Kevés kökényt látni Nagykikinda határában, neve mégis állítólag erre a növényre vezethető vissza. A kökényből lett a XV. század elejére Kökényd, majd Nagykeken, hogy aztán 1718-ban Gross Kikinda formában jelentkezzen, ami már egészen ismerősen hangzik a fülnek. Mégis, olyannyira keveset tudunk a helységről, és a kikindaiakról, hogy könnyűszerrel elhisszük akár azt a feltételezést is, hogy neve valóban a kökényből ered.
Komolyra fordítva a szót, valóban igazat kell adni a helybeli magyaroknak, amikor arra panaszkodnak, hogy kívülrekednek a történéseken, a többség elkerüli őket, nem figyel rájuk kellőképpen. Pedig meglehetősen szép számban élnek a városban: az 1910-s népszámlálási adatok szerint 5968, a 2002-s adatok szerint pedig 5290-en vallották magukat magyar ajkúnak, ami a város csaknem 42 ezer fős lakosságának 12,6 százalékát teszi ki. Hasonló, picivel jobb az arány községi szinten (12,8), amihez elsősorban a szajáni magyar többség járul hozzá, vagy a torontáloroszi, avagy kisoroszi (Rusko selo) és a töröktopolyai (Banatska Topola) 30 százalék feletti magyarság. Mindenesetre Nagykikinda városában az idén is két elsős magyar nyelvű általános iskolai tagozat nyílik a Fejős Klára és a Szent Száva iskolában. A létszám 15-nél jóval kisebb, ám ez a körülményekhez viszonyítva jelentős eredmény. Már csak azért is, mert az 1700-as évek derekától a település képét a délről érkező szerb határőrök igencsak meghatározzák, így a magyarok száz évvel ezelőtt is hozzávetőlegesen annyian voltak a városban, mint ma, a szerbek száma azonban ez idő alatt több mint duplájára nőtt.
Nagykikinda utcáin napjainkban sajnos alig lehet magyar szót hallani. A nyelvi egyhangúság mellett a kisvárosi nyugalom, és sajnos, az elszegényedés jelei tűnnek fel az arra vetődőnek. A múlt század második felében erőteljesen felfejlesztett gyáripar áll, sok a munkanélküli, a vásárlóerő kicsi. Kiadó üzlethelyiségek sokasága jelzi, hogy elfogyott a pénz befektetésre, vásárlásra egyaránt. A nyugalmat árasztó, tetszetős városközpontból a külváros felé haladva aztán az egykori iparosítás immár igencsak megkopott monumentális jegyei rajzolódnak ki.
Júliusban azért rendesen megtelik a város, legalábbis az 1895-ben építtetett cserépgyár környéke. A hónap első napjaiban megnyitják ugyanis a hagyományos terrakotta kiállítást, majd a világ különböző pontjairól érkező művészek alkotnak (az idén többek között Rostás Beáta Magyarországról, továbbá romániai, oroszországi művészek vesznek részt a szerbiaiakon kívül). Az idén kisebb jubileumot jegyez a Terra Képző- és Iparművészeti Központ , tekintettel arra, hogy a 30. kiállítást nyithatták meg. Ennyi idő alatt több mint 1000 szobor készült el a nemzetközi szobrászszimpozion idején, zöme a városban maradt. Tavaly sikerült megteremteni annak lehetőségét is, hogy a helyszín egész év folyamán oktatási központként működhessen, ahol az egyetemisták, a művészek dolgozhatnak, mert nemcsak felújították az egykori gyárat, hanem vizesgócot, zuhanyzót építettek, padlófűtést biztosítottak.
Persze nemcsak ez a központ öregbíti Nagykikinda nevét. A város egyik ismertetőjegye a megőrzött szárazmalom, mely a feljegyzések szerint az egyetlen Vajdaságban. Ide tartozik mindenképp a múzeumban kiállított mamut, de a városháza, sőt a város központjának egyedi hangulatot kölcsönző, XIX. századi épületek egész sora. Ezekről Biserka Ilijašev tervezőmérnök – helytörténeti munkáival hívta fel magára figyelmet –, nemrégiben adott ki egy hasznos kiadványt Kikinda kastélyai és palotái címen. Valójában 11 monarchiabeli csodaszép épület sorsáról ad számot, és egyúttal figyelmeztet a város eme kincsére, és arra is, hogy megőrzésükre nagy figyelmet kell fordítani, még akkor is, ha eddig sikerült megfelelő gonddal jó állapotban tartani őket. A nagykikindai városmagban levő több mint százéves épületeket koruk kiváló szakemberei építették, akárcsak más bácskai, vagy bánsági városokban. Abban azonban különböznek a többi város építkezési stílusától, hogy ezeknek az épületeknek a homlokzatán gyakoriak az emberi, állati figurák, geometriai alakzatok. Ezek teszik sajátossá a várost. Hogy mi még? Erről már az ott élők tudnának mesélni.
A város egyik ismertetőjegye a mamut
Vajon Nagykikindán kívül állítottak-e még széles e tájékon szobrot az egyidejűleg naiv és kedves, de mindenekelőtt nyílt és agyafúrt bánáti parasztnak, a Lalónak? A szobor a Toza Marković csempegyár közelében várja jobb sorsát
Akinek nincs a karján óra... Napóra a pravoszláv templom falán
Néhány évtizeddel ezelőtt a város felvirágzásának egyik szimbólumává vált a Narvik Szálloda
A hosszú sétálóutca nyugalmat kölcsönöz a városkának
A nemzetközi szoborszimpózium színhelye a tavaly felújított egykori cserépgyár
