Példabeszéd: Ha a tetőn megreped egy cserép, kell hozzá egy létra, egyetlen új, ép cserép, valaki, aki fölmászik a tetőre vagy fölmegy a padlásra, és félórai munkával néhány dinárból megoldódik a gond. Ha nem így történik – és középületeken elég gyakran nem így szokott történni –, hanem elhiszi a gondnok, az igazgató és mindenféle illetékes, hogy máskor majd nem csepeg be az eső, olyankor leszakad a plafon, jön a mérnök, a statikus, majd a kőműves és ács, tíz- vagy százezrekből minden a helyére kerül. Ha az intézményben valaki megsérül a ráeső mennyezettől, a rendőrség is vizsgálódik, a vétkest elmarasztaló ítélettel sújtják. (A cserép és az eső vétlen.)
„Világunk rend nélkülivé vált, és mi benne vagyunk a közepén” – így kezdte a napokban közzétett kiáltványát a legnagyobbnak mondott, milliós példányszámú bulváros – bár ebben az esetben ez teljesen mellékes – német Bild magazin. Hogy „világunk” alatt a német világot vagy esetleg az egész Nyugat-Európát érti-e, nem tudom. Ha az utóbbit is, az sem volna meglepő, mert egy cipőben járnak, bár úgy tűnik, nem avatkoznak mások dolgába, hanem a maguk gondjait taglalják félszáz pontban. Mellőzik a homályos utalásokat, a diplomácia nyelvét, ehelyett nyíltan és határozottan beszélnek.
Az ellenőrizetlen bevándorlás lett számukra nagy gond; azt nem állíthatjuk, hogy hirtelen, inkább csak most, a palesztin–izraeli háborúskodásból eredő veszély késztette őket az igazság kimondására. Persze olyasmiket is írnak, ami egy normális országban mindenféle kiáltvány nélkül is normális. Mint például: Mindenkire, aki Németországban él, érvényes az alaptörvény első paragrafusa: az emberi méltóság sérthetetlen! Azzal is megtoldják, hogy aki a német alkotmányt és jogrendet nem tartja kötelezőnek, az inkább hagyja el gyorsan Németországot. Gondolom, mondani sem kell, hogy ennek a fölszólításnak nagy foganatja aligha lesz.
Aztán szó van arról, hogy mindenki szabadon tüntethet meggyőződése mellett, de nem fenyegethetnek vagy verhetnek másokat, nem dobálózhatnak kővel, autókat sem gyújtogathatnak, és az sem megengedhető, hogy gyilkosságokat ünnepeljenek.
Mindenkinek tudtára adják, hogy az államé az erőszak monopóliuma, és az állam által felhatalmazott szerveken kívül senkinek nincs joga erőszakot elkövetni más emberek ellen, vagy tárgyakat rongálni. A rendőrség pedig barát és segítő, nem pedig az elnyomás eszköze, nem ellenfél vagy ellenség.
A kisiskolás oktatás sem marad ki a szövegből, az olyasféle, hogy ha kérünk valamit, akkor „kéremet és köszönömöt mondunk”; meg a „gyomor is szabad”, azaz sok német fogyaszt sertéshúst, de sokan vannak vegetáriánusok és vegánok is.
Persze a homoszexuálisok szabadságáról sem hallgatnak, miként arról sem, hogy a férfi és a nő egyenjogú, így egyebek mellett ez utóbbiak döntik el, hogy milyen hosszú szoknyában járnak.
Leszögezik, hogy megkövetelik a törvényeik feltétel nélküli betartását és az ország értékeinek meg a németek életmódjának tiszteletben tartását.
„Mi az életet szeretjük, és nem a halált” – zárják a kiáltványt.
A vezetőik már a közelmúltban megpendítették, hogy változás szükséges a migráció kezelésében, mert az eddig alkalmazott elnéző viszonyulás nem vált be, a sajtó pedig – a jó összhang jegyében – részletekbe menően elmagyarázta a szabályokat. Eddig ezek is, azok is elhitték, hogy a választott út járható, a szakadék pedig nincs látótávolságra.
Nem nagyon régen történt, mindössze nyolc éve, hogy az akkori kancellár ajtó helyett kaput nyitott a törvénytelen bevándorlóknak, mondván: Sikerülni fog, megoldjuk! Hát nem sikerült. Magyarország meg a vak humánum helyett a józan észre hallgatott, és kerítést épített a határon. Azóta is fekete bárány az unióban. Az előrelátás büntetendő.
Hogy milyen a tető állapota? Az már bizton állítható, hogy nem egyetlen cserép repedt meg Nyugaton, hanem beázik a padlás, hullik a mennyezet. Lehet, hogy még javítható, de alighanem rettentően drága lesz.
Nyitókép: (Illusztráció: pixabay)
