2024. október 28., hétfő
KONFERENCIA LIGA

Továbbra is pont nélkül a TSC

A TSC hazai pályán szenvedett háromgólos vereséget a varsói Legia együttesétől a Konferencia Liga második fordulójában, így továbbra is pont nélkül áll az európai kupaporondon. A topolyaiak az Asztana elleni meccshez hasonlóan korán, már a 11. percben hátrányba kerültek – Kapustka ügyesen használta ki a védők figyelmetlenségét –, ami a későbbiekben megbosszulta magát. A 26. percben Ćirković szöglete ugyan ígéretesen tekeredett a hosszú felső felé, Tobiasz azonban még időben reagált, a folytatásban pedig nem is volt igazán alkalma egalizálni a vendéglátónak. A második félidő ugyancsak egy gyors Legia-góllal kezdődött, a 46. percben Luquinhas duplázta meg csapata előnyét, majd nagyjából negyedóra múlva Chodyna megadta a kegyelemdöfést a TSC-nek.

A szurkolókra egyik oldalon sem lehet panasz, a Betyárok becsülettel kiálltak az együttes mellett, hangjuk azonban elveszett a vendégkapu mögötti lelátót betöltő Legia-szimpatizánsokkal szemben – ultráknak csupán azért nem nevezhetjük őket, mert az UEFA korábbi büntetése nyomán a lengyel szurkolótábor szervezetten nem vehetett részt a meccsen, mindenesetre megoldották, voltak vagy ezren a stadionban.

A topolyaiaknál több kulcsjátékos sérülés miatt nem volt ott a pályán, az ő hiányukat láthatóan nehezen hidalja át a gárda, ez még inkább megnehezítette a helyzetüket a komolyabb játékerőt képviselő lengyelekkel szemben. Palágyi Szabolcs, a TSC vezérigazgatója is többek közt ezt emelte ki mérkőzés utáni értékelésében.

– Az első és a második félidő elején kapott gyors gólok alaposan megváltoztatták a játék képét, sajnos ugyanez történt velünk korábban Kazahsztánban és a hazai bajnokságban is. Nem voltunk eléggé határozottak, nem találtuk a megoldást a labdakihozataloknál. A Legia nagyon jó minőségű kerettel rendelkezik, játékosaik jól felismerték a lehetőségeket, és kihasználták a hibáinkat. A labda elvesztését követően több esetben nem úgy reagáltunk, ahogy kellett volna. Emellett most is voltak lehetőségeink, de ezeknél nem voltunk elég türelmesek, koncentráltak. Hiányzott az önbizalom, a kicsit okosabb játék és a gyorsabb reakciók. Hozzá kell tenni, néhány alapemberünk sérüléssel bajlódik, úgy látom, amikor ők kiesnek a keretből, akkor nem tudjuk őket kellőképpen pótolni. Ennek megoldására kell törekednünk a folytatásban. Természetesen nincs semmi sem veszve, kötelességünk bizonyítani, hogy megérdemeljük a lehetőséget ebben a sorozatban. Csak ezért tenni is többet kell a továbbiakban.

Jovan Damjanović, a topolyaiak vezetőedzője szerint többnyire a saját hibáiknak köszönhetik a vereséget, ugyanakkor el kell ismerni, hogy összeszedettebb játékkal sokkal több esélyük lett volna: – Ismét megengedtük az ellenfélnek, hogy saját hibánkból kifolyólag korán megszerezze a vezetést, ez további nyomást helyezett a játékosokra. A Legia kiváló csapat, felkészültünk a játékukra, egy darabig sikerült is kiviteleznünk a megbeszélt akciókat, eljutottunk a tizenhatosukig, aztán a kapu előtt túlkomplikáltuk, nem lőttünk. Sokkal veszélyesebbek is lehettünk volna. A lengyelek jóval több nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek, ezt kihasználták, csak gratulálni lehet nekik. Sokkal jobban kell hinnünk magunkban és abban a játékban, stratégiában, amit mi képviselünk.

Sós Bence ezúttal is csereként lépett pályára, nagyjából húszpercnyi játék jutott neki: – A Legia kiváló játékosokból áll, egyénileg és együtt is kiemelkedő teljesítményre képesek, nem szégyen, kijött a minőségbeli különbség. Akadtak jó periódusaink, de a rivális ezúttal fölénk kerekedett. A végén a cserékkel vittünk egy kis pluszlendületet a pályára, hiszen ez a dolgunk, akárhány percet is kapunk, a szépítéshez sajnos ez sem volt elég. Most látjuk igazán, milyen lehetőséget szalasztottunk el az Asztana ellen, így még jobban fáj, hogy továbbra is pont nélkül állunk a tabellán.

A TSC legközelebb november 7-én lép pályára a nemzetközi sorozatban, a Luganót fogadják Topolyán, ugyanakkor nem pihenhetnek sokat a fiúk, hiszen vasárnap este már bajnokit játszanak a Napredak otthonában.

Eredmények, 2. forduló: Vikingur–Cercle 3:1, APOEL–Borac 0:1, Celje–Başakşehir 5:1, Djurgårdens–Guimarães 1:2, Gent–Molde 2:1, Hearts–Omonis 2:0, Jagiellonia–Petrocub 2:0, Larne–Shamrock 1:4, Panathinaikosz–Chelsea 1:4, Rapid–Noah 1:0, St. Gallen–Fiorentina 2:4, Betis–København 1:1, Helsinki–Dinmo (M) 1:0, Mladá Boleslav–Lugano 0:1, Llubljana–LASK 2:0, Paphos–Heidenheim 0:1, TNS–Asztana 2:0, TSC–Legia Warszawa 0:3.

 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás