Paku Roland már tinédzser korában kimagaslott a vajdasági futballközegből. Hosszú ideig a Győr utánpótláscsapatát erősítette, majd a Gyirmóthoz került, ahol az NB I. légkörét is megismerte. A 26 éves labdarúgó ezt a szezont már a lendvai NK Nafta játékosaként kezdte.
14 éves korod óta Magyarországon futballoztál, a Győr utánpótláscsapata után a felnőtteknél is szóhoz jutottál, később pedig a Gyirmótnál az NB I. színvonalát is megtapasztalhattad. A nyári átigazolási időszakban azonban klubot és országot váltottál. Miért érezted ennek szükségét?
– Négy évet töltöttem el Gyirmóton, ami finoman fogalmazva is felemásra sikeredett. Minden nyáron új edzőnk lett, ha sikeres év után voltunk, ha nem... Sajnos ezekből az edzőváltásokból ritkán jöttem ki jól, mivel az adott edző olyan játékosokat preferált, akiket már régebbről ismert, illetve a magyar fiatal játékosok helyett inkább a külföldi labdarúgókra alapozva állította össze a kezdő tizenegyet. Az itt eltöltött éveim alapján egy edzőt tudnék kiemelni, ez pedig Bene Ferenc, aki végig bízott bennem, és a közös munka eredményezte végül az NB I.-be való feljutást. Összességében belefásultam a sok cserébe, az utóbbi időben már teljesen úgy voltam vele, hogyha jön egy olyan ajánlat, amely számomra ismeretlen, de egyben kihívás is, akkor elfogadom. Nos, az NK Nafta ajánlata pontosan ilyen volt. A szakmai igazgató, Kocsárdi Gergő már két-három alkalommal hívott a ZTE-be, de mindig nemet mondtam. Most úgy voltam vele, ha Isten ismét az utamba küldte, akkor ez már nem lehet véletlen, és elfogadtam az ajánlatot!
Jelenleg tehát a lendvai NK Nafta együttesét erősíted. Mesélj egy kicsit a csapatról!
– Lendva közvetlen a szlovén–magyar határnál helyezkedik el. Az emberek többsége, ha nem is beszél, de ért magyarul. A csapatban vannak szlovénok, horvátok, szerbek, magyarok, de ami a legfontosabb, hogy jó közösséget alkotunk. A feltételek adottak, az edzői stáb felkészült, minőségi játékosok alkotják a keretet. Ha meg kellene említenem valakit, akkor az a csapatkapitány, Mitja Novinič, aki a Milan utánpótlásánál is megfordult, illetve edzett olyanokkal, mint Ibrahimović, Pirlo, Gattuso, akiktől sokat tanult. Nem véletlen, hogy ő a csapatkapitány, példát mutat a pályán, és azon kívül is egy igazi szívember.
A szlovén Druga Ligában versengtek. Összehasonlítva a magyarországi helyzettel, milyenek az erőviszonyok ott?
– Nehéz összehasonlítani a két ligát, de talán annyit lehet érzékelni, hogy míg Magyarországon a csapatok taktikailag érettebbek és képzettebbek, Szlovéniában a szláv mentalitás jellemző. Mindenki belemegy minden párharcba, nem gondolva a sérülésre, és senki sem félti saját testi épségét. Míg Magyarországon azt tanítják, hogy ne cselezz, ne vállald be a lehetetlen passzt, Szlovéniában tíz sikertelen kísérlet után is arra biztatnak, hogy tizenegyedszerre is próbáld meg. Talán ez a legnagyobb különbség.
Tavaly harmadik helyen végzett a csapat, jelenleg a hatodikak vagytok. Milyen célokat tűztetek ki magatok elé a 2018/2019-es szezonra?
– Jól kezdtük a bajnokságot, de az őszi szezon közepén gödörbe kerültünk, voltak meccsek, amikor saját magunkat vertük meg. Az utolsó két forduló előtt jött egy új segédedző, aki megújulást adott a csapatnak, és az utolsó két fordulóban visszataláltunk a szezon eleji formához, amivel életben tartottuk a feljutási esélyeinket, mert a cél még mindig az, ami szezon előtt volt: a legmagasabb rangsorban való szereplés.
A Gyirmótnál kezdetben nem voltál a kezdőcsapat tagja, de idővel beverekedted magad a legjobb tizenegybe. Mi a helyzet most az NK Naftánál?
– A Gyirmótnál az NB I.-ben az első félévben a rengeteg sérültnek köszönhetően is szinte végigjátszottam az őszi szezont, de a bizalmat az akkori edzőnktől egy pillanatig sem éreztem. Télen külföldieket igazoltunk, illetve felépültek a sérültek. Sejtettem, hogy nem lesz egyszerű dolgom a kezdőbe beverekedni magam. Beszéltem is a trénerrel, hogy számít-e rám, mert akkor volt egy másik ajánlatom is, de ő azt mondta, ne aggódjak, így beálltam a sorba, ami – mint utólag kiderült – hiba volt a részemről. A Naftánál újra örömmel járok edzeni, élvezem azt, hogy bíznak bennem. Jó eséllyel az én játékomra is szükség lesz a feljutáshoz a tavasszal.
Pár éve úgy nyilatkoztál a Magyar Szónak, szeretnéd magad kipróbálni egy nyugati topbajnokságban is. Idén 26 éves leszel, aktív pályafutásod legszebb évei még előtted állnak. Hogy érzed, lesz még ennél feljebb?
– Nem mondtam le az álmaimról. A legjobb éveim előttem vannak, és hiszek annyira magamban, hogy ne adjam fel azokat a célokat, amelyekről korábban csak álmodni mertem. Nagyon bízom abban, hogy a következő lépés a szlovén I. ligába való feljutás lesz.
És a végére egy kis bulvár: nemrégen a színpadon, négyezer ember előtt kérted meg a barátnőd kezét. Ehhez is kell egyfajta pimaszság és temérdek bátorság. Honnan jött az ötlet a lánykéréshez?
– Úgy éreztem, itt az idő, hogy szintet lépjen a kapcsolatunk. Testvérem, Patrícia zenei tudása mellett a szervezőkészsége is kiemelkedő, így vele együtt találtuk ki, hogy az Álomutazó című produkción szeretném a gyűrűt – az akkor még „csak" barátnőm – Fülöp Orsolya ujjára húzni. Illés Gabriellával, a produkció egyik vezetőjével felvettük a kapcsolatot, aki nagyon kedves volt, és szorgalmazta az ötlet megvalósítását. Így a megbeszéltek szerint a második felvonás előtt érkezett el a nagy pillanat. Mondanom sem kell, az első felvonás azzal telt el számomra, hogy a gyűrűs dobozt rejtegettem, és mormoltam magamban, hogy képes vagyok rá. Majd eljött a szünet, amikor szóltam neki, hogy elmegyek még gyorsan a büfébe, ám ehelyett felmentem a színpadra, és megkértem a kezét. Szerencsére igent mondott!
