Gombár Krisztina 18 éves újvidéki karatézó hat éve foglalkozik a sportággal. Jelenleg az Április 7. Egészségügyi Középiskola végzős tanulója, valamint a Shotokan 021 klub tagja. A fiatal lány idén Egerben lépett szőnyegre a 25. sotokankarate-világbajnoksággal együtt rendezett 10. kohai-világkupán – és 18 évesen a felnőttek között győzött az egyéni versenyszámban (kata). Az aranyérmes Krisztinával sportágáról, edzésekről, egri aranyérméről, valamint a karate és a magánélet kapcsolatáról beszélgettünk.
Hogyan, mikor kezdtél el karatézni?
– Eredetileg néptáncra jártam, de szétesett a csoportunk. A barátnőm karatézott, ő hívott, hogy próbáljam ki, és megtetszett. Az utóbbi három-négy évben szerettem meg igazán. Mindennap járok edzésre, nagyon ritka eset, amikor az iskola miatt nem mehetek. Sőt, inkább hajnalig tanulok, ha úgy alakul, csak hogy ne hagyjam ki az edzést. A kezdetektől szeretetből csinálom, és a szüleim is teljes mértékben támogatnak.
Milyen egyesület a Shotokan 021?
– A klub 2013-ban alakult, az edzőnk Vladimir Gajinov. Egy másik klubban dolgozott, majd megalakította a mostanit. A kezdetektől nála tanultam a sportágat. Évek és övek alapján oszt be bennünket az edzésekre, mi, a zöld, kék és barna övesek, együtt járunk. Nekem kék övem van. A tagság szerintem túllépi a százat. Érdekes, más újvidéki klubokban heti három edzést tartanak, nálunk viszont minden hétköznap van, a mi csoportunknak este 9-től 10-ig. Nyáron, a világbajnokság előtt külön edzőtáborokon is részt veszünk, néhány éve például Zlatiborra mentünk, ahol napi két kemény edzésünk volt.
Mekkora elvárásokkal utaztál Egerbe?
– 2015-ben mentem először világbajnokságra, akkor Szabadkán rendezték. Második lettem a juniorok között. Tavaly Bulgáriában tartották meg a versenyt, és sikerült nyernem, ismét juniorként. Hihetetlen élményt jelentett. Kék övesként Egerben, mint az előző években is, a kohaikupán szerepeltem, de már felnőttként, hiszen betöltöttem a 18-at. Jóval idősebb ellenfelekkel is meg kellett küzdenem, például még negyven felettivel is.
A fellépésem pénteken volt, én pedig csütörtökön tudtam meg, kik az ellenfeleim, és hányan vannak. Először megijedtem, de az edzőm megnyugtatott, és visszaadta az önbizalmam. Azt tűztem ki célul, hogy ne üres kézzel térjek haza. A legrosszabb részlet egyébként az volt, hogy elsőként mutattam be a gyakorlatot. Ilyenkor fennáll a veszély, hogy a bírák nem jól ítélik meg a teljesítményemet a többiekéhez képest. Amikor befejeztem, nagyon ideges voltam, és minden ellenfelem gyakorlatát végignéztem, a végén pedig megtudtam, hogy sikerült. Igazság szerint Bulgáriában nagyobb sokkhatás ért, hiszen az volt az első aranyam.
A versenyeken egyébként nem szeretek túlságosan reménykedni, mert akkor nagyot csalódhatok. Inkább rosszabb eredményre számítok, és legfeljebb pozitív meglepetésben lesz részem.
Azt mondják, a karate legalább annyira szellemi, mint amennyire fizikai sport.
– Így van. Az utóbbi időben vettem igazán észre, hogy mennyire nem elég a fizikai felkészülés, és milyen sok függ a mentális állapottól. Az edzőnk is arra törekszik, hogy ezt az oldalunkat fejlessze, erősítse. Például még a légzést is folyamatosan szabályoznunk kell, azt, hogy mikor kell a hasizmokat megfeszíteni, és mikor elengedni, vagy hogy mikor milyen a kéz sebessége. Mindehhez rengeteg koncentráció kell. A rend, munka, fegyelem hármas a legfontosabb, a mindennapi életemben is sok mindenre megtanított. A karatéban a technika a minden, csak utána jön az erő. Ha van erőd, de technika nélkül, semmit sem ér. Viszont ha megvan a technikád, az erőt idővel el lehet sajátítani. Az erő a verekedésnél (kumite) is számít, de a katában (egyéni) is lényeg a robbanékonyság. Bár elképzelt ellenfél ellen harcolsz, és mutatod be a gyakorlatokat, látszódnia kell, mintha megütöttél volna valakit. A katában a gyors, robbanékony és a lassú, megfontolt mozgást kell összehangolni.
Tinédzserként milyen hatással van a magánéletedre az aktív edzés? Hogyan fogadja az életmódodat a (kor)osztályod?
– Az osztályomból sokan kérdezik, mit látok a sportban, hogy ennyire szeretem. Rajtam kívül csak egy fiú sportol ilyen komoly szinten, ő focizik. Az érdekli a társaimat, hogyan győzöm az iskolát és a sportot egyszerre csinálni. Természetesen gratulálnak a sikerekhez. Az osztálytársaim és a gyerekkori barátaim mellett pedig a karatén keresztül is szereztem barátokat. Időnként járok szórakozni, de sokkal ritkábban, mint legtöbben a korosztályomból. Ők élik az életet. Ami még fontos, az edzés mellett oda kell figyelnem az étrendemre. Igaz, az edző semmit sem ír elő, még kiegészítők terén sem használok semmit. Viszont az édességeket, a kólát és más szörpöket teljesen mellőzöm. Ha egyszer verekedni is fogok a versenyeken, a súlycsoportok miatt még jobban oda kell majd figyelnem a súlyomra.
Mi vár rád az év hátralévő részében, valamint a következő szezonban?
– A hétvégi versenyekre, helyi tornákra általában mindig megyek, ilyeneket országszerte rendeznek. 21-én Hódságon tartanak versenyt, 28-án pedig Jagodinán. Emellett minden ősszel van világbajnokság, mint a most Egerben rendezett. Az erre vonatkozó vajdasági és országos selejtezőt már tavasszal megtartják, Vajdaságból a legjobb nyolc versenyző jut az országos szintre. November és december során rendezik a vajdasági és a szerbiai kupát, április–május folyamán pedig az Európa-kupa lesz a legfontosabb.
Hogyan látod a távolabbi jövőd, mennyi helyet kap benne a karate?
– Szeretnék karriert építeni a sporttal, mert ezt a lelkemért csinálom. Ahhoz, hogy versenyzőként lehetőséget kaphassak az érvényesülésre, szponzort kellene szereznem. Akik hivatásszerűen foglalkoznak karatéval nálunk, többnyire klubot nyitnak, amit én nem szeretnék. Nem tudom, az országunkban vannak-e egyáltalán valódi profi versenyzők. Másrészt, szeretem az egészségügyet, amit most tanulok, és jól is megy az iskola. De ha valamit elkezdek, nem hagyom félbe. Amiről viszont tudom, hogy nem sikerül, abba bele sem kezdek.
