2024. július 29., hétfő

Ennyi volt Mourinho manchesteri kalandja!

Mourinho vasárnap este már sejthette sorsát (Fotó: Beta/AP)

Mourinho vasárnap este már sejthette sorsát (Fotó: Beta/AP)

A csapat gyenge szereplése miatt távozott a Manchester United labdarúgóklubtól José Mourinho vezetőedző. Az egyesület kedden közölte, hogy megköszönte a 2016 májusában kinevezett portugál tréner munkáját, s hamarosan kijelöli utódját, aki megbízott edzőként ül le az idény végéig a kispadra. A Sky Sports értesülése szerint a továbbiakban az eddigi másodedző, a májusban visszavonult Michael Carrick irányítja majd a csapatot, a fogadóirodák szerint viszont Mauricio Pochettino, a Tottenham Hotspur vezetőedzője a legesélyesebb a megüresedett helyére. A 46 esztendős argentin tréner érkezése háromszoros pénzt érne. Pochettino hosszú ideje „célpont” a Vörös Ördögöknél, hiszen a támadófutballt részesíti előnyben, s bátran vet be fiatal játékosokat, márpedig a Manchesternek mindkét területen akadtak hiányosságai Sir Alex Ferguson 2013-as visszavonulása óta. Pochettino májusban 2023-ig hosszabbította meg a szerződését londoni állomáshelyén, így a manchesterieknek vélhetően mélyen a zsebükbe kellene nyúlniuk a megszerzéséhez.

Nem az én dolgom, hogy mi történik más kluboknál. A figyelmem középpontjában az áll, hogy a legjobbamat nyújtva készítsem fel a Tottenhamet – reagált az esélylatolgatásokra Pochettino, ugyanakkor nem cáfolta egyértelműen a felröppent hírt, bár azt mondta: a futball világában sok a pletyka.

Pochettinót követi az esélyesek sorában Zinédine Zidane, a jelenleg csapat nélküli francia szakvezető a nyári távozásáig sorozatban háromszor vezette Bajnokok Ligája-diadalra a Real Madridot. A fogadók a befektetett összegük ötszörösét kapják meg, amennyiben a szintén 46 éves Zidane lesz a vezér az Old Traffordon.

Az előző klubjaival (Porto, Inter) kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Mourinho idén januárban 2020-ig hosszabbított szerződést a manchesteri együttessel, amellyel Európa-ligát, angol ligakupát és angol szuperkupát nyert. Az 55 éves Mourinho előző klubjától, a Chelsea-től is idő előtt távozott: akkor a 2015-ös bajnoki címet követő szezonban, 16 forduló után köszönték meg a munkáját. Az MU 17 forduló után 26 ponttal a hatodik helyen áll a Premier League-ben, ez az elmúlt 28 idény legrosszabb bajnoki rajtja a Vörös Ördögöktől. A csapat vasárnap a nagy rivális Liverpool otthonában szenvedett vereséget, így hátránya 11 pont a Bajnokok Ligája-indulást jelentő negyedik helyhez képest. A manchesteriek a BL nyolcaddöntőjében a PSG-vel találkoznak februárban és márciusban.