„Nagy hiba előre számítgatni egy küzdelem kimenetelét, nem arra kell gondolnunk, hogy vajon győzünk-e, vagy sem. Hagyjuk a dolgokat természetesen folyni. A mi feladatunk, hogy ütünk a megfelelő pillanatban” – az idézet, amely a XX. század legendás harcművészétől, magától Bruce Leetől származik, olybá tűnik: egy életre beleégett a memóriámba. Egy évtizeddel ezelőtt még azt a Winston Churchilltől származó gondolatot vallottam – primitív módon értelmezve az idézetet –, miszerint „aki nem tervez, a bukást tervezi meg”. Kezdő ökölvívó voltam. A ring mellett edzettem a hozzám hasonlókkal. A haladók a körülbelül méteres magasságban fekvő pódiumon, a ringben bokszoltak az újvidéki edzőteremben. Bizakodva, hogy egyszer majd velük verekedhetek, elemeztem hibáikat, erősségeiket, gyengeségeiket. Előzetes taktikát találtam ki a profik legyőzésére – remélve, hogy általa sokat nőhetek az edzők, edzőtársak szemében. Hosszú hónapokkal később, amikor eljött a nagy nap, már pontosan tudtam, mire kell vigyáznom, mikor és mely testrészekre kell ütést mérnem a haladó bokszolóknál, hogy legyen esélyem velük szemben.
A gond ott kezdődött, amikor egy akciónál edzőtársam felé ütést indítottam – arra számítva, hogy meglépi szokásos hibáját –, ám ő mégsem azt a kombinációt vitte véghez, mint amit vártam tőle. Ettől a pillanattól kezdve pontosan tudta, mire készülök, én azonban ragaszkodtam az előre kitervelt taktikámhoz. Nem lett jó vége. Törött orral, felrepedt ajkakkal hagytam el a szorítót. Különböző küzdősportolók meccseit elemezve, idézeteit olvasva találtam rá Bruce Lee bölcsességére, amely – mint azóta rájöttem – nem csak a sportokra vetíthető le. Minden ember életében elérkezik ugyanis egy pillanat: valamiféle válság, amikor rádöbben, hogy amiben addig hitt, nem is volt igaz. Ez mindenkivel megtörténik, csak az a kérdés, hogy ez a tudás milyen változást hoz az illető életében. Legtöbb esetben ugyanis egyszerűen jó mélyre elássák magukban ezt a tapasztalatot, mintha nem is létezne. Továbbra is ragaszkodnak korábbi elképzelésükhöz, dogmáikhoz, stratégiáikhoz. Így öregszenek meg, ettől lesz ráncos az arcuk, görbül meg a hátuk, húzódik össze a szájuk és minden ambíciójuk. A tagadás súlya alatt. Az óriási nyomás következtében. De nem csak ez az egyetlen út áll az emberek előtt. A legbátrabb és egyúttal legőrültebb lehetőség bárki számára nyitva áll: a változás, a változtatás, a taktikacsere lehetősége. Stephen Hawking legendás fizikus szerint az intelligencia az a képesség, amely lehetővé teszi az alkalmazkodást a változáshoz. Legyünk hát intelligensek!
Mindennap harcolunk a hullámok ellen, néha veszítünk, néha nyerünk. Másképp kell mozogni, amikor a hullámzás magával húz, másképp, amikor kidob magából. Néha a hullámok pontosan tudják, hová kell mennünk, néha pedig köveknek löknek. A víz az úr. A hullámok halandók, de a hullámzás halhatatlan. S bár a hullámok irányát nem tudjuk megváltoztatni, megtanulhatjuk meglovagolni őket. Mindannyian örülnénk, ha minél előbb kikristályosodnának a terveink, néha mégis egy időre fel kell öltenünk a vízhatlan ruhát, és hagynunk kell, hogy csak úgy sodorjanak a hullámok. A tervezés fontos, ám a világ, a körülmények folyamatos változását nem tudjuk minden alkalommal belekalkulálni jövőbeli terveinkbe. A kivétel azonban ebben az esetben is erősíti a szabályt: vannak olyan élethelyzetek, amikor pofonok árán is ki kell állni az igazság mellett. Esetemben azonban lehet, hogy érdemes lett volna megfogadni azt a dakota közmondást, amely így szól: „Ha észreveszed, hogy döglött lovon ülsz, akkor szállj le róla!”
Nyitókép: (Illusztráció: pixabay.com)
