Takács Tamás hajdújárási származású labdarúgó több magyarországi klubot is megjárt, mielőtt – 2016 januárjában – mostani csapatához, a Debreceni VSC-hez került. Tamás az idény elején lesérült, és szeptemberben a Diósgyőr ellen tért vissza a pályára – góllal. Legutóbb akkor beszélgettünk, és a csatár azóta futószalagon termeli a találatokat: a szezonban hétnél tart, csak november óta sorozatban négy meccsen, összesen öt alkalommal szomorította az ellenfél szurkolóit.
Eredményes időszakot zártál. Hogy vagy most, hogyan látod a teljesítményed?
– A bajnokság nem úgy indult, ahogy szerettem volna. Az első fordulóban megsérültem, jó néhány mérkőzést ki kellett hagynom. Mire felépültem, újabb sérülést szenvedtem, meg kellett műteni a térdemet. Az Újpest elleni meccs után, amelyen szintén gólt szereztem, másnapra bedagadt, és az orvosi vizsgálaton eldőlt, hogy műteni kell. Egy porcsérülésről volt szó, Fehérváron történt a beavatkozás. Szerencsére nem sok időt kellett kihagynom, a műtét után három héttel már mérkőzést játszottam. Gyors volt a felépülésem, főleg ahhoz képest, hogy 5-6 hetes rehabilitációra számítottunk. Ezután folyamatosan többet kellett edzenem a csapattársaimnál, hogy utolérjem őket. Néhány mérkőzésen csereként léptem pályára.
Ahogy említed is, a Paks és a Fradi ellen 20-30 percet kaptál csereként. Szeptemberben is azt nyilatkoztad, milyen jó a kapcsolatotok Herczeg András edzővel. Továbbra is töretlen a bizalom?
– Természetesen, de az újabb sérülés után kellett egy kis idő, míg utolértem magam, és elmúlt a fájdalom. Akkor visszatértem a ritmusba, amiben előtte voltam, hiszen nem lehet sérülés után rögtön berobbanni a kezdőbe. Bandi bá nagyon jól tudja, hogyan kell a játékosokat visszaépíteni a keretbe, a bizalom mindkét irányban maximális. Nagyszerű pszichológus, jól kezeli ezeket a dolgokat a játékosokkal.
A Videoton elleni vereség (2:5), a Vasas elleni fölényes siker (5:1) alkalmával kétszer, valamint a címvédő Honvéd elleni győzelemkor is betaláltál, utóbbin te magad döntöttél a három pont sorsáról. Ki lehet emelni valamelyik találatot, melyik a legfontosabb?
– Mindegyik nagyon fontos volt, mert mindegyik meccsen úgy lépünk pályára, hogy győzni akarunk. Az a jó, hogy az egész csapat nagyon jól játszik, és ilyen körülmények között a gólszerzés is könnyebben megy. Csak a Videoton és a Fradi ellen kaptunk ki, de azt gondolom, azokon a mérkőzéseken is nagyon jók voltunk. Időnként uralni tudtuk a játékot, és összességében élvezetes találkozók voltak. Úgy érzem, az eredmény nem tükrözi teljesen azt, ami a pályán történt. A Videoton ellen például 5:2-re kaptunk ki, pedig 0:0-s állásnál volt egy ziccerünk, amely, ha bemegy, a teljes találkozó máshogy alakulhat. Aztán 2:1-es Videoton-vezetésnél kaptunk egy szabadrúgást, amely a tizenegyes határán mozgott. Persze a fociban nincs „mi lett volna, ha…”. A lényeg, hogy ezeken már túlléptünk, és azóta két győzelmet arattunk.
Jelent-e valamiféle külön presztízst, hogy – az idény során már másodszor – megvertétek az aktuális bajnok Honvédet?
– Azért volt nagy jelentősége a győzelemnek, mert a forduló előtt három ponttal mögöttünk álltak a negyedik helyen, és így lélegzetvételhez jutottunk, hiszen hat pontra eltávolodtunk tőlük (a hétvégi fordulóban a DVSC kikapott, míg a Honvéd nyert, így újra 3 pont van a két csapat között – a szerző). Mindenki nagyon komolyan vette a találkozót, és büszke vagyok arra, hogy az egyetlen gólos előnyt meg tudtuk tartani. A Honvéd bizonyos periódusokban nagyon nyomott, a védőknek rengeteg labdát kellett kifejelniük. Másnap talán még a fejük is fájt, de szerencsére átvészeltük a meccset. Nagy győzelem volt.
Az abszolút előretolt, első számú csatár vagy. Hogy érzed, milyen a helyed a keretben, mennyire épül köréd a csapat, amióta újra egészséges vagy?
– 196 centiméter és 94 kilogramm vagyok, ezen a poszton, befejező csatárként érzem magam a legjobban. Én vagyok az, aki elöl küzd, harap a labdáért. Le kell ütköznöm a belső védőket, majd megtartanom a labdát, hogy minden adódó lehetőségből veszélyeztessek. A társaim nagyszerűen viszonyulnak hozzám, sokat passzolnak, nagyszerű labdákat kapok tőlük. Bódi Ádámot emelném ki, ő kiválóan tudja eljuttatni hozzám ezeket az utolsó a passzokat. És ami a legfontosabb, nagyon jó a hangulat a csapaton belül, jól működik a közösségünk. Ez a pályán is meglátszik, teljesen csapatként küzdünk, ha például valaki elveszíti a labdát. Az önbizalmunk is megvan, és bárki is lép pályára az adott meccsen, ugyanúgy megpróbálja kihozni magából a maximumot.
Vége az őszi szezonnak. Már korábban eldőlt, hogy a harmadik helyen teleltek, de mik a céljaitok, terveitek az idény végére? Reménykedtek az európai pozíció megtartásában?
– Nagyszerű szezont futunk, a tavalyi szereplés után (8. hely – a szerző) nem sokan gondolták volna, hogy ide kerülhetünk. Bandi bá nagyon összerázta a csapatot. Ha már itt vagyunk a dobogón, természetesen nem szeretnénk kiengedni a kezünkből, és a bajnokság második felében megpróbálunk minél több pontot szerezni, hogy esetleg felfelé mozduljunk a tabellán. Szerényen, csendben dolgozunk tovább, mérkőzésről mérkőzésre készülünk. Ugyanúgy szeretnénk haladni, mint eddig. Surranópályán nyeregetni a mérkőzéseket, hogy egy hosszú, sikeres sorozatot építhessünk. Aztán, természetesen minden játékosnak megvannak a céljai, amit el szeretne érni… Az európai kérdéssel majd akkor foglalkozunk, ha odakerülünk.
