(Szabó Adél fotója)
Rúzsa Magdi egy-egy est erejéig teljesen átváltozik, a kishegyesi énekesnő ugyanis a Pesti Színházban a Magdaléna Rúzsa című önálló estjével eddig ismeretlen arcát mutatja meg a nézőknek. Ezeken a napokon este héttől kilencig Magdaléna bőrébe bújik, és múltat idéz: régi dalokat énekel, és mesél nagymamáról, háborúról, szegénységről, szerelemről.
Jómagam március 24-én láttam őt Magdalénaként. Kendőzetlen vallomását a közönség állva ünnepelte. Az előadás után öltözőjében faggattam, miközben megkönnyebbüléssel szabadult meg parókájától és magas sarkú cipőjétől.
Mindig ilyen zajos a siker?
– Hála az égnek, szeretik az előadást az emberek. Mindig nagy a taps.
De most te is a könnyekig meghatódtál.
– Valóban. Az előadás előtt idejött két lengyel srác, a portán jelezték, hogy nagyon szeretnének velem találkozni, mert ők Lengyelországból csak a Magdaléna miatt jöttek ide. Amikor az előadás végén felálltak, elindítottak egy láncreakciót. Ez nagyon jó érzés, mert nem könnyű így kiadnom magamat a színpadon. Nagy dolog, hogy ezt értékelik az emberek. A Magdaléna sikere pont abban rejlik, hogy őszinte – őszinteségből ugyanis szerintem manapság nagyon kevés van.
Hogyan született meg Magdaléna, és ki is ő valójában?
– Geszti Péternek meséltem én egyszer arról a padlásról, ahol sokat játszottam gyerekkoromban, meg arról is, hogy engem a nagyanyám mindig Magdalénának szólított. Az ő padlásán kutakodva találtam meg azokat a rúzsokat, amiket természetesen azonnal kipróbáltam. Geszti fejében gyorsan születnek meg az ötletek, és rögtön arra gondolt: ebből érdekes dolgot lehetne létrehozni. Bár kezdetben ellenálltam, később arra gondoltam, hogy ezzel tudnék valami újat adni magamból az embereknek. Nagyon sokat beszélgettünk, és a történetek végül összeálltak. Elkezdtünk dalokat válogatni a történetekhez, majd csatlakozott hozzánk Novák Péter rendezőként és Fekete Kovács Kornél zenekarvezetőként. Három év is ráment, mire sikerült pénzügyi támogatókat találni az előadáshoz. A Magdaléna egy olyan kivetülése lett a személyiségemnek, amely segít abban, hogy „jelmezbe” öltözve, őszintén mesélhessek az életemről.
Az egykori mezítlábas énekesnő nagyon messze áll a franciásan elegáns Magdalénától. Lehetsz-e te még ezek után „mezítlábas” énekesnő?
– A Magdaléna egy fantasztikus kirándulás, általa olyan emberekhez is eljutok, akikhez korábban nem. De a rockzenélést nem adom fel, két Magdaléna között koncertezem, és május elejére megjelenik az új rocklemezem is. Különös kettősség jellemez: a melankólia, a letisztultság, a finomság mellett ott tombol bennem a rock is. Jó érzés, hogy e kettő most egyensúlyban van bennem, és kiélhetem mindkét énemet.
Amikor a Megasztár idején mezítláb énekeltél, valami olyasmit mondtál, hogy ily módon, ezzel a közvetlen kapcsolattal merítesz erőt Istenből. Fontos szerepet játszik az életedben a hit?
– Isten bennem lakozik – ha benne hiszek, magamban is hiszek. Sokat segített ez nekem abban, hogy elinduljak ezen a pályán, mert volt kihez segítségért fordulnom. Nem az imák a fontosak ebben – én beszélgetni szeretek Vele. Remélem, nem köveznek meg a hívők, de szerintem Isten a mi pszichiáterünk is, elmondunk neki olyan dolgokat, amelyeket néha saját magunknak sem vallanánk be. Én kicsit tartok azoktól az emberektől, akiknek nincs Istenük. Mindig igyekszem másokat is erősíteni abban, hogy higgyenek magukban, mert akkor bármire képesek. Én vagyok erre az élő példa: tíz euróval a zsebemben indultam el Kishegyesről, és most itt vagyok. Mélyről is ki lehet törni, ha hisz az ember, és küzd a céljaiért.
Azon ritka kivételek közé tartozol, akik nem hakniznak playbackkel. Miért döntöttél így?
– Én megfogadtam, hogy ha esély kapok, nem fogok becsapni senkit. Azért kaptam a hangom az Istentől, hogy használjam – ha nem így teszek, elveszíti értékét, erejét. A Megasztáros korszakban kellett vállalni fél play-backes éneklést is, de én azt hittem, hogy belehalok. Amikor már szabadon dönthettem, meghúztam a határt: élőben énekelek, zenekarral. Egy időben sokat támadtak emiatt, mert azt gondolták, én rakom zsebre a gázsit, de nekem hangmérnököt, technikát, zenészeket, menedzsert is fizetnem kell. Én tisztelem a színpadot, és rendesen odarakom magam.
A stúdiólemezek között rendre születnek koncertlemezek is. Úgy tűnik, valóban a közönség előtt érzed magad elemedben, így tudsz leginkább kiteljesedni.
