Cormoran Strike magánnyomozó mindig talál valami olyan kocsmát, ahol megpihentetheti a megmaradt lábát, és hosszan elmélkedhet az aktuális bűnügyön. Segítője, Robin Ellacott is örömmel szokott csatlakozni hozzá, hogy egymáshoz való vonzódásukról tudomást sem véve jól átbeszéljék, mire is jutottak. A kocsmákat meg is lehet nézni a Strike rajongói oldalon, a nevükön és történetükön tűnődve – ahogyan az utcák történetén, az utcákban található épületek történetén is tűnődhetünk.
A Cormoran Strike-krimik a Londont felépítők előtti tisztelgés is egyben. Elporladt csontú és elfeledett történetű emberek emléke előtt zajlanak a gonosztettek utáni nyomozások.
Szinte fizikai fájdalmat okoz ez a tisztelgés, mert szembesít azzal, hogy modernnek lenni nem azt jelenti, hogy leromboljuk a meglévőt, és a helyére szélesebb utcákat, több tömbházat építünk, és lehetőség szerint elbontunk minden épületet, eltüntetünk minden kocsmát, zugot, átjárót, megszüntetünk minden kerthelyiséget (helyén parkoló, majd tömbház), hogy ne maradjanak emlékek, ne legyen egyetlen meghitt és a várossal önazonos részlet sem. Modernnek lenni valami egészen mást jelent: nyitottságot és olyan viselkedéskultúrát, amiben nem a rombolás a cél, hanem a megőrzés. Azonban nem az öncélú megőrzés, hanem a tudás és műveltség nyújtotta bonyolult örömök által lehetővé váló fejlődés. És amikor az öröm bonyolultságáról beszélünk, akkor nemcsak arra gondolunk, miképpen őrizhetőek meg a kocsmanevek, miképpen hozható ki belőlük idegenforgalmi hasznosulás, hanem arra is gondolunk, hogy Strike milyen jól ismeri a latin nyelvet, kapásból fordítja Catullust (na, ezen a ponton azért kihúztam magam, mert Utasi Csaba tanár úrnak köszönhetően a világirodalom ókori szegleteiben azért jártas lehetett, aki nem kötögetett), a fejezetek pedig hol a rémdrámák, hol Ibsen világába kalauzolnak, megannyi felfedezésre váró költeménnyel és hőskölteménnyel, amiben számunkra a leginkább talán az a csodálatos, ahogyan ezekről Szerb Antal és Babits Mihály írt.
Mindeközben arról győzködnek bennünket, hogy a felszínesség és rombolás a modern, a nemi identitás kérdésköre pedig újszerű. Riasztó a gondolat, hogy mindezt el is lehet hinni, ha győz a felszínesség. Kimondani is ijesztő, hogy a felszínesség már győzött, és Catullus 16. carmenjét nem felidézzük harmincöt év távolából, hanem a bokájáig sem érő közepes, izzadságszagú nyöszörgéseket (a fel- és kiszabadulás céljával megalkotva) felfedezzük, mint bátorságot, nyers őszinteséget – egyébként éppen a Cormoran Strike-regények erősítették meg bennem, hogy mégis Devecseri Gábor fordítása a legnagyszerűbb, bármennyire is remek Csehy Zoltán fordítása. Ez ízlés kérdése, szubjektív dolog. Az azonban a legkevésbé sem ízlés kérdése, hogy a magyar irodalomban folyamatosan lehetőségünk van és lehetőség volt a világirodalom remekműveinek megismerésére, mert fordítóink, költőink, irodalomtörténészeink közvetítik hozzánk, eljuttatják, ideadják, az ölünkbe dobják.
Azon gondolkodom, miközben úgy teszek, mintha valóban csak krimit olvasnék, amikor Cormoran Strike-történetet olvasok, mit nyújt nekünk a világ, amikor folyamatosan csak elvesz tőlünk, az elmúlt százötven év egy folyamatos küzdelem éppen azokkal, akik műveltségüket, régi utcáikat, több száz éves házaikat, épületeiket megőrizve diktálják a modernség tempóját. Mindent nyújt a világ, ennek éppen az itt szóba került regények a bizonyítéka, amit anyanyelvünkön is olvashatunk, elvenni az ideológiák szoktak. Ezt sajnos nem úsztuk meg, a rombolásnak konkrét formáival találkoztunk túl hosszú ideig. Amit mostanság elvehetnek tőlünk, az nem egyéb, mint az elmélyült tudás fontosságának egyértelműsége. Azt hiszem, most ezen megy a dulakodás. Megadjuk-e magunkat a felszínességnek? Elhisszük-e, hogy a legnagyszerűbb vívmányok közül való dolog, hogy ingyen, tandíjmentesen kiemelkedően magas színvonalú tudást adunk a gyerekeknek, avítt dolog? Elhisszük-e, hogy ez nem modern, hanem idejétmúlt, ami nem készít fel az életre. Holott az életre csakis a tudás és a műveltség készít fel. Erre az egyik legnagyszerűbb példa a Cormoran Strike-regények.
Válaszúton a világ, ami körbevesz bennünket. A régi utcákat, házakat, kocsmákat, épületeket nyom nélkül eltüntetik. Vajon az iskoláinkat is modernné teszik?
Nyitókép: (Illusztráció: pixabay)
