A hazaiak kezdték jobban a Fehérvár–Ferencváros rangadót, ami várható volt, hiszen a BL-ben is érdekelt vendégek kénytelenek voltak több kulcsemberüket is pihentetni. A fehérváriak mezőnyfölénye ellenére a félidő hajrájában Somáliának köszönhetően a Ferencváros szerzett vezetést. A szünetet követően a hazaiak fokozták a tempót, néhány veszélyes támadást vezettek, majd erőfeszítésüket siker koronázta: a Bamgboye elleni szabálytalanságot követő, jogosan megítélt büntetőt Nikolić magabiztosan értékesítette. A rangadó utolsó harmada sokkal inkább a küzdelemről, mint a nagy gólhelyzetekről szólt. A mérkőzés után természetesen minkét vezetőedző elmondta véleményét a látottakról: „Mindkét csapat presszingelt, és játszani akart, ilyen szempontból igazságos eredmény született. A második félidőben tudtunk kialakítani pluszhelyzeteket, de a Fehérvár is. Sikeresen elkerültük a sérüléseket, ami nagyon fontos egy ilyen erőltetett menetben. Tudatosak voltak a cseréink, szerettünk volna agresszíven focizni, ezért cseréltünk friss csatárt a végén” – mondta Szerhij Rebrov. Kollégája, Márton Gábor főként a kimaradt helyzetek miatt bosszankodott: „A mi akaratunk érvényesült inkább, de kihagytuk a helyzeteket, a Fradinak pedig ajándékoztunk egy könnyű gólt. Mezőnyben nagyon jól játszottunk, mi voltunk a jobb csapat, de ez eredményben nem mutatkozott meg. Szerdán viszont a Ferencvárosnak fogunk szurkolni.”
A 9. forduló: Puskás Akadémia–Zalaegerszeg 1:2 (Mance 13., illetve Lešjak 20., Szánthó 53.), Honvéd–Mezőkövesd 1:1 (Hidi 69., illetve Berecz 61.), Fehérvár–Ferencváros 1:1 (Nikolić 55., illetve Somália 43.), Budafok–Paks 2:3 (Ihrig-Farkas 7., Kovács 27., illetve Sajbán 15., Hahn 29., Bognár 42.), Újpest–MTK 0:4 (Prosser 4. és 10., Miovski 18. és 93.).
1. Ferencváros |
7 |
5 |
2 |
0 |
15:4 |
17 |
|
2. Fehérvár |
8 |
4 |
4 |
0 |
21:11 |
16 |
|
3. Paks |
9 |
4 |
2 |
3 |
15:14 |
14 |
|
4. Budafok |
8 |
4 |
1 |
3 |
13:13 |
13 |
|
5. MTK |
9 |
3 |
3 |
3 |
14:13 |
12 |
|
6. Zalaegerszeg |
9 |
3 |
2 |
4 |
17:18 |
11 |
|
7. Kisvárda |
7 |
3 |
1 |
3 |
10:12 |
10 |
|
8. Újpest |
9 |
3 |
1 |
5 |
11:21 |
10 |
|
9. Puskás |
8 |
3 |
0 |
5 |
10:15 |
9 |
|
10. Honvéd |
8 |
2 |
3 |
3 |
14:14 |
9 |
|
11. Mezőkövesd |
9 |
2 |
2 |
5 |
8:11 |
8 |
|
12. Diósgyőr |
7 |
2 |
1 |
4 |
11:13 |
7 |
|
A következő forduló (november 6-án, 7-én és 8-án):Diósgyőr–Újpest, Paks–Puskás Akadémia, Budafok–Honvéd, MTK–Fehérvár, Zalaegerszeg–Kisvárda, Ferencváros–Mezőkövesd.