– Így van. Én szeretem látni a közönséget, mert az emberek sok mindent megindítanak bennem. A Magdalénában például azt szeretem, hogy a közönség reakciója alapján különféle módon nyúlhatok a történeteimhez. Szeretem a közösséget, és szeretek emberek között lenni.
Most épp stúdiózol, mert készül az új lemezed. Kikkel dolgozol együtt?
– Madarász Gáborral dolgozom, remek párosítás vagyunk. Jó kis rocklemez készül, lassan eljutnak a közönséghez is a dalok. Egyelőre az Indián hallható, de jön a többi is, amelyek nagyon közel állnak hozzám – jó szövegeket írtunk együtt, ebben részt vett Geszti Péter és Novák Péter is, de kaptam dalt Presser Gábortól is. Azért a szívem csücske ez a lemez, mert lesz rajta saját dal és egy hatalmas kedvenc is – alig várom, hogy előrukkoljak vele.
Te miben méred a sikert?
– A minap Gyulán voltunk a kolbászfesztiválon – ilyen helyen, ha dübörög a zene, az rendben van, de ha belassulnak a dalok, a helyzet kritikussá válik. Ennek ellenére én ragaszkodtam egy lassúbb blokkhoz. Ilyenkor feszt megy a duruzsolás, most mégis arra lettem figyelmes, hogy valami furcsa dolog történik – elhallgattak az emberek. Minden egyes gondolatomra figyeltek. Számomra ez a siker. Pici bácsi (Presser Gábor – a szerző megj.) mondta nekem egyszer: figyelj arra, hogy mindig legyen mondanivalód, üzeneted az embereknek. Én erre törekszem. Azt is megígértem magamnak, hogy igyekszem maradandót alkotni. Ilyenkor, mint ez a gyulai fellépés, úgy érzem, jó úton járok.
Budapesten is a „falut” kerested, és meg is találtad azt a helyet, ahol fonott kosárral piacra járhatsz, és civil tudsz lenni. Ez miben nyilvánul meg?
– Én egy nagyon közvetlen ember vagyok. Bár értem, de nem szeretem, ha az emberek meglepődnek azon, ha én valahol megjelenek. Én szeretek beszélgetni az emberekkel, ez a jó faluhelyen. Otthon mindenki ismeri egymást, és mindenhol lehet egy kicsit pletykázni. Most már kezd itt is kialakulni az én kis falum, már a hentessel is el tudok csevegni… Nekem ezek kellenek, hogy azt érezzem: nem csak a színpadi énemet szeretik, hanem azt a Magdit is, aki kis kosárral bevásárol. Én ezt annyira szeretem!
Jársz még haza? Mi van a puttonyodban, ha Kishegyesről visszatérsz?
– Kishegyesre gyakran járok, és most már Újvidékre is (nevet). Jaffa kekszet feltétlenül hozok, imádom a Munchmallow-t, burekot, joghurtot is csomagolok (itt az is más!), mindig kell Smoki és Medeno srce is. Amikor mások jönnek otthonról, akkor velük hozatom ezeket. Na és a kávé! Én török kávét iszom, ezzel kezdek minden napot: nekiállok, és a kis dzsezvámban megfőzöm. Ezek a dolgok nekem nagyon kellenek.
Már a színpadon is nyíltan beszéltél szerelmedről, Vilmosról. Tesz hozzá a kapcsolathoz az, hogy ő is vajdasági?
– Nagyon fontos, hogy egy tőről fakadunk, ez nekem rendkívül sokat számít. Mi másképp vesszük még a levegőt is. Ha egymásra nézünk, a gondolatunk is ugyanonnan indul. Nagyanyám mondta mindig: mindenki a sajátjához – és ez nagyon igaz.
A Magdalénában egy szomorú húsvéti emléket idéztél fel, így inkább azt kérdem: milyen húsvétot álmodsz magadnak tíz év múlva?
– Húúú, a gyerekeimmel akarom majd a piros tojásokat festegetni, és a nyuszi-ajándékokat keresgetni a fűben! Én nagyon vágyom egy meleg családi fészekre.
A Magdaléna Rúzsa című előadáson elhangzott dalokból válogatás jelent meg cédén, ezek zömmel feldolgozások. Magával ragadó a nyitódal, a Ha valakit elfúj a szél című Sáfár József-szerzemény, a Vágy című tangó pedig eredetileg egy Cirque du soleil-nóta. Az egyik legjobban sikerült dal az egykor a Donnie Darko filmzenéjeként sikert aratott Mad World, amely itt Geszti Péter magyar szövegével Beteg a világ címen hangzik el. Telitalálat a Pink Martini szalonzenés Je Ne Veux Pa Travailler-je, és Cyndi Lauper Time After Time-ja. A lemez legvidámabb dala Pink Martini csacsacsája, az Una Notte A Napoli. A La Vie En Rose és a Non, Je Ne Regrette Rien nagyszerű Edith Piaf-számok. Magdi szerbül énekli az Adio című Surda-dalt, a horvát Doris Dragović Gábrielje pedig a lemez legnagyobb slágere. Monarchikus emlékeket idéz a Nem látlak én téged többé című bakanóta. A Búcsú Budapesttől az első magyar musicalből, az Egy szerelem három éjszakájából való. Az album egyetlen eredeti dala A száj, a szem, a kéz igazi drámai gyöngyszem.
