2024. augusztus 3., szombat

U20-as VB: Szerbia és Brazília a döntőben!

A szerb U20-as labdarúgó-válogatott óriási eredményt ért el az Új-Zélandon zajló világbajnokságon, ugyanis a Mali ellen hosszabbításban elért 2:1-es győzelemmel bejutott a torna döntőjébe, ahol a Szenegált 5:0-ra legyőző Brazília lesz az ellenfele.

Jobban nem is indulhatott volna a találkozó a szerb csapat számára, hiszen már a 4. percben előnybe került: Nemanja Maksimović passzából Andrija Živković talált a kapuba. Az első félidőben egyértelmű volt a szerb együttes fölénye, jó néhány ordító helyzetet kihagytak, amiért a 40. percben következett a büntetés, egy távoli lapos lövéssel Yusuf Koné egyenlített. A bekapott gól láthatóan megfogta a legjobb négy közé egyedüli európai csapatként bejutó Szerbiát, az afrikai együttes került mezőnyfölénybe, és többször is Predrag Rajković kapus remek formájának volt köszönhető, hogy nem kerültek hátrányba. Habár a 71. percben Malinak volt szerencséje, Milan Gajić 25 méterről a felső lécet találta telibe.

A továbbiakban nem történt különösebb izgalom a pályán, következhetett a hosszabbítás, amely előtt a szerb csapat sokkal szétszórtabbnak, erőtlenebb tűnt ellenfelénél, mégis megszerezte a vezető és egyben győztes gólt a 101. percben. Egy szöglet után lefejelt labdát a torna legfiatalabb játékosa, Ivan Šaponjić öt méterről a hálóba lőtt. Az afrikai játékosok lélekben elfáradtak, tíz perccel a vége előtt ráadásul egy emberrel kevesebben maradtak, a gólszerzőjük mehetett korábban zuhanyozni. A hátralévő időben Szerbia lőhetett volna még néhány gólt, de a koncentráció hiányzott a befejezéshez. Elég volt azonban az addig szerzett két találat, a szerb együttes története során először vesz részt a tornán, és rögtön a fináléig jutott – tegyük hozzá, hogy a jogelőd Jugoszlávia 1987-ben megnyerte a tornát. A szombat reggel 7 órakor kezdődő döntőben Brazília lesz az ellenfél, amely kiütéses, 5:0-s sikert aratott Szenegál fölött. A győztes kiléte nem sokáig volt kérdéses, hiszen a brazilok a 7. percben már 2:0-ra vezettek, a szünetre pedig 4:0-s előnnyel mehettek.

Szerbia a kieséses szakaszban mindhárom meccsén hosszabbításra kényszerült, de végül Magyarországot, az Amerikai Egyesült Államokat és Malit is felülmúlta, amivel igazolta a szövetségi edző, Veljko Paunović korábbi véleményét, hogy játékosai igazi oroszlánok, akik a végsőkig küzdenek mindig. A tréner az elődöntő megnyerése után is a büszkén nyilatkozott: „Büszke vagyok arra, amit elértünk. Minden mérkőzésbe belevittük a játékstílusunkat, és szívvel játszottunk. Több helyzetünk volt, mint az ellenfélnek. Jól játszanak a fiúk, történelmet írnak.”