Ha az összes topliga összes csapatának sorsolását egymás mellé helyezzük, rögtön feltűnik, hogy az egyik legnehezebb dolga az Arsenalnak van ebben a szezonban. Az Ágyúsok az elmúlt fordulókban nem igazán remekeltek a PL-ben, de mindez talán megbocsátható, ha észrevesszük, hogy a londoniak a Liverpoollal, a Manchester Cityvel és a Leicesterrel mérték össze erejüket egymás után. A sorozat most a Manchester United elleni derbivel folytatódik, november második hétvégéjén pedig az angol élvonalban jelenleg harmadik helyezett Aston Villával fejeződik be. Mikel Arteta legénysége egyelőre „csak” az európai kupaporondon ficánkol az El-ben, az ott mutatott formát kellene átmenteni a nemzeti bajnokságba. Spanyolországban az Athlétic–Sevilla meccs ígérkezik érdekesnek, a Serie A-ban a Juvetus a Spezia ellen javíthat, Franciaországban pedig a Nantes próbálja útját állni a címvédőnek.
Budapesti tudósítónk csütörtöki lapszámunkban már beharangozta az NB I. legnagyobb rangadóját, a Fehérvár–Ferencváros rangadót, de ezúttal is illik kiemelni a kínálatból: aki felhőtlen szórakozásra vágyik, az 19.30-tól a piros-kékek és a Zöld Sasok összecsapását követi.
SZOMBAT
12.55, Spíler 1: Aston Villa–Southampton
13.10, Digi Sport 1: Sheffield–Manchester City
14.00, Spíler 2, Sportklub HD: Real Madrid–Huesca
15.00, Arena Sport 2, Digi Sport 2: Crotone–Atalanta
15.55, Spíler 1, Sportklub 1: Burnley–Chelsea
16.15, Spíler 2, Sportklub HD: Athletic–Sevilla
16.55, Digi Sport 2: Rennes–Brest
17.00, Arena Sport 3: Partizan–Mačva
17.00, M4 Sport: Honvéd–Mezőkövesd
18.00, Arena Sport 2, Digi Sport 1: Inter–Parma
18.25, Spíler 1, Sportklub 1: Liverpool–West Ham
18.30, Spíler 2, Sportklub HD: Osasuna–Atlético
19.30, Arena Sport 4, M4 Sport: Fehérvár–Ferencváros
20.45, Arena Sport 2: Bologna–Cagliari
20.55, Spíler 2, Sportklub 1: Alavés–Barcelona
21.00, Arena Sport 3: Nantes–PSG
VASÁRNAP
12.30, Arena Sport 1, Digi Sport 1: Udinese–Milan
13.00, Arena Sport 2, Digi Sport 2: St.-Étienne–Montpellier
13.55, Spíler 2: Betis–Elche
15.00, Arena Sport 2, Digi Sport 1: Spezia–Juventus
15.00, Arena Sport 3: Radnik–Crvena zvezda
15.00, Arena Sport 4: Torino–Lazio
15.00, Digi Sport 2: Newcastle–Everton
15.55, Spíler 2: Celta–Sociedad
16.00, M4 Sport: Újpest–MTK
17.00, Arena Sport 3: Monaco–Bordeaux
17.30, Digi Sport 1, Sportklub 1: Manchester United–Arsenal
18.00, Arena Sport 1, Digi Sport 2: Roma–Fiorentina
18.00, Arena Sport 4: Napoli–Sassuolo
18.10, Spíler 2: Granada–Levante
18.30, M4 Sport: Kisvárda–Diósgyőr
20.10, Digi Sport 1, Sportklub 1: Tottenham–Brighton
20.40, Spíler 2: Valencia–Getafe
20.45, Arena Sport 1: Sampdoria–Genoa
21.00, Arena Sport 2: Lille–Lyon