Mosolyogva állapítottuk meg az egyik kedves kollégámmal néhány héttel ezelőtt, amikor még javában érezhettük a gyermekkori emlékeinket idéző cukorhiány okozta kényelmetlenségeket, hogy a nagymamáinknál bezzeg nem nagyon fordulhatott volna elő ilyesmi, hiszen ők akkor voltak nyugodtak, ha legalább egy zsák liszt, egy zsák cukor, valamint megfelelő mennyiségű olaj vagy zsír, illetve egyéb élelmiszer volt a kamrájukban. És milyen igazuk volt, tettük hozzá bölcselkedve, annak ellenére, hogy egyikünkre sem jellemző a jelentősebb tartalékfelhalmozás. Legfeljebb csupán annyiban, hogy ha valamire szükségünk van, akkor abból nem egy, hanem mondjuk, két vagy három dobozzal veszünk, ám ezt elsősorban a saját kényelmünk érdekében tesszük, hogy ha majd elfogy, ne kelljen azonnal a boltba rohannunk, hanem – ahogyan mondani szokás – legyen mihez nyúlnunk.
A sorban állásról persze mindkettőnknek a háborús évek jutottak eszünkbe, ahogyan mindig azok jutnak, annak ellenére, hogy mi, akik akkor még csupán gyermekek voltunk, valószínűleg egészen másként éltük meg annak az időszaknak a tragikumát, mint például a szüleink vagy a nagyszüleink. Azt persze, mi is megtanultuk, hogy lehet tortát sütni akár egy tojásból is, még ha nem is az volt a kedvencünk, a diót zsemlemorzsával, a gesztenyét főtt krumplival dúsítani, rosszabb esetben helyettesíteni, illetve tökből ananászbefőttet készíteni. Ha nem is kóstoltuk ezeket, akkor is tisztában voltunk azzal, hogy léteznek, ahogyan oly sok egyéb kényszer szülte megoldás is, és mindeközben azt is az agyunkba véstük, hogy bizony sok mindenről le lehet mondani, ha az élet úgy kívánja, még akkor is, ha van, amiről egyáltalán nem könnyű lemondani.
Más módon ugyan, ám bizonyos szempontból ezt tanuljuk újra most is. Vagy legalábbis ott motoszkál a gondolatainkban annak a veszélye, hogy mi lesz, ha majd nem áll rendelkezésünkre megfelelő mennyiség azokban a dolgokból, amelyeknek a jelenléte természetes és magától értetődő az életünkben. Sőt nemcsak nekünk járnak ezek körül a fenyegetettségek körül a gondolataink, hanem az ilyen szempontból nálunk jóval kevésbé edzett nyugati országok lakóinak is, akik már jó ideje különféle alternatív megoldásokban gondolkodnak.
De vajon mi az, amiről viszonylag könnyen mondanánk le, és mi az, amitől csak a legnagyobb nehézségek árán válnánk meg? Egy nemrég készült magyarországi közvélemény-kutatás eredményei azt mutatták, hogy a lakosság túlnyomó része annak ellenére sem mondana le az autóhasználatról, hogy tisztában van azzal, az infláció és az energiaválság mindenkit spórolásra kényszerít majd, sőt a válaszadók közel hetven százaléka akkor sem használná másként az autóját, ha jelentősen emelkedne az üzemanyag ára, a személygépjármű ugyanis szerintük nélkülözhetetlen az olyan mindennapi tevékenységekhez, mint amilyen például a nagybevásárlás, a munkába járás vagy éppen a vidéki utazás. A megkérdezettek életében minden jel szerint óriási jelentőséggel bír a kábeltévé-előfizetés is, arról ugyanis hatvannégy százalékuk nem lenne hajlandó lemondani még akkor sem, ha a mostaninál nehezebb anyagi helyzetbe kerülne. A kávé ugyancsak igen előkelő helyen szerepelt a felmérésben, amelynek adatai szerint a megkérdezettek csaknem fele még akkor sem mondana le róla, ha jelentősen növekedne az ára, vagy valamilyen oknál fogva spórolásra kényszerülne.
Ebben az esetben persze már felmerül a minőség kérdése is, hiszen sokszor nem magáról a termékről mondunk le, hanem a minőségről, mégpedig olyan módon, hogy a drágább helyett az olcsóbbat választjuk, ami egy ilyen széles árskálán mozgó termék esetében, mint amilyen a kávé, jelentős megtakarítást eredményezhet, akárcsak a különféle élelmiszerek esetében, amelyek kiválasztásakor szintén nem mindegy, miből milyen árfekvésűt vásárolunk. Ezt támasztja alá egyebek mellett az is, hogy a kutatás során a megkérdezettek zöme úgy vélekedett, amennyiben nagybevásárláskor a következő hónapokban is a korábbiakban megszokott termékeket tennék a kosarukba, akkor a jövőben havonta mintegy százezer forinttal nagyobb összeget kellene élelmiszerre fordítaniuk, mint az eddigiekben, és az árak emelkedését figyelve minden bizonnyal nálunk sem jobb a helyzet.
Kétségtelen azonban, hogy bár a kutatás szerint az elmúlt időszakban jócskán megnőtt azoknak az aránya, akik anyagi helyzetük jelentős romlására számítanak a következő hónapokban, a problémára minden bizonnyal nem kizárólag a teljes lemondás jelenthet megoldást, hanem részben talán a tudatosabb, észszerű(bb) költekezés és fogyasztás is hozzájárulhat ahhoz, hogy kevésbé érezzük elkerülhetetleneknek a ránk leselkedő veszélyeket.
