2024. december 22., vasárnap
CÍMLAPTÖRTÉNET

Ha egy ajtót az ember kinyit, akkor rögtön kinyílik három másik

A szombaton megrendezett XXIV. Tini és Ifjúsági Táncdalénekes Vetélkedőn 16 énekes mérte össze tehetségét a temerini Sportcsarnokban. A tini korosztály első helyezettje a tóthfalusi Harmath Tamara, az ifjúsági korosztály győztese pedig a tiszakálmánfalvi Pápista István lett. A nyertesekkel a vetélkedőről, a zenéről és a terveikről beszélgettünk.

Harmath Tamara – Szállok a dallal

Harmath Tamara (Dávid Csilla felvétele)

Harmath Tamara (Dávid Csilla felvétele)

– Nagyon boldog vagyok, nem is hiszem el, hogy első lettem. Harmadszor léptem fel a vetélkedőn, tavaly és tavalyelőtt is itt voltam a Sportcsarnokban. Tavalyelőtt különdíjban részesültem, tavaly nem értem el semmilyen helyezést. Az idén énektanárnőhöz jártam, aki segített felkészülni a megmérettetésre. Már korábban is énekeltem a Szállok a dallal című szerzeményt, és most úgy gondoltam, hogy ezzel a dallal lépek az idei vetélkedő színpadára. Nagyon szeretem Caramel hangját és ahogyan énekel, ő a dal eredeti előadója, és ezért is esett a választásom erre a szerzeményre. Már óvodás korom óta énekelek. Ha nem valósul meg az álmom, hogy rendőr legyek, akkor folytatom tovább a zenei pályafutásomat.

Pápista István – Oly távol vagy tőlem

Pápista István (Dávid Csilla felvétele)

Pápista István (Dávid Csilla felvétele)

– Az eredmény váratlanul érintett, és nagyon megtisztelve érzem magam, amiért a zsűri az első helyezést nekem ítélte oda. A kitüntetésnek motiváló ereje van és megerősít abban, hogy jó úton haladok az énekléssel. Nagyon szeretek énekelni, de a helyezés számomra sohasem volt cél, csupán meg akartam mutatni, hogy mit tanultam egy-egy fellépés között. Ma este azért jöttem ide, hogy énekeljek, hogy jól érezzem magam, hogy társalogjak. Ha ez még díjjal is jár, akkor jó, ha nincs díj, akkor is jó.

Legjobban a rockzenét szeretem, de az érzelmi balladák is közel állnak hozzám, amelyeknél mindig meg tudom mutatni, hogy a hangom mire képes. Sok dal fekszik, de jobban szeretem a ritmusos számokat, mert azok éneklésekor tudom igazán elengedni magam. A felkészülésben nagyon nagy segítségemre volt Pongó Lajos, aki több énekesnek is komoly segítséget nyújtott. Őt mentoromnak, tanáromnak és barátomnak is nevezhetem. Felhívta a figyelmemet a hamis hangokra, és az első fellépésemtől kezdve a mai napig állandóan mellettem állt.

A Tini és Ifjúsági Táncdalénekes Vetélkedőn kívül Magyarországon és Vajdaság-szerte is voltak fellépéseim. A vetélkedőn való szereplésemnek köszönhetően több helyre is meghívtak. Ha az ember egy ajtót kinyit, akkor rögtön kinyílik három másik is. Tizenegy alkalommal szerepeltem a temerini vetélkedőn, sajnos jövőre már nem léphetek fel. Minden fellépés alkalmával lehet valami újat tanulni, elhatároztam, hogy továbbra is énekléssel foglalkozok, szeretnék kiállni a közönség elé, és megmutatni, hogy ki vagyok, és mit tudok.

A Mirigyek a tehetségkutató vetélkedőkről

A 24. Tini és Ifjúsági Táncdalénekes Vetélkedő sztárvendége az 1990-ben alakult Irigy Hónaljmirigy zenei paródiáiról ismert magyarországi könnyűzenei együttes négy tagja volt. A nyolctagú csapatból Kabai László, Molnár Imre, Uszkó László és Varga Győző lépett fel a temerini Sportcsarnokban.
– Nagyon támogatom a tehetségkutató műsorokat, minél több ilyen rendezvényt kellene szervezni. Szeretném, ha azoknak a tehetségeknek, akik itt feltűnnek, lenne egy nagyon jó számuk, amit sikeresen parodizálhatnánk – mondta Varga Győző.
– Aki érdemtelenül nyer meg egy tehetségkutató versenyt, az úgyis ki fog hullani, mert úgyis elhullik a férgese. Aki pedig megérdemli, az éljen és virágozzon – nyilatkozta Kabai László.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás