meghoztam a döntést.
Az éremnek két oldala van. Melyik az árnyékosabb az évedben?
– Szeptember, vagyis az iskolakezdés óta van bennem egyfajta kétség. Az életemben mindig voltak céljaim, amelyek előrevittek. Ezek mintha az utóbbi hónapokban eltűntek volna. Az egri világbajnokságtól is féltem már, úgy utaztam el, hogy benne voltam a motivációs krízisben. Emellett az iskola sem ment úgy, ahogy szerettem volna. Nincs bennem az a nagy hajtás, keresem a helyem. És az életem az egyetem miatt jövőre még nehezebb lesz. Magam sem értem pontosan a krízis okát, talán csak egy hullámvölgyről van szó. Bár könnyen lehet, hogy egyszerűen, mivel komolyabban veszem a karatét, jobban ütközik a tanulmányaimmal, és a két oldal akadályozza egymást.
Egy kicsit megleptél, bár talán természetes, hogy ezek a problémák előjönnek, ha több téren is jól akarsz teljesíteni. Ezek szerint egyre több dilemma merül fel benned a távolabbi karrieredet, a privát élet és a karate kapcsolatát tekintve?
– Egyelőre még nem jutottam el a kérdésig, mennyire éri meg a karatézás az elszenvedett hátrányok fényében, vagyis, hogy érdemes-e ennyire komolyan sportolnom. Nem szaladok fejjel a falnak, nem gondolkodom rövid távon, és a kérdések előtt mérlegelni szoktam. De igen, valószínűleg döntenem kell a közeljövőben. A tanulmányaimat biztosan folytatom az egészségügyi szakmában, hiszen így lehet munkám, mert a karatéból nálunk nagyon nehéz megélni. Viszont karatézni is szeretnék, hiszen azt elsősorban a lelkemért csinálom.
