A riói olimpiát megelőző években számunkra sokkolóan hatott a hír, miszerint veszélybe került a birkózás olimpiai léte. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság többek között azzal magyarázta mindezt, hogy a nemzetközi szövetségben (akkor még FILA) a női és a sportolói képviselet szinte teljesen hiányzott, s ha őszintén belegondolunk, a NOB végrehajtó szervének igaza is volt, mert Raphael Martinetti akkori elnök idejében nagyjából csak az üres formaságok és a whisky minősége döntött. A szerb szövetség egykori elnöke, Nenad Lalović aztán gyorsan rendet tett az immár UWW név alatt jegyzett szervezetben, ténykedését pedig nemzetközileg is nagyra becsülik, így immár nem kell arról gondolkodni, az előttünk álló olimpiai programokban szerepel-e majd az emberiség egyik legősibb sportága.
Teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy az UWW sokrétű igyekezete Nur-Szultanban meghozta a várt eredményt. A távoli Kazahsztánban közel ezer birkózó lépett szőnyegre, s a rekordszámú nevezést nemcsak annak tudhatjuk be, hogy olimpiai selejtezős tornáról volt szó, hanem annak is, hogy egyre több országban fordítanak egyre nagyobb figyelmet a birkózásra. Ez pedig azt eredményezte, hogy olyan államok is szereztek olimpiai kvótát, melyek eddig még fel sem kerültek e sportág nagy térképére. Mert ugyan ki gondolt volna arra, hogy például San Marino, Kolumbia, Szíria, Nigéria és Nagy-Britannia (sőt Olaszország, Szlovákia, Svájc, Macedónia, Észak-Korea, Görögország és Kanada is) ezek között lesz, még akkor is, ha sok esetben honosított versenyző révén?!
Számomra mégis India esete a leglátványosabb. A sportág szakértői már évek óta emlegetik, a világ legnépesebb országában mérföldes lépésekkel fejlődik a birkózás, s a tapasztalat, valamint a technikai tudás hiányát rengeteg munkával és határtalan elánnal pótolják, ezzel pedig nem kevesebb, mint hat (!) olimpiai részvételt érő helyezést (sőt érmeket is) harcoltak ki. Nem nehéz megjósolni, hogy ez az óriási nemzet Japánban is szeletet kér majd a kalácsból, a közeli jövőben pedig akár birkózó-nagyhatalommá válhat.
Szerbia és Magyarország versenyzői teljesítették a küldetést, sőt egy-egy lapáttal még rá is tettek. Előbbi esetében két kvóta volt az elvárás, helyette három született (Nemes Máté, Mihail Kajaia, Stevan Mićić), de nincs kétségünk afelől, hogy világbajnokunk, Nemes Viktor is testvére és társai mellett lesz Tokióban, s bár nem lesz könnyű, ezt már a 2020. március 19–22. között Budapesten megrendezendő olimpiai kvalifikációs tornán kiharcolja. A magyarok esetében az volt az óhaj, hogy minden fogásnemben szerezzenek kvótát. Ez végül sikerült, de hab a torán, hogy 13 év próbálkozás után Lőrincz Tamás végre a trónra léphetett, tehát Szöcsire még egy év pokoli felkészülés vár, hogy az olimpián is megismételhesse mostani „aranyos teljesítményét”, utána pedig megérdemelt pihenőjére vonulhat.
Mindent összevetve, egy jó világbajnokságot láthattunk, s ismét bebizonyosodott, olyan országba kell vinni egy birkózó-világversenyt, ahol élnek-halnak a sportágért.
