Újságíróként csaknem 30 éve kísérem a birkózást, s nem nagyon emlékszem olyan nagy versenyre, amelyen a magyarok ne szereztek volna valamilyen érmet. Különösképp érvényes volt ez azokra az eseményekre, amelyeket Budapesten rendeztek, s ilyenekből az elmúlt évtizedekben jócskán volt, hiszen a magyar főváros mindig kiváló házigazdája volt egy-egy ilyen tornának, s a világ minden tájékáról szívesen jöttek el azokra a versenyekre.
Tavaly ősszel a felnőttek legrangosabb megmérettetésének adott otthont Budapest, s az UWW minden idők eddigi legjobb világbajnokságának titulálta azt, a múlt héten pedig ismét ez a város volt a központja e sportágnak. Az U23-as világbajnokság vasárnap fejeződött be.
A szakértők egyöntetű véleménye szerint e korcsoportban ilyen erős verseny még nem volt. Ez főleg annak tudható be, hogy jövőre olimpiai év lesz, s számos nagy nemzet már a fiatalabb felnőtteket is tűzbe veti, hiszen Tokióban nem feltétlenül 30 éves birkózók gyűrik majd egymást, hanem a legjobb fiatalok is főszerepet kaphatnak. Teljesen ismeretlen, most berobbant birkózót így csak nagyon keveset láthattunk a Ludovika Arénában, inkább olyanok kápráztattak el bennünket, akik ebben a korcsoportban már tavaly is villogtatták tudásukat, s olyan is akadt, aki az idei felnőtt vb-n, Nur Sultanban már (arany)éremig jutott.
Evidens tehát, hogy az idén nagyon felértékelődött az U23-as mezőnyben elért eredmény, s így történhetett meg az a „csúfság”, hogy a magyarok bizony hoppon maradtak, de nem feltétlenül azért, mert nincs nekik ígéretes utánpótlásuk. Egyszerűen arról van szó, hogy a korábban érő ázsiai, kaukázusi... versenyzőkkel erőben még nem vehetik fel a versenyt, s bizony várni kell még pár évet, hogy utolérjék őket.
Az érmesek nemzetisége – csakúgy, mint Nur Sultanban – ezúttal is igen tarka volt, s kötöttfogásban például az a „csúfság” esett meg az oroszokkal, hogy csapatversenyben nem ők végeztek az első helyen. Sőt, Irán és Grúzia is megelőzte őket, a fogásnemhez szokatlan módon Japán már a 6. helyen végzett, Magyarország pedig a 10. lett. S, ha már megemlítettük Japánt, akkor azt is fűzzük hozzá, hogy szabadfogásban szintén a 6. helyen végeztek, de ami szinte hihetetlen, a női mezőnyben úgy nyertek, hogy a tízből kilenc súlycsoportban döntősük volt, ebből hét aranyérmük lett, két ezüst, s a tizedik súlycsoportban is egy bronz jutott nekik! Ezt a nyomasztó fölényt egyelőre nem lehet utolérni, de oda kell figyelni a kínaiakra, mert erőben már utolérték a keleti szomszédot, csak még kevesebb meccs van bennük...
És akkor Szerbia. Sajnos nem jó hírekkel szolgálhatunk. A látottak alapján még kötöttfogásban is fényévekre vagyunk a világ U23-as élmezőnyétől, s bizony nem látszik az a bizonyos fény az alagút végén. E korcsoportban csupán Nagy Szebasztiántól várható egy-egy felvillanás, hiszen Szebi már a felnőtt csapattal (is) együtt edzőtáborozik, de Magyarkanizsán jó sok babot kell még főzni, hogy a fiatalember konstans módon a legjobbak között legyen. Úgy látszik, Davor Štefanek, Nemes Viktor, Frísz Krisztián, Nemes Máté, Mihail Kajaia, Aleksandar Maksimović, Stevan Mićić... világraszóló sikerei után szűkös esztendők következnek, s ez mindaddig így lesz, amíg a honi birkózószövetségnek csak a felnőtt csapat edzőtáboroztatására és versenyeztetésére lesz pénze. Ha ez sürgősen nem változik, akkor a „legtrófeásabb sportágunk” hamar feledésbe merül.
